Pages

2017. január 26., csütörtök

Flódni sütés közben valósággal vibrál a kezünk alatt a tradíció. Annak tudatában pedig, hogy eredete egészen bizonyosan a régmúltig – néhányan a középkori német, mások francia, addig egyesek még korábbi korokhoz kötik – nyúlik vissza, már korántsem meglepő, hogy az ember lánya igazi ősasszonynak érezheti magát, mialatt telepakolja a tepsit ezerféle jósággal.
A recept ezúttal Kárai Dávid: 50 édesség amit el kell készítened című, klasszikus édességeket, és azok elkészítését tartalmazó könyvéből származik, amelyet ezúton is jó szívvel ajánlok a figyelmetekbe!


A flódni hagyományosan egy 5 tésztarétegből álló édesség. Rétegei közé mák-, dió-, alma-, és szilvalekvár kerül, amelynek eredménye egy igazán laktató sütemény. Elkészítése során felhasználhatjuk az ünnepek után ránk maradt alapanyagokat, bár szó, mi szó, akinek nincs türelme, vagy éppenséggel ideje 4-5 órányi sütögetésre, annak bizony érdemes továbblapoznia - esetleg megfelezve a sütéshez kapcsolódó tevékenységeket, egyik részét még előző este, másik felét pedig aznap elvégeznie -, egy kevésbé időigényes édességet választania.
Sorolom, mire lesz szükség az elkészítéséhez:

- 550 g liszt
- 100 g porcukor
- 1 csipet só
- 250 hideg vaj
- 100 ml fehérbor
- 1 tojás
- 2 tojássárgája


A sütést a tészta összeállításával kezdtem. A lisztet összeszitáltam a porcukorral és a sóval, ehhez pedig hozzákockáztam a hideg vajat. Az így kapott keveréket, némi morzsolgatást követően hozzáadtam a tojásokat, és az azokkal is elegyített masszát nyakon öntöttem a fehérborral. Becsomagoltam fóliába, 1 órára a hűtőbe tettem.


- 850 g alma
- 1 ek cukor
- 1 citrom
- 1,5 tk fahéj
- 1 tk szegfűszeg
- 2 cm-es gyömbér
- 50 ml fehérbor


Addig, amíg a tészta pihent, elkészítettem a töltelékeket. Először az almával foglalatoskodtam, merthogy ennek kellett mind közül a legtöbb törődés. Az almákat meghámoztam, kicsumáztam, egy nagyobb lyukú reszelőn legyalultam. Hozzáadtam a cukrot, a citrom héját és annak kifacsart levét. Hagytam állni negyed órát, majd kinyomkodtam belőle a felesleges nedvességet. Az így kapott almareszeléket beletettem egy serpenyőbe, hozzáadtam a fahéjat, a szegfűszeget és a gyömbért is. 5-6 perc párolást követően, meglocsoltam a fehérborral, és további 5 percig pároltam, hogy egy fűszeres, almakrémet kapjak végeredményként, amelyet aztán félretettem kihűlni.


- 100 ml fehérbor
- 80 g cukor
- 40 g mazsola
- 200 g dió

Az almareszelék pihentetése közben elkészítettem a diós tölteléket. Ehhez egy edényben összekevertem a fehérbort a cukorral, és ha adtam volna hozzá mazsolát, akkor az szintén ennél a pontnál került volna bele. A cukor olvadását követően beleöntöttem a darált diót, és alaposan elkevertem az egészet, amelyhez egy leheletnyi citromhéjat is hozzáreszeltem, és félretettem ezt is hűlni.


-150 ml fehérbor
- 80 g cukor
- 1 narancs reszelt héja
- 200 g mák

A mákos töltelékkel az előzőhöz hasonlóan jártam el, annyi különbséggel, hogy reszelt narancshéjjal dobtam fel a mákot.

