Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2013

Oldalszám: 344

Goodreads: 4,28

Besorolás: YA, disztópia, angyal

2013 decemberében, a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából megjelent Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása című regénye, de valamiért csak az utóbbi néhány napban került a kezem ügyébe.

Az elmúlt évek YA könyvekkel kapcsolatos tapasztalataim azt mutatják, aligha lehet olyan témát találni, amit ne aknáztak volna már ki, éppen ezért elég szkeptikusan fordultam az angyalos történetek felé. Egy újabb cukormázas angyalábrázolásra számítottam, amelyre az Angyalok bukása alaposan rácáfolt. Susan Ee bebizonyította, hogy kizárólag az számít, ahogyan TE  hozzányúlsz egy adott témához, és az korántsem, hogy előtted hányan és hogyan tették meg azt.

"Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.

Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.

Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.

Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen."

Penryn Young egy, az addigi búvóhelyüknél biztonságosabb menedék reményében, kerekesszékhez kötött húgával és elborult elméjű édesanyjával együtt útra kel, amelynek során szemtanúi lesznek egy angyal szárnyaitól való megfosztásának. Mivel nem sikerül észrevétlennek maradniuk, egyikük magával ragadja a lány húgát, ezért Penryn a haldokló, szárnya fosztott lénytől várja a segítséget. Rafi vonakodva  ugyan, de enged a lány unszolásának, már csak azért is, mert rádöbben: egyedül esélye sincs bejutni a Fészekbe, ahol visszavarrhatják a szárnyait. San Fransisco felé belebotlanak az emberi ellenállás egyik táborába, amelynek katonái visszavágást terveznek az angyaloknak, azonban helyzetüket igen csak megnehezítik az erdőben ólálkodó kannibál lények. Természetfeletti lények tehetnek a félig megrágott tetemekről, vagy pusztán az életösztön nyert csatát az emberi erkölcsökkel szemben? Hová fajulhat még a világ? Véget vethet az ellenállás az angyalok uralmának?

"Tetszik az elszánt vezér alakja, aki majd kivezet minket a sötétségből. Magával ragad a lehetőség gondolata, hogy része legyek valami nagynak, valami fontosnak, hogy olyanokat kövessek, akik igazi hősökké válnak majd. Csakhogy, ez nem az én dolgom. Az én dolgom, hogy visszahozzam a húgomat, épen és egészségesen. Az én dolgom, hogy az anyámat távol tartsam a bajtól, és biztonságos helyre tereljem. Az én dolgom, hogy etessem, és fedél alá juttassam, ami a családomból megmaradt. És amíg ezt végérvényesen el nem rendezem, addig nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy távolabbra tekintsek, hogy romantikus hősök és félistenek háborújába ártsam magam."

Ahogyan az angyalos történetekkel, úgy a női főszereplőkkel kapcsolatban is fenntartásokkal rendelkezem. Nagyon ritka, hogy szimpatizáljak bármelyikükkel is. Nehéz olyan női karaktert felépíteni, aki kellőképpen erős és tettre kész, mégsem esik túlzásba. Penryn családjához való lojalitása lenyűgöző, amiért a világmegváltó tervek  helyett, a célja csupán a húga kimentése az ellenség karmai közül, éppen ez teszi őt annyira hitelessé.

"Egy hangya vagyok a mezőn, ahol istenek csatáznak. Itt nincs helye a büszkeségnek vagy önérzetnek. Még a túlélésnek is épp csak alig akad."

Rafi az egyik legtekintélyesebb arkangyal mindközül. Megvan a maga küldetése, ami jócskán túlmutat az izmos felsőtestének mutogatásán és a bajba jutott Penryn megmentésével járó önfeláldozáson. Igyekszik távol tartani magát a lánytól, miközben vágyik is a közelségére, amelynek köszönhetően az írónőnek sikerült mesterien kihangsúlyoznia az angyal emberiségét.

"A szomorkodás tényleg segít az embereknek, hogy jobban érezzék magukat?"

Az Angyalok bukásába elég kevés romantika szorult. Penryn és Rafi között végig érezhető a feszültség, amelyet mindketten mélyen elfojtanak. Egy részről az eltorzult világukban, ahol emberi csonkok hevernek szerte szét, az életben maradás a tét, egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy szerelmesek legyenek. Más részről Rafi előtt ott lebeg a múltja, amelyben a bukott angyalok és az embernők gyermekeit, a nephiliemeket üldözte.

