Belegondoltál már abba, mekkora nyomás nehezedik ezekre a szerencsétlen karácsonyi ünnepekre? Merthogy a vele kapcsolatos elvárások valahogy úgy néznek ki: (1) mindenkinek legyen ajándéka, de az legyen frappáns, hogy még véletlenül se boríték feszítsen a fa alatt; (2) pincétől-padlásig legyen kitakarítva a ház, mert mégis mit fognak szólni a vendégek, ha meglátnak egy porcicát a szekrény tetején; (3) terülj, terülj asztalkám három napon át roskadozzon a jóságoktól, nehogy valaki éhen maradjon; (4) csillogjon mindenkinek a tekintete a szépen feldíszített fa alatt, és még véletlenül se látszódjon rajtad, hogy agyonhajtottad magad az elmúlt hetek során.

Gyanítom, hogy az ünnepek rohamos közeledtével hamarosan sokan ebben a cipőben fognak járni, éppen ezért itt és most, már december elején szeretnélek felmenteni a konvenciók alól, mert annak aztán semmi értelme, hogy már jó előre frusztrációt, mi több szorongást érezz az ünnepektől, hogy aztán amikor "kéne", akkor az ég világon semmi kedved ne legyen MEGÉLNI a pillanatot. Kedves páromat például egyáltalán nem hozza izgalomba a karácsony, és egyáltalán nem is bánja, hogy vendéglátósként azok a napok, akárcsak a többi, munkával telnek. Anyukámra pedig minden évben rátör az "ünnep-fúj", és ettől csak még "selejtesebbnek" érzi magát, miközben nagyokat pislog azon, hogy a lánya (értsd: én) mennyire be tud lelkesedni egy nyamvadt égősortól az erkélyen, egy doboz frissen sült linzertől vagy a fenyőfaillattól. Na, ki a selejtesebb?

A magam részéről oda és vissza vagyok az ünnepekért, de leginkább az azt megelőző készülődésért, de érdekes módon ezt nem gyerekkoromból hoztam magammal. Egyik évben mézeskalács sütésre adtam a fejem, csakhogy akkora giga-mega adag sült ki belőle, hogy nem győztem elajándékozni. Azt hiszem, akkor tapasztaltam meg először, vagy legalábbis fogtam fel a súlyát annak, mennyit számít, amikor valaki kézi készítésű ajándékkal kedveskedik a másiknak. Ez a bizonyos léleksimogató érzés azóta is bennem él, és azt hiszem, éppen ezért kaptam rá arra, hogy mások örömére, nemcsak az év legcsodásabbnak titulált időszakában süssek.

Arra gondoltam, hogy karácsonyi manóként megpróbálom ha nem is nagyon, de legalább egy kicsit megkönnyíteni a készülődéseteket, és megosztok veletek egy-két receptet, amelyeket előszeretettel ajánlok a számotokra, kezdve ezzel a mennyei Kókuszkrémes Mézes Szelettel! Őrület, de ezt a süteményét még nyáron készítettem el, amikor az Aranytepsi blogon ráakadtam a receptjére. A végeredmény akkora sikert aratott, hogy új karácsonyi süteményt avattunk! Mutatom, hogyan készül!

Hozzávalók:

▪ 50 dkg liszt

▪ 1 púpos kk szódabikarbóna

▪ 1 csipet só

▪ 20 dkg porcukor

▪ 2 púpos ek cukrozatlan kakaópor

▪ 5 dkg margarin

▪ 4 jó ek méz

▪ 2 közpes tojás

▪ 4 púpos ek liszt

▪ 5 dl tej

▪ 20 dkg margarin

▪ 15 dkg porcukor

▪ 10 dkg kókuszreszelék

▪ 20 dkg étcsokoládé

▪ 3-4 ek vaj

A tésztához a lisztet egy tálban összeszitáltam a sóval, szódabikarbónával, porcukorral és a kakaóval. Beleütjük a tojásokat és belecsorgatjuk a megolvasztott, de nem forró margarint és mézet.

Mindezek elegyét összedolgozzuk, és ha kicsit morzsalékos, akkor egy kevés tejjel fellazítjuk. Ezt követően három egyforma egyenlőre részre osztjuk.

Lisztezett felületen téglalap alakúra, kb. 30x20 cm nagyságúra nyújtjuk. Gyönyörű, mézes, márványsimaságú lapokat fogunk kapni, amelyeket sütőpapírra téve, a tepsi hátán, 180 ᵒC-on 8 perc alatt megsütünk, majd hagyjuk teljesen kihűlni.

Ameddig hűlnek a lapok, elkészítjük a krémet. A lisztet csomómentesre keverjük a tejjel, és sűrűre főzzük. A krémalapot szintén kihűtjük, addig a margarint habosra keverjük a porcukorral. A masszákat összekeverjük, és beleszórjuk a kókuszreszeléket.

Egy lapot lefektetünk, rákenjük a krém felét, majd befedjük a második lappal, amelynek tetejére simítjuk a maradék kókuszkrémet, ráhelyezzük a harmadik lapot. Alufóliával lefedjük, súlyt helyezünk rá, és betesszük a hűtőbe néhány órára. Ezt követően a csokoládét felolvasztjuk a vajjal, és bevonjuk vele a tetejét. Fogyasztás előtt legalább egy éjszakára hideg helyre tesszük, hogy a tészta kellően megpuhuljon.

Végeredményként egy hihetetlenül finom, mézes, ugyanakkor könnyű, háromlapos süteményt fogunk kapni, amelyet egy enyhe kókuszaroma varázsol igazán izgalmassá.

