Amióta létezik nyári
szünet, az azóta együtt jár a szülők
abbéli fejtörésével, hogy a szünidő
alatt mihez kezdjenek a csemetéikkel,
hiszen nem mindenkinek adott a huzamosabb ideig tartó szabadság, vagy az, hogy egyáltalán magukkal vigyék a gyerkőceiket a munkahelyükre. A nagymamák mozgósítása után, hamar
előkerülnek a különböző nyári táborok,
amelyek remek alternatívát kínálnak a nyári hetek tartalmas eltöltésére, már
amennyiben a családi kassza
egyáltalán elbírja a táborozás költségeit, és a gyerek is hajlandóságot mutat
egy-egy táborbeli nap eltöltésére, merthogy ez is egy szempont. Vagy mégsem?
Sem a
főzeléket, sem a táborozást nem lehet erőszakkal lenyomni a gyerek torkán. A családi asztalnál nálunk mindig is az „annyit eszel, amennyi jól esik” szabály érvényesült, éppen ezért
sokakkal ellentétben, nem is tudnék egy olyan ételt sem kiemelni, amelyet azért
utáltam volna meg, mert rám kényszerítették.
Ez a bizonyos
fokú szabadság nemcsak az étkezési szokásaim kialakításában játszott
szerepet, hanem anyukám gyermeknevelést illető elképzeléseiben is. Félreértés
ne essék: Nem úgy nőttem fel, mint a gaz, hanem úgy, mint akinek már gyerekként is számított a véleménye.
Így amikor egy-egy alkalommal felmerült a táborozás lehetősége, és világosan
kifejeztem tiltakozásom – introvertált típusként korántsem meglepő –, anyu nem
erőltette tovább. És, azt hiszem, ennél a pontnál rontják el nagyon sokan a
táborozással kapcsolatos attitűd kialakítását. Azzal, hogy annak szükségességét
a gyermek szociális fejlődésére fogva tovább forszírozzák a dolgot, miközben a
szülők még maguknak sem merik bevallani,
miszerint az egész mozgatórugója, hogy a tábor,
legalább egy hét erejéig, de hatalmas
terhet venne le a vállukról, holott ezzel a vallomással sem lenne semmi
gond.
Mindannyiunknak
szüksége van a komfortzónájából való kilépésre, vagy legalábbis annak kitágítására, ugyanakkor
szentül hiszem, hogy ennek külső behatások helyett, saját, belső indíttatásból kell megtörténnie.
Lehet, hogy mind a mai napig nem eszem meg a
tökfőzeléket, és nem élek-halok a táborozásért, de egészséges felnőtt lett
belőlem. A tanítóképző egyébként is folyamatosan olyan szituációkkal állít
szembe, amelyek során kisebb-nagyobb mértékben, de ki kell lépnem a
komfortzónámból. Az úszás megtanulása, és egyben a víziszony leküzdése után a
nyári táborozási terepgyakorlat volt a következő lépcsőfok, amellyel
kapcsolatban még csak nem is sejtettem, hogy a lehető legkellemesebb
csalódásban fog részesíteni.
A Wosinsky Mór
Megyei Múzeum által, immáron sokadig alkalommal megrendezésre kerülő, történelmi, és tematikus alapon szerveződő, kézműves
foglalkozásokkal fűszerezett, Együtt
a múlt nyomában elnevezésű táborának célja: egyrészt a szünidő élményszerű, hasznos eltöltése az
informális tanulás jegyében, másrészt a múzeumi, gyűjteményi anyaghoz kapcsolódó kulturális örökség
tanulmányozása iskolán kívüli helyszíneken. A nyaranta 2x5 napos turnusban
megszervezett táborba főként 9-13 éves
tanulók jelentkezését várják, amelynek elbírálásában előnyt jelent a
tanulmányi eredmény és a pedagógus ajánlása, ugyanis egy-egy alkalommal, legfeljebb 25 gyermek tud részt venni a
programon. A 9-15 óráig tartó,
napközis tábor a múzeumban kerül
megrendezésre, amelyet a gyerekek ezen idő alatt a pincétől a padlásig
birtokba vesznek. Míg a reggeli gyülekezőnek, bevezető játéknak a könyvtár ad helyet, addig a kézműveskedés
a pincemúzeumi foglalkoztatóban
kerül megrendezésre, ahol az „időkapuk”-ban elhelyezett korhű műtárgymásolatok, ruha
konstrukciók, interaktív elemek („régészkedés”, gabona őrlése őrlőkövön, szövés,
fonás, stb.), majd a tárgyalkotó, kézműves foglalkozások teszik igazán élményszerűvé
az ismereteket. Így a gyerekek interaktív
módon ismerkedhetnek meg az adott kor történetével, helyi vonatkozásaival,
amelynek elmélyítésében a vetítéses
előadás, kiállítások megtekintése,
és a foglalkoztató füzetek nyújtanak
segítséget.
