Azok, akik otthonosan mozognak a blogok világában, valószínűleg már találkoztak külföldi, vagy éppen hazai bloggerek TAG videóival, bejegyzéseivel. Az ehhez hasonló posztok egyelőre nem kaptak helyet a blogomon, egy kis fáziskéséssel ugyan, de itt az első TAG bejegyzésem, amiben az olvasási szokásaimról olvashattok.

1. HOL SZOKTÁL OLVASNI? VAN EGY OTTHONI, OLVASÁSRA KIJELÖLT HELYED?

Anna Quindlen szerint, azért olvasunk az ágyban, mert az olvasás félúton van az álom és a valóság között. Azt hiszem, hogy ezzel mindent elmondtam. Bár a jó idő beköszöntével említésre méltó még a horgászás és a napozás alatti olvasás is.

2. MIVEL JELÖLÖD, HOGY HOL TARTASZ EGY KÖNYVBEN?

Imádom a könyvjelzőket, de tényleg, viszont úgy tűnik, hogy ez nem kölcsönös.

A könyvjelzőim java részének általában lába kél egy-egy könyv befejezése után, úgyhogy ezt a problémát rendszerint egy éppen a kezem ügyébe akadó papírfecnivel szoktam orvosolni. Ennek köszönhető az is, hogy jelenleg, Bezerédy Amália, Flóri könyvében egy acélkéseket hirdető prospektus figyel.

3. HOL ÁLLSZ MEG OLVASÁS KÖZBEN? LE TUDOD TENNI BÁRHOL, VAGYEL KELL JUTNOD A FEJEZET VÉGÉIG?

Többnyire arra törekszem, hogy azt az adott fejezetet be tudjam fejezni, mert nem szeretek megszakítani egy-egy gondolatmenetet, viszont ha annyira izgalmas a történet, általában bele szoktam kukkantani a következő fejezet első néhány oldalába is.

Mit meg nem teszek a nyugodt alvás kedvéért...

4. SZOKTÁL ENNI VAGY INNI VALAMIT OLVASÁS KÖZBEN?

Az evés abszolút nem jellemző rám. Mármint olvasás közben.

Ki nem állhatom, ha a könyvlapok maszatosak lesznek. Írás alatt szoktam inkább rágcsálni, és olyankor általában bekészítek magam mellé egy nagy üveg vizet is, mert folyamatosan emlékeztetnem kell magam arra, hogy meg legyen a napi folyadék bevitel.

5. HALLGATSZ ZENÉT OLVASÁS KÖZBEN? ELŐFORDUL, HOGY MEGY KÖZBEN A TV?

Könyvfüggő. Ha a történet nyelvezete nehezebb, akkor kimondottan zavar a háttérzaj. Néha még a játszótérről felszűrődő hangok miatt is azt veszem észre, hogy harmadjára olvasom el ugyanazt a mondatot.

6. HÁNY KÖNYVET OLVASOL EGYSZERRE?

Régebben elképzelhetetlennek tartottam, hogy egyszerre több könyvet olvassak, az egyetem alatt viszont muszáj volt hozzáfognom a kötelező olvasmánylistáimnak, úgyhogy előfordul, hogy két könyvet olvasok egyszerre.

7. MAGADBAN OLVASOL, VAGY SZOKTÁL HANGOSAN IS?

Alapvetően magamban olvasok, de többször előfordult már, hogy hümmögésen kaptam magam, vagy ha nem értettem valamit, mégegyszer felolvastam azt az adott mondatot hangosan.

8. ELŐFORDUL, HOGY ELŐRE UGRASZ NÉHÁNY OLDALT KÍVÁNCSISÁGODBAN?

Két esetben: ha nagyon unom a könyvet, vagy ha éppen ellenkezőleg.

9. MELYIKET PREFERÁLOD JOBBAN? KEMÉNYFEDELES VAGY PAPÍRBORÍTÁSÚ?

Nagyon kevés keményfedeles könyvem van, de a szemem fénye, az Elfújta a szél köztük van.

Egyébként pedig mindegy. Számomra a tartalom a lényeg.

10. BELE SZOKTÁL ÍRNI A KÖNYVEIDBE?

Nem jellemző. Inkább aláhúzogatni szoktam az értékes gondolatokat. Anyunak viszont van egy olyan érdekes szokása, hogy minden olyan könyvbe, amit elolvasott, beleírja a nevét és az aznapi dátumot.