A Sheriff of Nottingham társasjátékban ismét kereskedők bőrébe bújhatunk, ezúttal azonban a rosszabbik fajtából. Blöffölés, megvesztegetés és csempészés. A cél viszont szentesíti az eszközt. A kereskedők megélhetése a herceg által kiszabott adók következtében teljességgel ellehetetlenült, a város kapzsi seriffje pedig csempészárura hivatkozva mindenkit ellenőriz, aki átlépi Nottingham városának kapuját. Légy becsületes, és reménykedj a legjobbakban, vagy egyszerűen fizesd le a seriffet!

Bátran kijelenthetem: a legszenzációsabb társasjáték, amellyel valaha volt dolgom. Az általam annyira imádott grafikákon túl, számtalan tartozék lapul a dobozban, akárcsak az árukártyák, az aranypénzek, a seriff jelző bábu, a kereskedő standok, zsákok. Bár ez utóbbiakkal kapcsolatban, a bársonyszütyők helyett praktikusabbnak tartottam volna egy kevésbé kényes anyag, teszem azt, vászon felhasználását a gyártás során, ezáltal ugyanis kiküszöbölhető lenne az a probléma is, hogy a zsákok lezárását követően, azok kinyitása szakadás nélkül teljességgel lehetetlen.

A társasjáték hatalmas előnye, hogy a szabálya pillanatok alatt elsajátítható, éppen ezért hamar átszellemülhetünk, és megkezdhetjük a nem mindig tisztességes kufárkodást.  A játék több körön át tart, és minden körben az egyik játékos kénytelen magára ölteni a seriff korántsem egyszerű szerepét, miközben a többiek megmaradnak egyszerű kereskedőknek, akik törvényes – alma, sajt, kenyér, csirke –, vagy éppenséggel törvénytelen csempészárukat – bors, mézsör, selyem, számszeríj – igyekeznek bevinni Nottingham városába.

A körök a következő fázisokból állnak:

1. PIAC: A piacon lehetőségünk nyílik arra, hogy kicseréljük az általunk birtokolt – legfeljebb 5 kártyát – árukat, annak reményében, hogy piacra vihető árukészletre teszünk szert. A húzást elvégezhetjük a dobott, és a még felhúzásra váró lapokból egyaránt. A dobott lapokból való kártyahúzás kiváló módszere annak, hogy olyan kártyához jussunk, amilyenekre szükségünk lehet, azonban a seriffnek is elárulja a szándékunkat, kivéve persze, ha a lehetőséget nem használjuk fel annak kicselezésére.

2. KERESKEDŐ ZSÁKOK MEGTÖLTÉSE: A piacra szánt kártyák, akarom mondani áruk a kereskedő zsákokba kerülnek, és elindulnak a város felé. A zsákok megtöltésének kikötése: legalább egy és legfeljebb öt árut tehetsz be a zsákba.

3. BEJELENTÉS: A seriff elé járulva be kell neki jelentenünk, milyen és mennyi áruval fogunk kereskedni a piacon, amelynek három feltétele:

a.) csak törvényes árukat jelenthetünk be

b.) csak egyfajta árut jelenthetsz be

c.) a zsákodban lévő kártyák pontos számát kell bejelentenünk.

4. MEGTEKINTÉS: A seriff eldönti, hogy megnézi-e a kereskedő zsákokat. Megeshet, hogy kinyittatja az összes zsákot, de az is előfordulhat, hogy egyikbe sem néz bele. A becsületes kereskedőknek nincs mitől félniük, hiszen ha az általa bejelentettek rejlenek a zsákjában, akkor a seriffnek ki kell fizetnie a törvényes áruk büntetéséért járó aranyat, és tovább kell engednie a szekeret.

Abban az esetben viszont, ha zsákban nem pontosan az rejlik, amelyet a kereskedője bejelentett, és nem is csúsztatott a seriff zsebébe mondjuk némi aranyat, kizárólag azokat az árukat viheti be, amelyek megfelelnek a valóságnak. Az attól eltérőeket, nemcsak elkobozzák, hanem a kereskedőnek a csempészésért még bírságot is kell fizetnie. Éppen ezért érdemes élni a vesztegetés különféle lehetőségeivel, mint:

a.) arany

b.) kereskedő standon lévő törvényes áru

c.) kereskedő standon lévő csempészáru

d.) zsákban lévő áruk (törvényes vagy csempész)

e.) jövőbeli szívesség ígérete.

5. A KÖR VÉGE: Amennyiben mindannyian betöltöttük kétszer a seriff szerepét – kivéve, ha három kereskedő vesz részt a játékban, mert akkor három kör megtétele javallott – a játék véget ér. Az utolsó kör végén eldobjuk a kezünkben lévő kártyáinkat, mert azok nem érnek pontot. A kereskedő standon található áruk – mind a törvényes, mind a csempészáruk –, az összes birtokunkban lévő aranypénz viszont igen, sőt további bónuszokat is bezsebelhetünk egy-egy árufajta királya vagy királynőjeként. Értelemszerűen az győz, akinek a legtöbb pontot, vagyis aranyat sikerült összegyűjtenie.

A magam részéről meglehetősen hamar szembesültem azzal, hogy mennyire nem tudok füllenteni. Nincs annál idegesítőbb, mint amikor egy gyönyörűséges számszeríj lapul az egyébként csenevész almáid között, te pedig úgy vigyorogsz, hogy nemcsak a seriff, de a társaid számára is teljesen egyértelmű, hogy valami rosszban sántikálsz! Kivéve persze, ha ezt előnyödre váltod, és a mosolygásoddal elhiteted mindenkivel, hogy egy-egy hordó mézsör lapul a szekereden, miközben már-már penészedésnek indult, de teljesen legális kenyeret készült bevinni a városba.