Andrásné
Marton Zsuzsa – múzeumpedagógus – az
első pillanattól fogva kollégaként
kezelt, mentorként segítette a
munkámat. A tábor során így rengeteg
jóérzéssel gazdagodtam, hiszen már
önmagában elégedettséggel töltött el,
hogy egy olyan helyen töltöttem a gyakorlatomat, ahol mindvégig azt éreztették velem: szükség van a munkámra,
megbecsülik és értékelik azt. Zsuzsa nemcsak a különböző korokkal
kapcsolatos játékok előkészítésébe, lebonyolításába vont be, hanem előszeretettel fogadta a különböző ötleteimet
is, amelyeket egytől-egyig megvalósíthattam. Arról nem is beszélve, hogy számos ismeretet, kézműves ötletet
szereztem, amelyekről úgy gondolom, tökéletes
kiegészítői lehetnek egy-egy
irodalmi anyag bevezetésének, szemléltetésnek,
feldolgozásának, vagy projektek kivitelezésének.
Mamuttól a gabonatároló hombárig. Őskori játszóház.
Az őskorral
kapcsolatban a gyerekek háromféle kézműves produktumot készíthettek el. A
táborozók az első asztalnál agyagozhattak,
amelynek során különböző edényeket
és istenszobrocskákat gyártottak. A
második asztalnál zsírkővel
dolgoztak, és különböző eszközök segítségével, tetszésük szerint vághattak,
csiszolhattak, formázhattak többségük papírnehezékké,
míg a kreatívabbak egy vékony bőrszalagra fűzve nyakláncot készítettek belőle. A harmadik asztalnál, ahol főként a
lányok foglaltak helyet, szintén nyakláncot
fűztek, méghozzá az adott kort idéző gyöngyök, kagylók, és kézi készítésű bőrdíszek felhasználásával. Ez utóbbival annyi volt
a teendő, hogy fogtunk egy anyagdarabot,
amelynek egyik oldalára felrajzoltuk
a háromszög alakú sablont, középen beragasztóztuk, majd rátekertük egy hurkapálcikára, végül
pedig kihúztuk belőle.
Élet az ókori Pannóniában. Római kori játszóház.
A keddi nap szintén háromféle produktum elkészítésének
lehetőségét hordozta magában. Az előző napi gyöngyfűzés helyén megint csak ékszergyártásba fogtak a lányok,
azonban ehhez ezúttal domborításos
technikát alkalmaztak. A domborítás gyakorlatilag annyiból állt, hogy
fogtunk egy arany, vagy akár egy ezüstszínű fémlapot, díszes felével lefelé ráhelyeztük egy puha, szivacsos felületre. Körberajzoltunk egy kör alakú – mérete attól függően változott,
hogy medált vagy fülbevalót szerettünk volna alkotni – sablont, majd tetszés szerinti mintát rajzoltunk a lapra, amelynek a másik oldalán meg is jelent a
domborminta. A műveletet még egyszer
megismételtük, majd kivágtuk mindkét példányt, és összeragasztottuk. Száradást követően kilyukasztottuk az ékszernek valót, és elláttuk különböző kapcsolóelemekkel,
megint csak attól függően, hogy mi készült belőle. Előbbi esetén fogtunk egy organzaszalagot, levágtunk belőle egy tetszőleges
hosszúságú darabot. Az egyik végét szalagvégzáróval
rögzítettük, ráfűztük a
kapcsolóelemnél fogva a medált, majd a másik
végét is lezártuk. Ezután az egyik szalagvégzáróhoz delfinkapcsot, a másikhoz egy egyszerű karikát illesztettünk, hogy könnyedén össze tudják kapcsolni a
nyakláncot.