Paige számomra viszont irritáló volt. Sosem vette be a gyomrom ezeket a gyámolatlan, tisztaszívű karaktereket, akik önhibájukon kívül kerülnek szorítóba, magatehetetlenül vergődnek, arra várnak, hogy valaki megmentse őket. Egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor szégyelltem el magam, amiért Paige haláláért szurkolok, és csak akkor vált szimpatikussá a számomra, amikor kivette a részét a kannibalizmusból. Szükséges rosszként könyveltem el a jelenlétét, hiszen éppen ő indította útnak a nővérét, nélküle korántsem lett volna kerek a történet, ahogyan az anyja nélkül sem. A nő skizofréniájáról árulkodó megnyilvánulásai, na és persze a cselekedetei még inkább kihangsúlyozták a pusztulásra ítélt világ nyerseségét, miközben végig azt éreztem, hogy az asszonyban jóval több van, mint amennyi látszik.

ÖSSZEFOGLALVA:

Az Angyalok bukása egyértelműen egy KIHAGYHATATLAN kategóriás könyv!

★★★★★

"– Na jó, figyelj! – kezdett bele Dorka. – Szerinted én most szerelmes vagyok Dénesbe, vagy sem? – szegezte nekem a kérdést. Sehogy sem térhettem ki előle. Ösztönösen menekültem a "Szerinted…" kezdetű mondatoktól. Ki vagyok én, hogy bárkinek az életről véleményt alkossak? Elfojtottam egy mosolyt, mire barátnőm folytatta. – Nos, kérlek, vegyél komolyan! Teljesen el vagyok keseredve ettől az állapottól, ami most van.

– Dorka, mégis honnan tudjam, hogy mit érzel? Néha még a saját érzéseimmel sem vagyok tisztában, nemhogy a tieiddel! – hazudtam. A saját érzéseimmel nagyon is tisztában voltam, azonban hajlamos voltam arra, hogy ne vegyek róluk tudomást.

Nem szerettem szembenézni önmagammal. Azt hiszem, senki sem.

Mocskosul fájdalmas tud lenni.

– Úgy, hogy te mindent tudsz!

– Azt csak te tudhatod, hogy mit érzel – sóhajtottam, mintha meg sem hallottam volna iménti közbevetését.

– Szeretem. Azt hiszem – makogta elcsigázottan. – Beleőrülök, ha nincs velem, de abba is, ha igen. Fogalmam sincs, hogy mi tévő legyek. Zárjam ki az életemből vagy engedjem vissza? Utálom az egészet! Hat éve tart! Fel tudod ezt fogni? Hat rohadt éve!

– Történt valami, hogy megint felhoztad a Dénes-témát?

– Veszekedtünk.

– Min?

– Azon, hogy mi legyen velünk.

– Mire jutottatok? – faggatóztam tovább. Kérdezni mindig könnyebb, mint véleményt alkotni.

– Semmire. Soha nem jutunk semmire – nyögte ki. Kevés olyan téma volt, amiről Dorka ilyen nehezen tudott beszélni. –  Az életbe nem fogok tudni elszakadni tőle! Az sem használt, amikor volt valakije. Egy darabig fájt, aztán immunissá váltam. Jött Keve, akivel azt hittem, hogy végre el tudom őt felejteni, de csak arra volt jó, hogy elterelje róla a figyelmem."

/Kapcsolatfüggők Társasága/

Miért érezzük egyes személyekkel kapcsolatban, hogy van még valami dolgunk velük?

Olykor hiába szakítunk valakivel, bármennyi idő telik is el, akárhány kapcsolaton vagyunk túl, akármilyen kapcsolatban vagyunk benne, egyszerűen képtelenek vagyunk elfelejteni a másikat. Ismerős? Ahányszor feltűnik az életünkben, képes megmozgatni bennünk valamit, aminek piszkosul nehéz ellenállni.

Úgy tartják, hogy azok a szerelmek a legromantikusabbak, amelyek mindörökké beteljesületlenek maradnak. Olyan típusú vonzalmak ezek, amelyek a másikhoz való, örökös közelítésen alapulnak. A lényegük, hogy valójában sosem szerezzük meg vágyunk tárgyát, mert mindig úton vagyunk felé, csakhogy bármekkora utat teszünk is meg, mindig megtartjuk a tisztes távolságot.

Elérhetetlen távolságban, az elérhetőség illúziójával.

Az a baj velünk, emberekkel, hogy sokszor arra vágyunk a legjobban, amit soha nem kaphatunk meg. A hiány, amiből az iránta érzett vágy táplálkozik, bennünk van, bennünk él, és valójában semmi köze a másik félhez. Ő csupán egy tükör, általa élesedik ki a kérdés, miszerint valami hiányzik az életünkből.