- szilvalekvár

A flódnit a kényelmes rétegezés kedvéért mindenképpen egy magas falú tepsiben érdemes sütni. A tepsit egy formára vágott sütőpapírral kibéleltem, és ebből rögtön kettőt készítettem elő, mert a sütőpapír már a tészta kinyújtásában is segítséget jelent.
A tésztát tehát kivettem a hűtőből és 5 egyenlő részre osztottam. Az első gombócot a deszkán hagytam, a többit pedig visszatettem a hűtőbe. Az egyik sütőpapírdarabot a deszkára tettem, ráhelyeztem a tésztát, és akkorára nyújtottam, hogy az túllógjon a sütőpapíron. Az így kapott vékony – tényleg nagyon vékony – tésztát a tepsibe helyeztem, méghozzá úgy, hogy a sütőpapír érintkezzen a tepsi aljával, levágtam a felesleges tésztát, és – viszonylag – egyenletes rétegben rákentem a mákos tölteléket. Kivettem egy újabb adag tésztát, amit ugyanúgy elhelyeztem a sütőpapíron, kinyújtottam, majd a sütőpapírral felfelé fordítva a mákos töltelékre borítottam, lehúztam róla a sütőpapírt. A tészta szélét megint korrigáltam, és elsimítottam rajta a diós tölteléket. A harmadik tésztaadagot ugyanígy kinyújtottam, belehelyeztem a tepsiben, aztán elegyengettem rajta az almás tölteléket. Erre került egy újabb adag kinyújtott tészta, majd a szilvalekvár, és végül az utolsó tésztaréteg, amellyel kapcsolatban különösen érdemes arra figyelni, hogy valóban nagyra nyújtsuk, mert sütés közben a tészta – élesztő, sütőpor és társai hiányában – némileg összezsugorodik, és nem fog egységes felületet képezni a teteje.
 A rétegezés során kapott süteményt egy hústű segítségével a legalsó rétegig megszurkáltam, és a tetejét egy felvert tojással vastagon lekentem. Ezt követően 170 °C-ra előmelegített sütőben, 40-45 perc alatt aranybarnára sütöttem.


További fantasztikus receptekért kukkantsatok bele, és ha érdemesnek tartjátok rá, szerezzétek be Kárai Dávid: 50 édesség, amit el kell készítened című süteményes könyvét. Higgyétek el, megéri!

2017. január 19., csütörtök

Idén úgy alakult, hogy viszonylag korán sikerült megszabadulnom a vizsgáktól, amelynek hála, bele is vethettem volna magam egy kiadósabb pihenésbe, ha éppenséggel nincs a nyakamon a szakdolgozat, és nem toporzékol a küszöbön a gyakorlat. Azt elmúlt években viszont az szintén bebizonyosodott, hogy hiába szeretném napjában legalább százhúsz alkalommal megváltani a világot, annak sincs az ég egy adta világon semmi értelme, ha a hajtás meg a stresszelés miatt szépen lassan felőrlöm magam. Pontosan ezért törekszek mindig arra, hogy a munka mellett szakítsak egy szusszanásnyi időt a regenerálódásra. Amióta pedig csak az eszemet tudom, tipikusan „kádfürdőzős” típusba tartozok, így ha egyszer-egyszer, vagy annál egy kicsit többször túlpörög az agyam, bevált módszerem, hogy egy forró – de tényleg forró – fürdővel csitítom le magam.


„Az új t: by tetesept márka új színt hoz az otthoni wellness termékek világába! A márka magában hordozza a tetesept értékeket, melyből kifejlődött, de vidámabb, fiatalosabb életérzést, modern design-t képvisel. A termékek intenzív illataival, élénk színeivel, vagy selymes dús habjával minden érzékszervre intenzíven hatnak, így a fürdést valódi élménnyé varázsolják!”

T BY TETESEPT – HABFÜRDŐ (400 ml)
A habfürdő-fürdősó-fürdőgolyó szentháromságának megrögzött hívőjeként, hajlamos vagyok arra egy-egy alkalommal, bármilyen különleges alkalom híján is tetemes mennyiséget borítani-szórni-dobni azokból a kádba, hogy aztán elheverhessek az illatos forróságban. Hasonlóképp jártam el a T by Tetesept márka Érzékiség habfürdőjével is, és az illatokgránátalma és a fekete berkenye együttese – tulajdonképpen szétfeszítették a fürdőszobát. A bogyós – számomra legalábbis – illatkavalkádnak hála, ezúttal egy cseppet sem botránkoztam meg, sőt kimondottan indokoltnak tartottam, hogy a flakonon külön felhívják a figyelmet a habfürdő emberi fogyasztásra való alkalmatlanságára. 