A középső asztalnál római kori sisakot alkottak a gyerekek, amelyhez az utolsó
asztalnál pajzsot és kardot is kreálhattak. A harci
eszközöket kartondobozból
készítették el. Mind közül a pajzs igényelte a legtöbb előkészületet, amelyet előzőleg megfelelő méretűre vágtunk,
így a gyerekeknek csak az volt a dolguk, hogy kiválasszák a számukra szimpatikus példányt, és a kinyomtatott motívumok közül is egyet,
amelyet indigó segítségével átmásoltak a
meztelen pajzsra, és kifestették
azt. Néhány gyerkőc kombinálta a műveleteket, és a domborításos technikával készített „fémérmékkel” díszítette a pajzsukat.
Szintén a római korhoz kapcsolódott az a játék is,
amelyet még hétfői napon találtam ki, és készítettem el szerda reggelre,
mintegy visszacsatolva az előző napi témára.
Ehhez az előzőleg legyártott „küldöttkártyák” segítségével csoportokra
osztottam a gyerekeket. A kártyák egy-egy római
isten nevét jelenítették meg. A táborozók véletlenszerűen kihúzták a kártyákat, majd közösen megbeszéltük, mely istenség, milyen ókori hagyományhoz köthető. A kártyák kitűzésével immáron
hivatalosan is megalakultak a háromfős csapatok, amelyek Jupiter kegyelméért
vetélkedtek, méghozzá oly módon, hogy a múzeum
egyes termeiben elrejtett pergameneket
kellett megkeresniük. A pergamenek főként aranyérméket ábrázoltak, de akadt némi csalafintaság is a dologban.
A papírfecniket ceruzával
meghengergettem, feltekertem, vörös
cérnával rögzítettem, és még a gyerekek
érkezése előtt elrejtettem. A kiindulási pont közelében viszonylag
egyértelmű rejtekhelyeket választottam, hogy könnyen ráakadjanak egy-egy
példányra, így tudják, mit is kell keresniük. A vízszintes felületek
mellett, kétoldalú ragasztóval a székek lábára, ajtófélfára és a különböző, függőleges lehetőségeket is kihasználtam.
A küldötteknek 10
perc állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy minél több pergament összegyűjtsenek, azonban egy valamit nem
közöltem velük: a pergamenek nemcsak
gyarapíthatják a vagyonukat, hanem le is apaszthatják azt. Az idő
lejártával visszavonultunk a könyvtárba, ahol minden csapatból kihívtam egy-egy
szóvivőt. Először összeszámoltuk, hány papírosra sikerült
rábukkanniuk. Minden szóvivő ezután kibonthatott három-három pergament,
hogy megnézzük, mit rejtenek. A gyerekek főként aranyérmékre bukkantak, de
néhány csoport rátalált azokra a trükkös
pergamenekre is, amelyek a „Barbárok”
támadását jelölték, és ez bizony a fele vagyon elvesztésével járt.
A csapatokat a bontogatás kellőképpen felcsigázta,
azonban a munka oroszlánrésze rám maradt, és mialatt a gyerekek a pincében
végighallgatták a vetítéses előadást, összeszámláltam a pontokat. Végül két
győztes csapatot hirdettem ki. Az első
győztes az volt, amelyik adott idő
alatt legtöbb pergament összegyűjtötte, míg a második a legnagyobb vagyont
felhalmozó lett. A csapattagoknak Jupiter kegyelméről szóló tanúsítványt is kiosztottunk.
játékhoz tartozó segédanyagot!
A reneszánsz kora Magyarországon.
A gyerekek ezúttal reneszánszkori – többségében legalábbis, mert egyik-másik produktum
inkább egy vadnyugati tájat jelenített meg – maketteket készíthettek, amelyhez hatalmas lelkesedéssel fogtak
neki. Ezzel kapcsolatban a táborozóknak
annyi dolguk volt, hogy kiválasszák,
milyen építményt szeretnének rekonstruálni, kivágják papírból a részeit,
meghajtsák azokat, majd ragasszák össze őket. Az elkészült házakat ragasztópisztoly
segítségével deszkatöredékekre
ragasztottuk. A gyerekek ezután ceruzával
előrajzolták a tájat. A füves
területet bekenték erre a célra szolgáló ragasztóval, és megszórták
zöld szóróhomokkal, a felesleget lekocogtatták. A folyók és tavak helyét kék akrilfestékkel pótolták. A homok
megszáradását követően ismét ragasztópisztollyal különböző terméseket, növényeket rögzítettünk tájelemek gyanánt.
Bikali kirándulás a Reneszánsz Élménybirtokra.