A kereskedést a királyi árukkal nehezíthetjük, amelyek bár a normál játékhoz tartoznak, viszont a játék tanulásánál érdemes kivenni őket. A királyi áruk – zöld alma, golden alma, gouda sajt, kék sajt, rozskenyér, zabkenyér, királyi kakas – a királyság legjobb minőségű árui, amelyek kizárólag a királyt és hűséges cimboráit illetik, éppen ezért minden aranyszalaggal és seriff jelvénnyel jelölt áru csempészárunak számít.

Szintén nehezítésre ad lehetőséget, ha a megtekintést időkorláthoz kötjük. A seriffnek pedig 1 perc áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, belenéz-e valamelyik zsákba. Amennyiben kifogy az időből, zokszó nélkül át kell engednie azokat a kereskedőket is, akiknek rakományát nem ellenőrizte le.

Íme, némi extra ízelítő abból, miként is zajlik egy-egy játék!

A Sheriff of Nottingham kimondottan egy társaságfüggő játék. A tökéletes játékélmény elérése érdekében a játékosoknak egyrészt érdemes beleélniük magukat a szerepeikbe, másrészt pedig el kell szakadniuk a morális kérdésektől, amelyek bizony sokak nehezére esnek. A játékot még véletlenül sem szabad véresen komolyan venni! Még akkor sem, amikor egyik pillanatról a másikra azzal szembesülünk, hogy a párunk vagy esetleg a gyerekünk szemrebbenés nélkül hazudik nekünk, és mialatt jóhiszeműen átengedjük őket a kapun, becsempésznek a városba vagy egy tonnányi tiltólistás árut.

Hallottatok már a játékról? Esetleg ki is próbáltátok már? 
Ne felejtsetek el beszámolni róla! Amennyiben szívesen beszereznétek magatoknak egy példányt, szívből ajánlom, hogy nézzetek körül a gémklub bőséges kínálatában!

Flódni sütés közben valósággal vibrál a kezünk alatt a tradíció. Annak tudatában pedig, hogy eredete egészen bizonyosan a régmúltig – néhányan a középkori német, mások francia, addig egyesek még korábbi korokhoz kötik – nyúlik vissza, már korántsem meglepő, hogy az ember lánya igazi ősasszonynak érezheti magát, mialatt telepakolja a tepsit ezerféle jósággal.

A recept ezúttal Kárai Dávid: 50 édesség amit el kell készítened című, klasszikus édességeket, és azok elkészítését tartalmazó könyvéből származik, amelyet ezúton is jó szívvel ajánlok a figyelmetekbe!

A flódni hagyományosan egy 5 tésztarétegből álló édesség. Rétegei közé mák-, dió-, alma-, és szilvalekvár kerül, amelynek eredménye egy igazán laktató sütemény. Elkészítése során felhasználhatjuk az ünnepek után ránk maradt alapanyagokat, bár szó, mi szó, akinek nincs türelme, vagy éppenséggel ideje 4-5 órányi sütögetésre, annak bizony érdemes továbblapoznia - esetleg megfelezve a sütéshez kapcsolódó tevékenységeket, egyik részét még előző este, másik felét pedig aznap elvégeznie -, egy kevésbé időigényes édességet választania.

Sorolom, mire lesz szükség az elkészítéséhez:

- 550 g liszt

- 100 g porcukor

- 1 csipet só

- 250 hideg vaj

- 100 ml fehérbor

- 1 tojás

- 2 tojássárgája

A sütést a tészta összeállításával kezdtem. A lisztet összeszitáltam a porcukorral és a sóval, ehhez pedig hozzákockáztam a hideg vajat. Az így kapott keveréket, némi morzsolgatást követően hozzáadtam a tojásokat, és az azokkal is elegyített masszát nyakon öntöttem a fehérborral. Becsomagoltam fóliába, 1 órára a hűtőbe tettem.

- 850 g alma

- 1 ek cukor

- 1 citrom

- 1,5 tk fahéj

- 1 tk szegfűszeg

- 2 cm-es gyömbér

- 50 ml fehérbor

Addig, amíg a tészta pihent, elkészítettem a töltelékeket. Először az almával foglalatoskodtam, merthogy ennek kellett mind közül a legtöbb törődés. Az almákat meghámoztam, kicsumáztam, egy nagyobb lyukú reszelőn legyalultam. Hozzáadtam a cukrot, a citrom héját és annak kifacsart levét. Hagytam állni negyed órát, majd kinyomkodtam belőle a felesleges nedvességet. Az így kapott almareszeléket beletettem egy serpenyőbe, hozzáadtam a fahéjat, a szegfűszeget és a gyömbért is. 5-6 perc párolást követően, meglocsoltam a fehérborral, és további 5 percig pároltam, hogy egy fűszeres, almakrémet kapjak végeredményként, amelyet aztán félretettem kihűlni.

- 100 ml fehérbor

- 80 g cukor

- 40 g mazsola

- 200 g dió

Az almareszelék pihentetése közben elkészítettem a diós tölteléket. Ehhez egy edényben összekevertem a fehérbort a cukorral, és ha adtam volna hozzá mazsolát, akkor az szintén ennél a pontnál került volna bele. A cukor olvadását követően beleöntöttem a darált diót, és alaposan elkevertem az egészet, amelyhez egy leheletnyi citromhéjat is hozzáreszeltem, és félretettem ezt is hűlni.

-150 ml fehérbor

- 80 g cukor

- 1 narancs reszelt héja

- 200 g mák

A mákos töltelékkel az előzőhöz hasonlóan jártam el, annyi különbséggel, hogy reszelt narancshéjjal dobtam fel a mákot.