Eredetileg minden TAG bejegyzés végén meg kell hívni néhány embert erre a kis kérdezz-felelekre, viszont én ezt most kihagyom. Bárki, akinek kedve támad, másolja le a kérdéseim és készítse el a saját verzióját. Egyetlen kérésem van: ha ezt megteszed, linkeld be a megjegyzésként a blogod vagy youtube csatornád linkjét, hogy én is el tudjam olvasni a válaszaid! 

Bárhol, bármit és bármilyen formában dolgozunk, egyértelműen kijelenthetjük: felnőtt létünk legnagyobb részét a munkahelyünkön töltjük. A munkánk amellett, hogy megélhetést, identitást is biztosít számunkra, ami azért fontos, mert ha identitásunkat meghatározza az, amivel foglalkozunk, már pedig ébrenléti időnk legnagyobb részét munkával töltjük, akkor lényegében minden, ami megromlik, vagy megterhelővé válik munkahelyi környezetünkben, pusztító hatással lehet ránk.

● A megkérdezettek 81%-a egyetért azzal a megállapítással, hogy "napjainkban a társadalomban tapasztalható stressz, boldogtalanság és betegség fő okai a felgyorsult életritmus, a megsokasodott tennivalók és aggodalmak";

● 86%-a egyetért azzal, hogy "az emberek sokkal boldogabbak és egészségesebbek lennének, ha tudnák, hogyan lassítsanak és hogyan éljék meg a pillanatot";

● 53%-a egyetért azzal, hogy "nehezen tud lazítani és kikapcsolódni, állandóan a tennivalókon és nyomasztó gondokon jár az esze."

/Mentális Egészségügyi Alapítvány, Nagy-Britannia, 2010./

Anna Black: Tudatos Jelenlét A Munkában című önismeret-fejlesztő könyvében a kutatás kapcsán felmerülő problémákra igyekszik életképes stratégiákkal szolgálni, amelynek egyik  lehetséges módja a tudatos jelenlét meditációja.

Tudatos jelenlét: éber figyelem, amelynek főbb elemei:

● Szándékosság: tudatosan figyelünk.

● Sajátos módon, ítélkezés nélkül észleljük a tapasztalatainkat.

Olyanok, amilyenek. Nincs jó vagy rossz.

● Pillanatról pillanatra figyelünk, így észleljük, hogy a tapasztalásaink – azaz gondolataink, fizikai érzeteink és érzelmeink – állandóan változnak.

Ha hagynánk, az egónk a következő gondolatokkal próbálná meg megakadályozni azt, hogy a tudatos jelenlétet válasszuk: "Nem nagy ügy otthoni környezetben figyelni a légzésünk, de egészen más a munkahelyen, válsághelyzetben, vagy egy önuralmát vesztett ügyfél jelenlétében." 

Na, de kimondta, hogy könnyű menetnek nézünk elébe?

A munkahelyi harmónia érdekében ugyanis olyan magatartásminták megváltoztatására kell folyamodnunk, amelyek hosszú éveken át sikeresen bevésődtek a tudatunkba. Ezeket kizárólag sokszoros ellensúlyozással, pozitív cselekedetekkel, illetve új gondolkodás-, magatartásmódok kiépítésével érhetjük el.

"Ha változtatni tudunk a történések észlelési módján, akkor változtatni tudunk azon is, ahogyan megtapasztaljuk őket."

A tudatos jelenlét meditációjának alkalmazása azonban alternatívát jelenthet a harmonikus élet elérése. A módszer gyökerei a több mint 2500 éves buddhista meditációs gyakorlatra nyúlnak vissza, napjainkban pedig mindfulness alapú stressz-csökkentő programként (Mindfulness-based Stress Reducation – MBSR), valamint azon eljárás alapján kidolgozott, kognitív terápia (Mindfulness-based Cognitive Therapy – MBCT) formájában alkalmazzák, méghozzá meglehetősen meggyőző eredményekkel, az élet számos területén.

Mese a munkahelyi stresszről

"Közismert tény, hogy a fokozott feszültség növeli a teljesítményt - de csak egy bizonyos pontig. Ha a nyomás túlságosan erős, nem tudunk boldogulni vele, stresszesek leszünk, sőt néha bele is betegszünk. Mindenkinél eljön a pillanat, amikor az erősödő nyomás nem fokozza, hanem rombolja a teljesítményt.