A bikali kiránduláson ugyan nem kézműveskedtünk,
viszont eszméletlen jó programnak tartottam, amelyet bátran ajánlok szülők és pedagógusok figyelmébe egyaránt. Bár a lovagi torna számomra egy kicsit vérszegényre sikerült, azonban a középkori falu és az óváros körbejárása hatalmas élményt jelentett. Minden egyes állomást alaposan
szemügyre vettünk, néhány helyen hosszabban is elidőztünk, mint a „Zöld Diófa Csárda”, ahol a gyerekek
zsebpénzük függvényében fabatkákat,
azaz birtokbeli fizetőeszközt
vásárolhattak. A csoportot az Állatudvar,
és a Kovácsműhely hozta még
izgalomba, utóbbinál a kovács be is avatott bennünket a mestersége rejtelmeibe.
A Katonai tábornál szintén
állomásoztunk egy ideig, ugyanis itt egy fél órás fegyverbemutatóban
részesültünk. A palotáig vezető utat együtt tettük meg, ahol megebédeltünk, ezt
követően pedig szabadprogram következett. Ez idő alatt bejártuk az egész
birtokot, beszereztünk néhány szuvenírt, és megkóstoltuk, milyen finomságokkal
várják a látogatókat a Pék műhelyben.
Egyetlen kellemetlenséget az elviselhetetlen hőség okozta, így folyamatosan
emlékeztettük a velünk szembejövő gyerekeket arra, hogy lehetőség szerint
igyanak minél több vizet, és próbáljanak árnyékban maradni. Kardozni persze nem
az árnyékban, hanem a vártoronyban, a tűző napon lehet a legjobban.
Megközelítőleg 3-4 órát töltöttünk a birtokon, amely alatt kényelmesen meg
lehetett nézni, és ki lehetett próbálni mindent.
A változások évszázada. 1848/49-es forradalom és szabadságharc.
A tábor utolsó napján ismét háromféle kézműves
lehetőség várta a gyerekeket. Míg a fiúk huszárcsákót,
addig a lányok Biedermeir-kalapot
készítettek. Mindkét fejfedőt előre legyártott sablonok és ragasztó
segítségével alkottak meg, amelyet különböző zsinegekkel, virágokkal díszítettek, további kreatívkodásra pedig
az agyagkokárdák megfestése adott
lehetőséget.
A témához kapcsolódóan a „Cowboy” című játékra akadtam, amely kiválóan adaptálható, és akár egy 1848/49-es forradalom és
szabadságharc tematikájú naphoz is tökéletesen illeszkedik, matematika vagy
akár idegen nyelv órákon szintén bevethető.
A játékosok körben
állnak, a játékvezető a kör közepén helyezkedik el, és hirtelen „rálő” valakire – múzeumi nyári
tábor esetében, akár műtárgymásolatokkal is el tudom képzelni a játékot –, az illető leguggol, és a két szomszédja egymásra lő. A két
szomszéd közül, aki később lőtt, az
kiesik (ezt a játékvezető dönti el, de akár döntetlent is hirdethet). Akire a játékvezető rálőtt az ezután újra
feláll. A kiesett játékos viszont
nem áll ki a körből, hanem leguggol
(úgy is marad a játék végéig). Ha
már csak két játékos van életben, akkor a párbaj
következik. Egymásnak háttal, kb. 10 méterre állnak egymástól, és a játékvezető tapsára egymásra lőnek. A gyorsabb lövő lesz a bajnok. A játékvezető – gyorsnak és
határozottnak kell lennie – választásával ezután új kör kezdődhet. Figyeljünk
arra, hogy „töltött fegyverrel”
(pisztoly alakra formált előre tartott kéz) ne játsszon senki, a kezek a test mellett lógjanak.
Matematika órán a műveletek
gyakorlására is megfelelő, amikor a középen álló játékvezető (tanár), amint
rámutat valakire, máris feltesz egy kérdést, és a leghamarabb válaszoló marad
játékban. Idegen nyelvek tanulása
esetében pedig a szavak gyakorlására
is alkalmas.
●
Remélem, hogy hasznotokra fognak válni a különböző
történelmi korokhoz, eseményekhez kapcsolódó játékok és kézműves ötletek. Hálás
lennék és megköszönném, ha egy-egy „Tetszik” formájában, vagy akár a Facebook
oldalamhoz történő csatlakozással kifejeznétek a témát illető tetszéseteket,
azáltal számomra is visszajelzést adva arról, hogy még-még-még kíváncsiak vagytok
a pedagógiával kapcsolatos bejegyzéseimre, az általam összegyűjtött tippekre és
a letölthető, oktatási segédanyagokra.