„Add át magad a szenvedélyes érzelmeknek és engedj az érzékek csábításának! Éld meg az értékes pillanatokat, ami csak a Tiéd, és hagyd, hogy az álmaid vezessenek! A simogató, kényeztető hab és a csábító gyümölcsös illat ápolja és feltölti a testet és a lelket, és teszi teljessé a fürdés élményét.”

Javallott használata: Adagolja 35-38 °C-os befolyó fürdővízhez, majd élvezze a 10-20 percig tartó fürdőt!

Ahogy a kádba csorgattam a lávaszerű, burgundi folyadékot, amelyből tényleg elegendő egészen kevéske, gyakorlatilag borítékolható volt, hogy némi túlzással, de testen kívüli élményben lesz részem. A habfürdő pillanatok alatt lágy – habfürdő intenzív színe miatt esélyes, kád faláról levakarhatatlan – rózsaszínre színezte a vizet. A magam részéről persze azt sem bántam volna, ha jóval nagyobb, már-már kádból kicsorduló habhatást lehetett volna vele elérni, de így is elég csinos felhőket képzett a kádban.
Számomra külön említésre méltó az a habfürdőre aggatott figyelmesség is, amely ezúttal egy HALLO Sonnenschein termékminta. A tusfürdőt leginkább azoknak tudnám ajánlani, akik kimondottan élénkítő hatást szeretnének elérni a fürdőzéssel, merthogy lenyűgöző lime és gyömbér illatával masszírozza az agysejteket.


T BY TETESEPT – FÜRDŐSÓ (60 ml)
A következő mindenmentes – tartósítószertől, lúgos szappantól, parafintól, szilikontól és ásványi olajtól –  Egy adag szeretet fürdősó, megkockáztatom, hogy még inkább belopta magát a szívembe, mint a habfürdő. Míg a termék illatában rendkívüli intenzivitás, és egyfajta cukorkás jelleg köszönt vissza, addig hatóanyagai aktívan dolgoztak a bőrömön, hogy aztán 100%-ig hidratáltan szállhassak ki a kádból. Bár a fürdősó mellőz minden csillogást, a szemek feloldódása valami hihetetlenül aranyos lila-rózsaszín tűzijátékszerű formában történik. 


„Az olyan különleges emberek, mint Te, különösen nagy adag szeretet érdemelnek. Add át magad az értékes összetevők és a magával ragadó gyümölcsös illat kényeztetésének! Az egyedi ápoló hatást a különleges bőrazonos szerkezetű liposzómák, valamint a kivételesen finom, könnyen oldódó kristályok nyújtják.”

Javasolt használata: Adagolja a fürdősót a 35-38 °C-os befolyó fürdővízhez, majd élvezze a 10-20 percig tartó fürdőt! A fürdő után öblítse ki a kádat forró vízzel, hogy eltávolítsa a maradék fürdősót!




Míg a habfürdő az Érzékiség mellett, Kapcsolj ki! változatban, addig az Egy adag szeretet fürdősó Egy adag szerencse változatban is elérhető, úgyhogy igazán érdemes körülnézni a Rossmann üzleteiben, vagy akár bekukkantani a TakemeShop.hu weboldalra.

Mennyire kedvelitek, és használjátok az édeskés illatokat?