Ez történt velem is. Egyre több munkát kellett átvállalnom, s észrevettem, hogy egy idő után személyiségváltozáson megyek át. Indulatos lettem, hamaros elfogyott a türelmem, különösen azokkal szemben, akik - úgy éreztem - akadályozzák a munkámat. A munkahelyen kívül sajátos narratívákat alakítottam ki, s ezeket megosztottam a barátokkal és a családdal. Észrevettem, hogy a korábbi események elmesélésekor a negatív gondolatok közvetlen hatást gyakorolnak a szervezetemre. Éreztem, hogyan növekszik bennem a feszültség, különösen a vállamban és a nyakamban. A hangom jellegzetes tónust vett föl, a légzésem felgyorsult. Azt is észrevettem, hogy szelektálom az eseményeket: kiválasztom azokat, amelyek kiegyensúlyozottabbá tennék az összképet. Észrevettem, hogy hajlamos vagyok dramatizálni mindent. Feledékeny lettem, nehezen tudtam koncentrálni. Szétszórtan dolgoztam, hol ebbe kaptam bele, hol abba, mert úgy éreztem, agyonnyom a munka mennyisége. Néha elakadtam, s szinte belebénultam – melyikkel kezdjem a tömérdek tennivaló közül? Szokatlan módon hajlamos lettem a sírásra és a pánikra. Elveszítettem az arányérzékemet, a munkahelyi eseményeket fehérnek vagy feketének láttam.

Észrevettem, hogy szorongásaim túlnőnek a munkahelyen. Korábban jó alvó voltam, de ez megszűnt. Éjszaka többször felébredtem és a munkán járt az eszem. Megszegtem a saját szabályaimat, esetenként és hétvégén többször megnéztem a munkahelyi e-mailjeimet. Akkor is állandóan a munkán járt az eszem, amikor ki kellett volna kapcsolódnom, lelkileg felszabadulnom a munkahelyi nyomás alól. Egyre korábban mentem be, hogy el tudjam látni a feladatokat, ami azt jelentette, hogy nem tudtam beiktatni előtte egy jóga- vagy fitnesszórát. Busszal jártam, mert így 15 perccel korábban értem be. A munkanap végén és hétvégén olyan fáradt voltam, hogy képtelem voltam olyasmit csinálni, ami jót tett volna, így aztán a tévé előtt vegetáltam.

Az erősen stresszes időszakok enyhülésekor észrevettem, hogy a korábban kialakított szokások lettek "normálisak" számomra. Ráébredtem, hogy én növelem és szítom a saját stresszemet."

A jó hír: Kutatások kimutatták, hogy az agy sokkal képlékenyebb és formálhatóbb, mint azt korábban hitték, ami annyit tesz: van lehetőség változtatni a gondolkodásmódunkon és cselekedeteinken. Anna Black RENGETEG olyan konkrét, a hétköznapokba könnyedén beiktatható módszert sorakoztat fel, amelyek nemcsak a stressz csökkentésére, hanem a problémamegoldó képességedre, valamint az önbizalmadra is jótékonyan hatnak. A gyakorlatok alapját szolgáló, pszichológiai vizsgálatok megosztása révén, még hitelesebbé, "életszagúbbá" varázsolja a kötetet. A könyvet el lehet olvasni elejétől a végéig, de találomra is ki lehet választani és kipróbálni egy-egy gyakorlatot, többségüket többféleképpen is el lehet végezni, az által könnyedén hozzá lehet igazítani a különféle szituációkhoz.

Hogy kiknek íródott? Mindenkinek. Kortól, nemtől, a munkahely típusától függetlenül. Prevencióként, vagy akár "rehabilitáció" gyanánt, méghozzá oly módon, hogy megtanít arra, miként létezz a jelenben.

★★★★★

Felkeltettem az érdeklődésed a regény iránt? Anna Black: Tudatos Jelenlét @ Munkában című irományát ide kattintva megrendelheted!

Eredeti cím: The Horse Boy: A Father's Quest to Heal His Son, 2009.