- szilvalekvár

A flódnit a kényelmes rétegezés kedvéért mindenképpen egy magas falú tepsiben érdemes sütni. A tepsit egy formára vágott sütőpapírral kibéleltem, és ebből rögtön kettőt készítettem elő, mert a sütőpapír már a tészta kinyújtásában is segítséget jelent.

A tésztát tehát kivettem a hűtőből és 5 egyenlő részre osztottam. Az első gombócot a deszkán hagytam, a többit pedig visszatettem a hűtőbe. Az egyik sütőpapírdarabot a deszkára tettem, ráhelyeztem a tésztát, és akkorára nyújtottam, hogy az túllógjon a sütőpapíron. Az így kapott vékony – tényleg nagyon vékony – tésztát a tepsibe helyeztem, méghozzá úgy, hogy a sütőpapír érintkezzen a tepsi aljával, levágtam a felesleges tésztát, és – viszonylag – egyenletes rétegben rákentem a mákos tölteléket. Kivettem egy újabb adag tésztát, amit ugyanúgy elhelyeztem a sütőpapíron, kinyújtottam, majd a sütőpapírral felfelé fordítva a mákos töltelékre borítottam, lehúztam róla a sütőpapírt. A tészta szélét megint korrigáltam, és elsimítottam rajta a diós tölteléket. A harmadik tésztaadagot ugyanígy kinyújtottam, belehelyeztem a tepsiben, aztán elegyengettem rajta az almás tölteléket. Erre került egy újabb adag kinyújtott tészta, majd a szilvalekvár, és végül az utolsó tésztaréteg, amellyel kapcsolatban különösen érdemes arra figyelni, hogy valóban nagyra nyújtsuk, mert sütés közben a tészta – élesztő, sütőpor és társai hiányában – némileg összezsugorodik, és nem fog egységes felületet képezni a teteje.

 A rétegezés során kapott süteményt egy hústű segítségével a legalsó rétegig megszurkáltam, és a tetejét egy felvert tojással vastagon lekentem. Ezt követően 170 °C-ra előmelegített sütőben, 40-45 perc alatt aranybarnára sütöttem.

További fantasztikus receptekért kukkantsatok bele, és ha érdemesnek tartjátok rá, szerezzétek be Kárai Dávid: 50 édesség, amit el kell készítened című süteményes könyvét. Higgyétek el, megéri!

Idén úgy alakult, hogy viszonylag korán sikerült megszabadulnom a vizsgáktól, amelynek hála, bele is vethettem volna magam egy kiadósabb pihenésbe, ha éppenséggel nincs a nyakamon a szakdolgozat, és nem toporzékol a küszöbön a gyakorlat. Azt elmúlt években viszont az szintén bebizonyosodott, hogy hiába szeretném napjában legalább százhúsz alkalommal megváltani a világot, annak sincs az ég egy adta világon semmi értelme, ha a hajtás meg a stresszelés miatt szépen lassan felőrlöm magam. Pontosan ezért törekszek mindig arra, hogy a munka mellett szakítsak egy szusszanásnyi időt a regenerálódásra. Amióta pedig csak az eszemet tudom, tipikusan „kádfürdőzős” típusba tartozok, így ha egyszer-egyszer, vagy annál egy kicsit többször túlpörög az agyam, bevált módszerem, hogy egy forró – de tényleg forró – fürdővel csitítom le magam.

„Az új t: by tetesept márka új színt hoz az otthoni wellness termékek világába! A márka magában hordozza a tetesept értékeket, melyből kifejlődött, de vidámabb, fiatalosabb életérzést, modern design-t képvisel. A termékek intenzív illataival, élénk színeivel, vagy selymes dús habjával minden érzékszervre intenzíven hatnak, így a fürdést valódi élménnyé varázsolják!”

T BY TETESEPT – HABFÜRDŐ (400 ml)

A habfürdő-fürdősó-fürdőgolyó szentháromságának megrögzött hívőjeként, hajlamos vagyok arra egy-egy alkalommal, bármilyen különleges alkalom híján is tetemes mennyiséget borítani-szórni-dobni azokból a kádba, hogy aztán elheverhessek az illatos forróságban. Hasonlóképp jártam el a T by Tetesept márka Érzékiség habfürdőjével is, és az illatok – gránátalma és a fekete berkenye együttese – tulajdonképpen szétfeszítették a fürdőszobát. A bogyós – számomra legalábbis – illatkavalkádnak hála, ezúttal egy cseppet sem botránkoztam meg, sőt kimondottan indokoltnak tartottam, hogy a flakonon külön felhívják a figyelmet a habfürdő emberi fogyasztásra való alkalmatlanságára. 

„Add át magad a szenvedélyes érzelmeknek és engedj az érzékek csábításának! Éld meg az értékes pillanatokat, ami csak a Tiéd, és hagyd, hogy az álmaid vezessenek! A simogató, kényeztető hab és a csábító gyümölcsös illat ápolja és feltölti a testet és a lelket, és teszi teljessé a fürdés élményét.”

Javallott használata: Adagolja 35-38 °C-os befolyó fürdővízhez, majd élvezze a 10-20 percig tartó fürdőt!

Ahogy a kádba csorgattam a lávaszerű, burgundi folyadékot, amelyből tényleg elegendő egészen kevéske, gyakorlatilag borítékolható volt, hogy némi túlzással, de testen kívüli élményben lesz részem. A habfürdő pillanatok alatt lágy – habfürdő intenzív színe miatt esélyes, kád faláról levakarhatatlan – rózsaszínre színezte a vizet. A magam részéről persze azt sem bántam volna, ha jóval nagyobb, már-már kádból kicsorduló habhatást lehetett volna vele elérni, de így is elég csinos felhőket képzett a kádban.