2017. január 5., csütörtök

Azt hiszem, hogy a szempillaspirál tipikusan a sminkelés azon „must-have” eszköze, amellyel kapcsolatban még annak is akad némi tapasztalata, akit cseppet sem hoz lázba egy-egy rúzs, vagy akár egy szemhéjpúder paletta látványa. Mondjuk anyukámnak akit bár egy leheletnyi korrektorra is alig lehet rábeszélni, a spirált alkalom adtán azért szívesen forgatja. Nem meglepő, hiszen egy gondosan kiválasztott példány – azáltal, hogy keretet ad a szemnek és éberebbé varázsolja a tekintetet –, különösebb macera nélkül, pillanatok alatt, már önmagában véve is megállja a helyét.
Rengeteg helyen olvastam már, részben magam is egyetértek vele, hogy szempillaspirálból elég a drogériás, azonban  az is szem előtt tartandó: a szem egy igen érzékeny szerv. Már a legkisebb behatásra elkezdhet könnyezni, bepirosodni, a kellemetlen, szúró érzésről nem is beszélve, amelyen a nem megfelelő sminktermékek használata csak még inkább súlyosbíthat, éppen ezért érdemes megválogatni, hogy mit kenünk a szemünk környékére.
A következő bejegyzésben egy-két alternatívát mutatok arra az esetre, amennyiben drogériákban – IsaDora Magyarország termékei a magas színvonalnak megfelelően magasabb, ugyanakkor még mindig drogériás - megtaláljátok a Douglas Parfümériákban - árkategóriába tartoznak – keresgélnétek megbízható szempillaspirálok után.


Az újdonságok nem feltétlenül kollekciókban érkeznek. Az IsaDora szempillaspiráljai ennek ékes bizonyítékai, nevezetesen az Insane Volume Lash Styler és a legújabb készítményük a Big Bold Extreme. Míg előbbi egy nyári, addig utóbbi egy téli újdonság, azonban mindegyiküket hetek, hónapok óta tesztelek, amelyeknek hála végre sikerült leküzdenem a spirálokkal kapcsolatos érdektelenségem.

Tudtad, hogy a ritkás, rövid és gyenge szempillák számtalan külső és belső okra vezethetőek vissza? Amennyiben szívesen megszabadulnál a problémától, érdemes átgondolni a következő kérdéseket:
● Fogyasztasz-e elegendő E-, B-, és C-vitaminban gazdag, minőségi ételt?
● Megfelelő mennyiségű ásványi anyagot juttatsz a szervezetedbe?
● Akadnak-e pajzsmirigy-, vagy a női hormonokat illető problémáid?
● Használsz vízálló szempillaspirált, amelyet csak erősen dörzsölve tudsz esténként eltávolítani? Viseltél-e sokáig, tartósan rögzített műszempillákat?


INSANE VOLUME LASH STYLER
A márkától jól megszokott, meglehetősen kifinomult kinézettel szemben, az Insane Volume Lash Styler, fényes, magenta színű tubusában kimondottan az "eye-catching" kategóriába tartozik. Legfőbb különlegessége azonban a spirál keféjében rejlik, amelyben egy tripla festékelosztó rendszert – egy-egy kétoldalas festék, és egy szembetűnőbb, félhold alakú festékgyűjtő – alakítottak ki a festék hatékony eloszlatása érdekében. Míg a félhold alakzaton erősebb sörték gondoskodnak a pillák nyújtásáról, elválasztásáról, addig a kefe egyenes oldalára már finomabb sörtéket álmodtak meg, így ezek hatékonyabban képesek eloszlatni a festéket.

● Illatanyagmentes, szemészetileg tesztelt
● Éjfekete szempillák eszméletlen dús hatással
● Egyedülálló kefe különleges, tripla festékelosztó rendszerrel a fekete szempillákért
● Krémes textúra
● Rugalmas, rétegezhető formula
● Intenzív fekete pigmentekkel
● Gyönyörűen ívelt szempillák
● Hosszan tartó hatás
● Nem csomósodik, nem kenődik el


A kefe valóban sok, inkább rengeteg festéket vesz fel, ezért nagyon, de nagyon gyorsan lehet vele dolgozni, minek eredményeként rendkívül látványos és dús pillákat kapunk, akár már egy réteg felvitele után is. A szempillaspirál, az első néhány használatot követő sokkot, nemcsak beteljesítette a hozzá fűzött reményeimet, hanem egy magasabb mércét állított fel a szempillaspirálok számára. A tetemes festékfelvitel egyetlen, némileg zavaró hátránya, hogy hajlamos a szempillák összetapasztására, amelyet az apró tüskékkel, eleinte meglehetősen nehezemre esett szétválasztani. Mindezek tudatában spirálozva, mindössze néhány alkalom után ez a probléma viszont kiküszöbölhető, és az egyik leglátványosabb, legtartósabb hatást nyújtja, merthogy kézfázisú sminklemosó bevetésével is csak második nekifutásra tudtam maradéktalanul eltávolítani.