Kiadó: Partvonal Kiadó

Oldalszám: 370 oldal

Goodreads: 3.97

Novemberben a Partvonal Kiadó munkatársai elláttak némi olvasnivalóval, amit ezúton is hálásan köszönök nekik! Bár a kiadóra az Angyalműhely Könyvek hívták fel a figyelmem, a csomagban Rupert Isaacson: Lóháton - Egy gyógyulás igaz története is helyet kapott, amelyhez eleinte meglehetősen szkeptikusan viszonyultam. Amióta az eszemet tudom, ki nem állhatom az állatos regényeket, és ez a lovas történetekre fokozottan igaz. A gyomrom egyszerűen képtelen befogadni az állatszeretet márcos ábrázolását. Túlságosan hatásvadásznak éreztem, és érzem az ilyesfajta könyveket mind a mai napig. Annak fényében, hogy egy-egy terméket gyerekekkel és állatokkal lehet a legjobban eladni, talán nem is olyan meglepő. És, hogy mi áll Rupert Isaacson regényének középpontjában? A lovak és egy autista gyerek. Remek. 

"Rupert és Kristin Isaacson szíve megszakadt, amikor megtudták az egyértelmű diagnózist: hároméves kisfiuk, Rowan autista."

Az első sokk után terápiák egész sora következett, ám a gyerek növekvő elszigeteltsége és egyre gyakoribb, fékezhetetlen dührohamai miatt be kellett látniuk, hogy minden addig kipróbált kezelés hasztalan. Egy nap aztán Rowan elszökött, és a szomszédos földeken kószáló ménes vezérkancája mellett kötött ki. Édesapja, aki értett a lovakhoz és ismerte a kanca zsémbes természetét, halálra rémült, amikor rájuk talált. Legnagyobb meglepetésére azonban a lovak szeretettel fordultak Rowanhez, és a fiú is hozzájuk.

A hihetetlen egymásra találás láttán az apának merész ötlete támadt, amelyből életre szóló kaland lett. A család elhagyta otthonát, és Mongólia hegyei közé költözött, ahol a lovak és sámánok kultúrájának gyógyító ereje csodákra képes. A lebilincselő és inspiráló utazás célja, hogy megmentsék autista fiukat és önmagukat…"

Lenyeltem az előítéleteimet, és nekifogtam az olvasásnak. Előtte még hatszor körbekritizáltam szakmailag is a könyv alcímét, ugyanis a főiskolán, az integrált-inkluzív modul keretein belül, sajátos nevelési igényű gyermekek neveléséről, és arról tanulok, hogy fogyatékosságot fejleszteni lehet, sőt kell is, azonban irreverzibilis, visszafordíthatatlan állapot, ily módon a gyógyulás sem következhet be. Éppen ez az, amivel Rupertnek és Kristinnek nap, mint nap szembe kell néznie a történetben, és a valóságban egyaránt. Merthogy a regény minden egyes szava megfelel a valóságnak.

"2004 áprilisában a fiamnál, Rowannél, autizmust diagnosztizáltak. Olyan érzés volt, akárha arcon csaptak volna egy baseballütővel. Bánat, szégyen - olyan különös, irracionális szégyenérzet, mintha valamiképpen, a hibás génjeim átadásával megátkoztam volna ezt a gyermeket, mintha arra ítéltem volna, hogy egy életen át idegenként éljen. Elszörnyedve néztem, ahogy egy ismeretlen hely felé sodródik, mintha vastag üvegfal, vagy az álom áttetsző selyme választana el tőle."

Pedig eleinte minden mesébe illőnek tűnt. Kristin, fia másfél éves korában figyelt fel arra, hogy Rowan nem mutat rá dolgokra. Nem ad újabb szavakat a meglévő szókincséhez, kizárólag a gyerekmesék párbeszédeiből ismételget. Nem mutatja meg a játékait másoknak, ahogy ezt más gyerekek teszik, és ha valaki a nevén szólította, nem kapja fel a fejét. A tünetek sokasodtak, a gyanú növekedett, miközben Rowan viselkedése teljesen új fordulatot vett. A kisfiúból démoni, szinte megszállott indulatok kerültek a felszínre. Kivéve, amikor Betsy közelében volt. A ló hátán ugyanis megnyugodott. Otthonra lelt. Rupert pedig eszelős ötlettel állt elő.