Számomra külön említésre méltó az a habfürdőre aggatott figyelmesség is, amely ezúttal egy HALLO Sonnenschein termékminta. A tusfürdőt leginkább azoknak tudnám ajánlani, akik kimondottan élénkítő hatást szeretnének elérni a fürdőzéssel, merthogy lenyűgöző lime és gyömbér illatával masszírozza az agysejteket.

T BY TETESEPT – FÜRDŐSÓ (60 ml)

A következő mindenmentes – tartósítószertől, lúgos szappantól, parafintól, szilikontól és ásványi olajtól –  Egy adag szeretet fürdősó, megkockáztatom, hogy még inkább belopta magát a szívembe, mint a habfürdő. Míg a termék illatában rendkívüli intenzivitás, és egyfajta cukorkás jelleg köszönt vissza, addig hatóanyagai aktívan dolgoztak a bőrömön, hogy aztán 100%-ig hidratáltan szállhassak ki a kádból. Bár a fürdősó mellőz minden csillogást, a szemek feloldódása valami hihetetlenül aranyos lila-rózsaszín tűzijátékszerű formában történik. 

„Az olyan különleges emberek, mint Te, különösen nagy adag szeretet érdemelnek. Add át magad az értékes összetevők és a magával ragadó gyümölcsös illat kényeztetésének! Az egyedi ápoló hatást a különleges bőrazonos szerkezetű liposzómák, valamint a kivételesen finom, könnyen oldódó kristályok nyújtják.”

Javasolt használata: Adagolja a fürdősót a 35-38 °C-os befolyó fürdővízhez, majd élvezze a 10-20 percig tartó fürdőt! A fürdő után öblítse ki a kádat forró vízzel, hogy eltávolítsa a maradék fürdősót!

Míg a habfürdő az Érzékiség mellett, Kapcsolj ki! változatban, addig az Egy adag szeretet fürdősó Egy adag szerencse változatban is elérhető, úgyhogy igazán érdemes körülnézni a Rossmann üzleteiben, vagy akár bekukkantani a TakemeShop.hu weboldalra.

Mennyire kedvelitek, és használjátok az édeskés illatokat?

Eredeti cím: Living in the Moment: with Mindfulness Meditations

Kiadó: Partvonal Kiadó, 2012

Oldalszám: 144 oldal

Moly: kevés reflexió

Goodreads: kevés reflexió

Címke: életmód, önsegítő, pszichológia

Anna Black gondolataival a tavalyi év végén ismerkedtem meg, méghozzá a Tudatos Jelenlét @ Munkában című könyvének köszönhetően. Már akkoriban sem győztem hangsúlyozni a mindfulness fontosságát, és a hozzá kapcsolódó gyakorlatokat, hiszen ezek segítséget nyújtanak a fókuszálásban, hogy aztán megélhessük azokat a pillanatokat, amelyek felett egyébként elsiklanánk.

Néhány hónappal később, egy Partvonal Kiadó által rendezett nyereményjátékban aztán megkaparintottam a már említett könyv előzménykötetét, de bevallom; még azzal a lendülettel fel is tettem az önfejlesztő könyveimet őrző polcra.

Az ősz közeledtével viszont egyre többször kacsintgattam a polc felé, amelyen korántsem lepődtem meg, hiszen a (1) nyár folyamán az önfejlesztés valahogy perifériára került, és egész egyszerűen hiányzott a témával való foglalkozás, (2) ki kellett szállnom néhány számomra fontos kapcsolatból, (3) nyilvánvalóvá vált, hogy egyes jellembeli tulajdonságaimat illetően még mindig erős fejlesztésre szorulok.

Így került ismét a kezembe Anna Black: Tudatos Jelenlét című kötete.

„Életünk nagy részében olyanok vagyunk, mint a repülőgép, amit robotpilóta irányít. Valódi jelenlét nélkül átsiklunk a pillanaton, mert gondolatban a múlton vagy a jövőn rágódunk.

Aki hagyja, hogy figyelme elkalandozzon attól, ami éppen megtörténik vele, az lemarad saját életének tekintélyes részéről. Elszalaszt sok apró, értékes pillanatot, legyen az egy szép épület látványa munkába menet, egy szerető gonddal elkészített étel íze, vagy a felismerés, hogy szeretteinknek szükségük van ránk. Aki „tudatosság nélkül” él, és nem ismeri saját hibáit és belső erejét, az elmulasztja személyiségfejlődésének lehetőségeit.

A mindfulness meditációs gyakorlatok segítségével képesek leszünk teljes valónkkal, tudatosan jelen lenne a pillanatban. Megtanulunk figyelmet szentelni a minket érő élményeknek, amelyek lehetnek kellemesek, mint az éjszakai égbolt látványa, de akár frusztrálóak is, mint egy heves vita a szeretett személlyel. Tudatosítjuk előítéleteinket, a belénk rögzült gondolkodás-, és viselkedésmódokat, és igyekszünk csak a számunkra hasznosakat megtartani. Észrevesszük testünk jelzéseit, és így csökkenteni tudjuk a stressz káros hatásait, valamint a betegségek kialakulásának esélyét.”