BIG BOLD EXTREME
Bizonyos kefeformákkal, mint a vékony fejű, nagyobb résekkel bíró kefékkel, sokkal jobban szét tudjuk választani és ívelni a pilláinkat, míg egy vaskosabb, sűrűbb, kuszább fejű kefével dúsabb hatást tudunk elérni. A Big Bold Extreme, amelynek személyében a dúsító szempillaspirálok termékvonala bővült tovább, éppen ez utóbbi technikára játszik rá, ugyanis büszkesége, hogy különleges keféjének köszönhetően könnyen rétegezhető és tartós hatást biztosít.

● Látványos és extrém dúsító hatás
● Krémes, rugalmas textúra, rétegezhető
● Extrém fekete
● Hosszan tartó hatás
● Nagyméretű kefe, hosszú és rövid sörtékkel

A szempillaspirál középvastagságú tubusa, amely nem mellesleg fekete-narancs színben tündököl – bár a magam részéről sokkal jobban örültem volna egy sokkal kifinomultabb, mondjuk egy matt fekete, bársony tapintású toknak – tökéletesen kézre áll, amelyből kicsavarást követően egy, a megszokottnál nagyobb kefe bukkan elő. Rövidebb, azonnali dúsítást célzó, és hosszabb, szempillák elválasztását szolgáló sörtékkel vegyesen ellátva. 


A vaskosabb kefével ellátott spirálok átka, hogy gyakran összekenik a szemhéjat, esetenként azzal együtt a kész szemsminket. A Big Bold Extreme esetében ez a veszély azonban nem áll fent, merthogy az éjfekete, sűrű festék felvitelét követően extrém gyorsan megszárad a pillákon. A szempillaspirál egyébként megbízhatóan tartja magát a nap folyamán, nem pereg le, és főleg nem kenődik szét. A festék bombabiztosan ül a helyén, teszi a dolgát, és csak a sminklemosó kitartó noszogatására mászik le a vattakorongra.
Egy szempillaspirál-hangsúlyos smink elkészítése esetben különösen fontos, hogy a műveletet a szemkörnyék alapozásával kezdjük, egy kimondottan erre a területre megálmodott korrektorral. Ezáltal nemcsak a karikáknak, sötétebb foltoknak tudunk búcsút mondani, hanem a szempillaspirál érvényesülését is megtámogatjuk kissé. Magát a műveletet csak ezután érdemes elkezdeni. Mindig kívülről befelé, a belső szemzug felé haladva és alulról a halánték felé húzva az ecsetet. Először mindig a felső pillákkal foglalkozzunk, ugyanis az alsókra egyáltalán nem muszáj festéknek kerülnie, legfeljebb azok tövére, de arra is csak kimondottan kevéske


EXTRA TIPP: Amennyiben „gyárilag” hosszú szempillákkal vagyunk megáldva, inkább mély színű, gazdag árnyalatú szempillaspirálokat válasszunk, sok pigmenttel megspékelve, hogy azok még inkább kihangsúlyozzák a pillák hosszúságát. Arra az esetre viszont, ha sűrű szempillaerdővel rendelkezünk, sokkal inkább a kefére helyeződik a hangsúly, merthogy olyanra van szükségünk, amely szépen szétválasztja azokat. Mindezek fényében, ha az IsaDora szempillaspiráljai közül egyet, de csak is egyet lehetne választani, akkor az Insane Volume Lash Styler mellett állnék ki, merthogy gyönyörűen megemeli az egyébként hosszú, de egyenes pillákat.

Szoktatok időnként új szempillaspirálokkal kísérletezgetni, 
vagy maradtok a beváltak mellett?