"Van olyan hely a világon, ahol a kultúrához egyszerre tartozik hozzá a ló és a gyógyítás? Egy hely, ahol nálam, a tapogatózó laikusoknál jobban értik, milyen kölcsönös kapcsolat köti össze a lovakat és a gyógyítást?

(…) Mongólia. A hely, ahol hatezer évvel ezelőtt háziasították a lovat. Egy ország, ahol a sámánizmus és a buddhizmus a hivatalos vallás.

Mi lenne, ha odavinnénk Rowant? Lóra ülnénk, és egyik gyógyítótól a másikig, egyik sámántól a másikig lovagolnánk a széles, ősi pusztában? Mi lenne, ha Rowan autizmusa valójában a lehető legnagyszerűbb kalandot hozná el számunkra ahelyett, hogy minden kaland végét jelentené?"

És elindultak. Tele kétellyel, félelemmel, és persze reménnyel. Nekivágtak, hogy megkíséreljék a lehetetlent, a gyógyíthatatlan gyógyítását, és tudjátok mit? Sikerrel jártak.

Mindennél jobban értékeltem, ahogyan Rupert képes volt túllépni az egyébként túl sok férfit gúzsba kötő büszkeségén. Felvállalta a benne lappangó szégyenteljes érzések, nyomasztó gondolatok, gyakran arcpirító, és olykor gyomorforgató történések tönk elegén. Mint amikor Rowan túlvisította a légkalapácsot. A tehetetlenséget, amikor a fia a földre hemperedve olyan erővel ütötte a fejét a betonba, hogy le kellett fogniuk. A szégyenérzetet, amikor szembesülnie kellett a járókelők reakcióival. Míg néhány felajánlották, hogy hívják a mentőket, mások rosszallva, borzalmas szülőknek titulálva őket ingatták a fejüket, megint mások pedig hangot is adtak nem tetszésüknek. A bűntudatot, amiért így érez a fiával kapcsolatban.

★★★★★

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, ide kattintva megvásárolhatod Rupert Isaacson: Lóháton című regényét!

Észrevetted már, hogy legyen szó az élet bármely területéről, amibe beleadod a szíved-lelked, az képes a legnagyobb félelemmel is eltölteni? Hányszor éreztél ellenállhatatlan tettvágyat valami iránt, amelyet hiába hittél sziklaszilárdnak, mégis egyetlen ártó gondolat képes volt messzire űzni a magabiztosságod? Az önbizalom hangja csendes. A félelmeinké már annál hangosabbak. Némelyikük pedig úgy üvölt, mint a sakál.

Te milyen gondolatokkal fékezed magad?

Engedd meg, hogy felsoroljak neked néhányat azon félelmeink közül, amelyek a kreatív élet útjában állnak:

– Félsz, hogy ki fog derülni, nem vagy tehetséges.

– Félsz, hogy el fognak utasítani, kikritizálni, nevetség tárgyává tesznek, félreértenek, vagy – a legrosszabb – tudomást sem fognak venni rólad.

– Félsz, hogy nem fogod tudni érvényre juttatni a kreativitásod, ezért nincs is értelme kibontakoztatni.

– Félsz, hogy valaki más jobban csinálja nálad.

– Félsz, hogy mindenki más jobban csinálja nálad.

– Félsz, hogy el fogják lopni az ötleted, ezért biztonságosabb, ha megőrzöd magadnak.

– Félsz, hogy nem fognak komolyan venni.

– Félsz, hogy a munkád nem lesz elég fontos ahhoz, hogy megváltoztassa bárki életét.

– Félsz, hogy kínosnak találhatják az álmaid.

– Félsz, hogy ha egy napon visszatekintesz az erőfeszítéseidre, hatalmas idő-, erő-, és pénzkidobásnak fogod találni az egészet.

– Félsz, hogy nincs meg a kellő önfegyelmed ahhoz, hogy végigvidd, amibe belefogtál.

– Félsz, hogy nincsenek, és nem is lesznek meg a megfelelő munkaköri lehetőségeid, a pénzügyi szabadságod, szabadidőd ahhoz, hogy kutass vagy felfedezz valamit.

– Félsz, hogy nincs meg a szükséges képzettséged.

– Félsz, hogy túl kövér vagy hozzá, mert bizony a külsőségeknél semmi nincs nagyobb hatással az önbizalmunkra.