A Tudatos Jelenlét egy hétköznapi használatra alkalmas meditációs gyakorlatokat tartalmazó gyűjtemény, így rácáfolva azokra a jógafoglalkozásokkal kapcsolatos ellenérzésekre, amelyek olyan gondolatokból táplálkoznak, mint: "Behunytam a szemem, és most hogyan tovább? Fogalmam sincs, mit kellene csinálnom. Hahó! Lelki béke! Ne várass ám magadra sokáig! Még mindig semmi. Hogyan képesek a többiek ilyen derűsen elücsörögni? Mit csinálok rosszul?" stb. Anna Black meditációs gyakorlatai ugyanis észrevétlenül csempészik be a meditálás melletti elkötelezettséget, azáltal lépésenként haladva előre (olykor hátra) a tudatos jelenlét útján, ugyanis ha az ember rátalál a saját belső bölcsességéhez és erejéhez vezető ösvényre, gazdag lelőhelyre bukkan. Erre pedig rengeteg lehetőségünk akad, hiszen számtalan meditációt ismerünk. Némelyikük kizárólag a koncentráció fejlesztését célozzák, mások segédeszközöket használnak fókuszpontként, mint egy gyertyát vagy zenét. Ugyanakkor akadnak olyan meditációs gyakorlatok is, amelyek mozgásra épülnek, ilyen a tajcsi, a csikung vagy a jóga, de létezik táncos meditáció is. Így a legjobb, amit tehetünk: kísérletezünk, és kiválasztjuk a saját szájízünknek megfelelően.

Kik számára lehet igazán hasznos a tudatos jelenlét gyakorlása?

▪ hivatásszerűen mások ellátásával foglalkozók

▪ depresszió időnkénti visszatérésére hajlamosak

▪ szorongók

▪ krónikus betegségben vagy állapotban szenvedők

▪ krónikus vagy időszakosan visszatérő fájdalomtól szenvedők

▪ stresszes életet élők

▪ változásra vágyók és a változás elfogadásával küszködők

A kötet hat fejezetre oszlik, és rögtön egy "Hogyan használjuk a könyvet?" navigációból áll, annak érdekében, hogy a legtöbbet tudjuk kihozni belőle. A 2. fejezetben aztán előkerülnek azok a testközpontú gyakorlatok is, mint a légzés tudatossága és a testet pásztázó figyelem, amelyek alapvető készségeknek számítanak, és segítségül szolgálnak a bonyolultabb gyakorlatok elvégzéséhez is. Szintén alapvető gyakorlatnak számítanak a magatartást és készségeket erősítők és továbbfejlesztők, ugyanis a tudatos jelenlét kulcsfontosságú eleme: hajlandóak vagyunk a bajok – legyen szó kellemetlen testi érzetekről, fájó érzelmekről vagy nem kívánt gondolatokról – felé fordulni. A tudatosság fokozódásával (1) szépen lassan észrevesszük az addig fizikailag vagy lelkileg, kellemetlen, vagy kimondottan fájdalmas, így kizárt tényezőket, (2) a formális gyakorlatok végzése alkalmat ad arra, hogy viszonylag biztonságos helyen gyakoroljuk, hogyan lehetünk "együtt" a nehéz érzelmekkel, így hatékonyabban tudjuk kezelni őket, amikor megtapasztaljuk őket hétköznapi életünkben.

"Minél többször végzünk el egy gyakorlatot, annál hamarabb válik belsővé: kialakítjuk saját szavainkat, kifejezéseinket és saját ritmusunkat, amelyek visszhangot keltenek bennünk."

Számtalan gyakorlatot elvégezhetünk házon kívül, napi teendőink között, akár sorban állás közben, autóban, vagy akár váróteremben ülve, azonban akadnak gyakorlatok, amelyekhez érdemes egy kimondottan nyugodt helyet keresnünk, ahol senki sem zavar minket. Arra ügyeljünk, hogy a meditációs gyakorlat sose váljon kipipálandó tétellé a teendőink hosszú listáján. Ennek érdekében érdemes elsőnek egyetlen, egyszerű gyakorlatot választani, és egy héten át többször elvégezni, mielőtt újabbal próbálkoznánk. 

"A jelen pillanata az egyetlen pillanat, 
amelyben változni és változtatni lehet."

– Jon Kabat-Zinn –

Tulajdonképpen azzal, hogy tudatosítjuk a gondolatainkat, ráébredünk: milyen mértékben okozunk magunknak boldogtalanságot azokkal a szavakkal, mondatokkal, történetekkel, amelyeket mondogatunk, bemesélünk magunknak.

Íme egy példa:

Beütjük a lábujjunkat a táskába, amelyet társunk hagyott ott a padlón. Fizikai fájdalmat érzünk, amikor a lábujj érintkezik a táskával, ez jelenti az első fullánkot. Ha olyanok vagyunk, mint a többség, szónokolni kezdünk, miért maradt a táska a padlón, mire pedig már észbe kapunk, ott tartunk, hogy megvádoljuk társunkat, hogy (a) nem szeret, nem tisztel bennünket, (b) magunknak teszünk szemrehányást, mire nem tanultunk jobban az iskolában, miért nincs jobb állásunk, miért nem engedhetünk meg maguknak nagyobb házat. Mi több, még az is felmerül, nem tört-e el a lábujjunk, és mi lesz, ha igen. Ezek a "történetek" szúrják belénk a második fullánkot. A kettő között a különbség csupán annyi, hogy míg az elsőről nem tehetünk, mert fizikai fájdalmat okozott, viszont a másodikkal már tudunk mit kezdeni: tudatosíthatjuk a bennünk élő "történeteket", és azzal együtt el is engedhetjük őket.

És, hogy egy konkrét gyakorlatot is említsek! Több alkalommal emlegettem már a légzés fontosságát, amelyet az elkötelezett gyakorlás révén megtanulunk kapaszkodóként használni. Annál is inkább, hogy a gondolataink elkalandozásakor a légzés segítségével könnyedén vissza tudunk jutni a testünkbe és a jelen pillanatba. "A tudatos légzés" gyakorlatával bármikor kísérletezhetünk – senki sem fogja látni rajtunk.

"Először kiválasztjuk azt a testrészünket, ahol a legerősebben érezzük a légzést – ilyen például a has, a mellkas, az orr és a száj –, s a légzőgyakorlat közben mindig erre irányítjuk a figyelmünket. Ha nehezen találunk ilyen helyet, tegyük az egyik kezünket a hasunkra vagy a mellkasunkra, hogy érezzük a légzés lüktetését. Aztán a légzés érzeteire figyelünk – ami más, mint a lélegzésre gondolni. Érezzük, ahogy belégzéskor tágul a mellkasunk és emelkedik a hasunk… kilégzéskor pedig szűkül a mellkasunk és lelapul a hasunk."

Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket Anna Black: Tudatos Jelenlét című könyve iránt, vagy csak még több egyszerű, hétköznapokba beépíthető meditációs gyakorlatra vágytok, amelyekkel szívesen kísérleteznétek, ide kattintva már is beszerezhetitek! Szívből ajánlom mindannyiótok számára!

Bächer Iván a következőképp írt az aranygaluskáról: "Az aranygaluska nehéz ügy. Vagy sikerül, vagy nem. Meg kell próbálni, mindenesetre." Az Emma asszony szakácskönyve egy száz évvel ezelőtti hetilap, nevezetesen a Hét olvasói által írt recepteket mutatja be, éppen ezért jócskán túlmutat receptgyűjteményi mivoltánál, hiszen annak ételei mára inkább kultúrtörténeti, mintsem gyakorlati jelentőséggel bírnak. Mindenesetre eszméletlenül jóleső érzés, és nem mellesleg spirituális élmény fellapozni ezt a bizonyos receptkönyvet, elmerengni azon, hány meg hány konyhában készülhettek már el azok a sütemények, amelyek mind a mai napig a magyar konyhák visszatérő vendégei, azáltal bizonyítékot szolgáltatva arra, hogy a főzés mindig is az egyik legjobb kommunikációs eszköz volt, és lesz is a korlátok lebontásához, a gyökereinkhez való visszatérésre.

Az aranygaluskában pontosan ez utóbbi – persze a leheletkönnyű rögök, a szeszélyesre karamellizálódott dió és a bársonyos sodó mellett – az, ami igazán kedvemre való: a belőle áradó hangulat. Magában hordozza a melegség, a biztonság, a szeretet, egyszóval az otthon érzését, még ha mindezek nagyon szentimentálisan is hangzanak. Tipikusan azon édességek egyike, amellyel szívesen várnám haza a gyerkőcöket az iskolából egy szürke őszi napon. Addig persze még sok víz le fog folyni a Dunán, azonban a család szerencséjére, ezt az időt gyakorlásra fordíthatom, és tökélyre fejleszthetem az aranygaluska-készítői tudásom.

Mutatom is, hogy melyik az eddigiek során leginkább bevált recept: 20 dkg liszt; 2,5 dkg margarin (bár én most zsírt használtam); 2,5 dkg élesztő; 2,5 dkg porcukor; 1  tojás; 1,3 dl tej; 3 csipet só; egy citrom reszelt héja. Továbbá az összeállításhoz készítsünk elő: 10 dkg darált dió; 10 dkg kristálycukor, olvasztott vaj.

A tészta összetevőit összegyúrjuk, és kelt tésztát dagasztunk belőle, amelyet kb. 30-40 percen át kelesztünk. Ha a tésztánk megkelt, nagyjából 1-1,5 cm vastagúra nyújtjuk, és egy kisebb pogácsaszaggatóval (vagy ahogy én csináltam: különböző méretű szaggatókkal játszva) kiszaggatjuk a tésztát. A pucér rögöcskéket megforgatjuk az olvasztott vajban, és a cukros dióban. Egy 26 cm-es tortaformát kivajazunk vagy sütőpapírral kibélelünk, és a tésztadarabokat szorosan egymás mellé helyezzük benne, a tetejét pedig megszórjuk a maradék cukros dió keverékével, és meglocsoljuk a maradék olvasztott vajjal. Így kelesztjük újabb 20-30 percig. Előmelegített sütőben 180 ᵒC-on , 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.

Vaníliasodó: 4 dkg liszt, 5 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor vagy 1  vaníliarúd kikapart belseje, 4 db tojássárgája, 8 dl tej.

A tojást csomómentesre keverjük a cukorral, vaníliás cukorral, és a liszttel. A masszát 1 dl hideg tejjel hígítjuk, a maradékot pedig feltesszük forrni egy lábasba (ha vanília rudat használunk, akkor egyszerűen dobjuk bele a tejbe). Ha felforrt a tej, lassanként adagolva, folytonos keverés mellett hozzáadjuk a tojássárgás alapot, majd alacsony lángon besűrítjük a sodót.

Igazi őszi, kuckózós desszert ez. Segít átvészelni a borongós napokat, és pillanatok alatt képes felmelegíteni a lelkeket.

Október közepére valahogy mindig kifogyunk a szuflából, és ezen a hideg, nyirkos idő sem sokat segít. Az őszi fáradtság fokozatosan ránk telepszik, amely állítom: még a tavaszinál is rosszabb, hiszen akkor legalább kifelé jövünk a marcona időből, csakhogy a szürkeség ilyenkor még csak a küszöbön toporog. Az őszi hónapoknak azonban nem kell szürkén és unalmasan telniük!

Íme, néhány tipp annak érdekében, hogy ne telepedjen rád a szürkeség!