– Félsz, hogy védtelennek, együgyűnek, dilettánsnak, vagy önimádónak fogsz tűnni.

– Félsz, hogy csalódást fogsz okozni a családodnak.

– Félsz, hogy mit fognak szólni a barátaid és a munkatársaid.

– Félsz, hogy elszabadíthatod azokat a belső démonjaidat, amelyekkel egyáltalán nem akarsz találkozni.

– Félsz, hogy kiderülhet, az életed remekműve már a hátad mögött van.

– Félsz, hogy soha nem lesz már olyan ötleted, amivel bármit is kezdeni tudnál.

– Félsz, hogy mivel túl sokáig elhanyagoltad a kreativitásod, soha többé nem fogja felütni a fejét.

– Félsz, hogy túl öreg vagy ahhoz, hogy belevágj.

– Félsz, hogy túl fiatal vagy ahhoz, hogy belevágj.

– Félsz, hogy mivel egyszer valami jól sikerült az életedben, az már többé nem fog megismétlődni.

– Félsz, hogy soha, semmi nem ment jól az életedben, így most sem fog sikerülni.

– Félsz, hogy kiderülhet rólad, hogy "egy nyári lepke" vagy.

– Félsz, hogy kiderülhet rólad, hogy még egy nyári lepkének sem vagy elég jó.

… és a lista még így sem teljes…

/Elizabeth Gilbert: Big Magic/

Tedd a szívedre a kezed, és gondolkodj el azon, hogy milyen félelmekkel mérgezed az életed!

Ha magamból indulok ki, és a félelmeim forrását kutatom, valahogy mindig a perfekcionizmusnál kötök ki.

A perfekcionizmus jóval több a maximalizmusnál.

Nem az egészséges fejlődésről vagy teljesítményről szól, hanem arról, hogy azt hisszük: ha tökéletesen élünk és cselekszünk, akkor elkerülhetjük a hibáztatásból vagy az ítélkezésből fakadó fájdalmakat. Míg az egészséges törekvés jellemzője, hogy saját magunkra fókuszálunk: "Hogyan lehetnék jobb?", addig a perfekcionizmus a másikat nézi: "Mit fognak gondolni rólam?" Kéz a kézben jár a szégyenből fakadó önbizalomhiánnyal, ami pedig kihat életünk minden területére.

Lássunk egy konkrét példát:

A perfekcionizmus hangja: "Á! Egyetlen ruhám sem jön rám. Kövér vagyok és gusztustalan. Szégyellem, ahogy kinézek. Ha azt akarom, hogy szeressenek, és valakihez tartozzak, muszáj változtatnom az alakomon!"

Az egészséges törekvés hangja valahogy így hangzik: "Persze, hogy szeretném jobban érezni magam a bőrömben, és szeretnék egészségesebb lenni. De nem a mérleg dönti el, hogy az emberek szeretnék és elfogadnak-e. Ha elhiszem, hogy érdemes vagyok a szeretetre és a tiszteletre így, ahogy vagyok, azzal behívom az életembe a bátorságot, az együttérzést és a kapcsolódást. Szeretném, ha így lenne. Biztos vagyok benne, hogy képes vagyok rá."

/Részlet: Brené Brown: Élj szívvel-lélekkel/

Hogyan tudjuk az ártó gondolatokat legyőzni? El kell fogadnunk a gyengeségeinket. Azt, hogy akárhol járunk, akármit is teszünk, mindig ki leszünk téve a szégyen, az ítélkezés és a hibáztatás tapasztalásának.

Soha ne hasonlítsd magad másokhoz! Legyen az a célod, hogy magadhoz képest nőj, fejlődj és gyarapodj! Ezek korántsem azon múlnak, hogy honnan jöttél, hanem azon, hogy hová tartasz! Milyen célt tűztél ki magad elé, van-e terved a megvalósításához és hajlandó vagy megdolgozni érte! Gyakorold a tudatos jelenlétet és próbáld meg kiegyensúlyozottan kezelni a negatív érzelmeket is! Hogy ez mit jelent? Azt, hogy a negatív érzéseinket megéljük, ügyelve arra, hogy se nem nyomjuk el, se nem túlozzuk el ezeket a tapasztalatokat. Soha ne azonosulj túlságosan a gondolataiddal és az érzéseiddel, így a negatívitás sem fog elsodorni!