#1 Ne feledkezz meg arról, hogy az ősszel a szürkén kívül még rengeteg szín felvonultatja magát a sárgától kezdve a zöldön át egészen a barnáig, a vörösről nem is beszélve. Kerekedj fel, sétálj egyet a friss levegőn, és iktass be közben egy falevél-gyűjtést is! Tudom, tudom, ebben a hidegben a hátad közepébe kívánod a sétafikálást, ám azzal, hogy bent kuksolsz a szobában, a fűtés miatt pedig ritkábban szellőztetsz, csak szétszuszogsz egy dézsányi szén-dioxidot, és ez bizony sem az agymunkának, sem a pihenésnek nem tesz jót. Ne feledkezz meg a gumicsizmáról sem, mert a tócsavadászat csak úgy jó móka!

#2 Készíts dekorációt, mondjuk ajtókoszorút, akár a séta során szerzett jóságokból! A koszorúra kerülhet gesztenye, dió, makk, falevelek, vagy jókívánságok, esetleg gondolatok, amelyek arról árulkodnak, miért vagy hálás a mindennapokban. Szentimentálisan hangzik, mégis tudományosan bizonyított tény, hogy a hála a kedélyállapotodra is hatással van. Szedd össze azokat a dolgokat, amelyekért igazán hálás vagy az életedben, fogj egy pirográfot, és égesd bele azokat egy-egy faszeletbe, aztán ragaszd rá a koszorúra azokat!

#3 Szerezz be magadnak némi olvasnivalót, és ha már a boltokat járod, a vastag, mintás zoknikról se feledkezz meg! Hazaérve ugorj bele a pizsamába, húzd az átfázott lábadra azt a puhaságos zoknit! Főzz egy teát, telis-tele őszi zamatokkal, csurgass bele egy kevéske mézet! Na jó, nem bánom: a teát helyettesítheted kávéval, forró csokoládéval, esetleg egy meleg és fűszeres almaborral. Csepegtess fahéjas, vagy akár narancsos illóolajat a párologtatóba, aztán már dunsztolhatod is magad a pokrócba! A Harry Potter újraolvasása? Miért ne?!

#4 Elő azzal a sütőtökkel, meg úgy egyáltalán mindennel, amely őszi ízeket hordoz magában! Szőlő, körte, alma és persze a szilva. A csipkebogyóról se feledkezz meg! Kerülhet egy egyszerű kevert piskóta tetejére, vagy akár palacsintába, szendvicsbe, vagy salátába. Próbáltad már a szőlőt sajttal enni? Brie-vel mondjuk. Itt az ideje! Keresd fel a helyi termelői piacot, és vásárolj be különféle sajtokból, aztán meg rendezz házi sajtkóstolót! Hívd át a barátokat, nehogy kimaradjanak a jóból! Végeztetek a csemegézéssel? Jöhet egy pakli kártya, vagy akár társasjáték, ki, mit szeret!

#5 Tudtad, hogy ősszel a legkönnyebb életmódot váltani? Amennyiben régóta szemezel egy-egy új mozgásforma kipróbálásával, vágj bele, ugyanis most még elkerülheted a szilveszteri fogadalmak által motivált emberek tömegét. Arra az esetre, ha az idegeid cafatokban lógnának, ajánlom a figyelmedbe a jógát, a pilatest, vagy akár egy rövidke meditálást a szobád magányában. Néha semmi másra nincs szükségünk azon kívül, hogy egyedül legyünk és egy kicsit befelé figyeljünk.

EXTRA: Süss kiflikochot! A sütemény neve már alapvetően magában hordozza az ősz esszenciáját. Arról nem is beszélve, hogy a hozzávalókhoz még csak ki sem kell dugnunk az orrunkat a lakásból, hiszen azok java része gyakorlatilag mindenkinek a konyhájában felbukkan.

Hozzávalók:

▪ 2-3 db szikkadt kifli

▪ nagyiféle sárgabaracklekvár

▪ 2-3 dl tej

▪ vanília aroma

▪ 10 dkg darált dió

▪ 8 dkg kristálycukor

▪ fél citrom héja

▪ 4 db tojás

▪ 4 ek kristálycukor

▪ 3 ek liszt

▪ vanília aroma

▪ fél citrom héja

▪ csipet só

▪ vaj, zsemlemorzsa

Fogjuk a kifliket, és felkarikázzuk. A kiflikarikák mindkét oldalát megkenjük lekvárral, és mialatt felmelegítjük a vaníliaaromás elegyített tejet, hagyjuk, hogy magába szívja kissé. Belehelyezzük egy szűrőbe, és meglocsoljuk a lekváros kiflikarikákat a langyos tejjel.

A darált diót kikeverjük a cukorral és egy fél citrom reszelt héjával, a tortaformát pedig kikenjük a vajjal, körbeszórjuk zsemlemorzsával. A lecsöpögtetett kiflit szorosan, egymás mellé helyezzük, majd megszórjuk a diós keverékkel.

A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját kikeverjük a cukorral, a vanília aromával, a fél citrom reszelt héjával, és a liszttel. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd összekeverjük a két masszát, hogy egy lágy piskótatésztát kapjunk. Evőkanállal a diós keverékre kanalazzuk, és elegyengetjük.

130-150 ᵒC-on, előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt addig sütjük, míg a teteje aranybarna nem lesz. A piskótahab akkor jó, ha egy kicsit ragacsos marad. Eredményként pedig valami hihetetlenül egyszerű, "hamis aranygaluskát" fogunk kapni, savanykás kiflikarikákkal, karamellizált diótöltelékkel, és ragacsos habbal a tetején.

Remélem, hogy ha nem is kicsit, de legalább egy leheletnyit sikerült meghoznom a kedveteket az őszöléshez! Amennyiben további inspirációra vágytok, böngésszétek hozzám hasonlóan a pinterest.com tartalmát!