Vajon ezek a kapcsolatok akkor is életképesek lennének, ha beteljesülnének? Mi történne, ha feloldódna a megvalósulatlanság és a beteljesítetlenség érzése? Képesek lennénk együtt élni a másikkal? A másik oldalról viszont: Mi van, ha tényleg lát bennünk valamit? Ha ő valóban azon kevesek közé tartozik, akik látják a rejtett tartalmainkat? Hogy is vesztegethetnénk el egy ekkora kincset! Ugyanakkor mi van, ha csak mi hisszük, hogy látja? Ha éppen ennyi elég ahhoz, hogy különlegesnek érezzük magunkat? Önzőség párkapcsolatban élni valakivel, akitől különlegesnek érezzük magunkat, vagy éppen ez jelenti egy harmonikus kapcsolat alapját? Ha azért nem akarunk megválni tőle, mert attól félünk, azáltal elvesztenénk a lényünk legértékesebb részét? A részt, ami mindig is a miénk volt és mindig is a miénk lesz, csak egyszerűen képtelenek vagyunk ráébredni arra, hogy már birtokoljuk.

„Az időd véges, úgyhogy ne vesztegesd el arra, hogy valaki más életét éled! Ne engedd, hogy mások véleménye túlharsogja a saját belső hangodat! De ami a legfontosabb: legyen elég bátorságod a szívedre és a megérzéseidre hallgatni! Ők valahogyan már most tudják, mivé akarsz válni valójában.” /Steve Jobs/

Emberek milliói rendelkeznek egy titkos vagy éppen nem titkos, mindenesetre kihasználatlan kreatív élettel, amelyben az önmegvalósítás lehetőségét látják. Ebben a demotiváltsággal küzdő társadalomban persze csak kevesen képesek elindulni ezen az úton. Többségünk a végtelenségig össze van zavarodva, úgyhogy ahelyett, hogy tudatosan élnénk a mindennapjainkat, inkább ide-oda csapódunk, folyamatosan azt kérdezgetjük magunktól: „Mihez kezdjek az életemmel?”, mert elveszettnek lenni is kényelmesebb annál, mint belevágni az ismeretlenbe és dolgozni a céljainkért.

Arról, hogy elveszettnek érzed magad, a tetteid tanúskodnak a legjobban.

   Hiszek a kreativitás erejében. Kevés olyan dolog létezik a világon, ami ekkora erőt tud belénk pumpálni. Arról nem is beszélve, hogy kreatívnak lenni és alkotni valamit senki másról nem szól, csak rólad! A lehető legjobb módja annak, hogy visszahozd magad az életed középpontjába, hogy aztán eredményes választ tudj adni az előzőnél, egy jóval célravezetőbb kérdésre, miszerint „Ki akarok lenni valójában?”

Az önfejlesztés sosem megy egyik lépésről a másikra, a helyzeten pedig az sem segít, hogy a legtöbb ezzel foglalkozó könyvben felelőtlen ígéretekkel, sőt hazugságokkal kecsegtetik az olvasót.

 

Íme a TOP 5 hazugság, ami a kreativitás útjában áll:

1.)„Nincsenek eredeti ötletek!”

A kreativitás nem az eredetiségről szól, ugyanis egy ötlet önmagában véve nem lehet sem új, sem eredeti, sem nagy, csak is akkor, ha időt és energiát szánsz rá, és kihozod belőle a legtöbbet. Alapvetően nem az számít, hogy egyszer már kipattant valakinek a fejéből az ötlet, hanem az, hogy TE hogyan használod fel. A másoláson egyébként is mindenki keresztüllát, úgyhogy ne ez legyen a célod, hanem az, hogy megszerzett tapasztalataidat valami sokkal nagyobba, jobba vagy másba fektesd bele!

2.) „Ha egy nap 48 órából állna...”

Mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Néha még saját magunknak is hazudunk a kényelem érdekében, úgyhogy ha valamire nem találsz időt, azt valószínűleg nem akarod eléggé.

3.) „Kövesd az álmaid!”

Az álmok képzeletbeliek, a célok viszont megvalósíthatóak. Egyet sose felejts el: előfordul, hogy változik a prioritásunk. Teljesen normális, ha meggondolod magad, és megváltoztatod a céljaid.

4.) „Néhányan szerencsésen születnek, mások meg...”

Ostobaság azt hinni, hogy valaki azért jutott el valahová, mert szerencsés. A valóságban ugyan olyan keményen megdolgozott a sikerért, mint bárki más, ha nem jobban. Sose felejtsd el, hogy az, amit te látsz, csak a történet fele, és valójában fogalmad sincs arról, mi zajlott le a háttérben. Mindannyiunknak megvannak a magunk erősségei és gyengeségei. Ne engedd meg magadnak azt a luxust, hogy még csak meg sem próbálod kihozni magadból a legjobbat!

5.) „Az lehetsz, ami csak akarsz...”

Sajnos, vagy nem sajnos, senki sem lehet tehetséges mindenben, és ez egyben azt is jelenti, hogy azokon a területeken, amiken kevésbé vagyunk jók, a sikerre való lehetőségeink szintén jóval kisebbek, csakhogy mindenkinek van valami, amiben jó. Az élet arról szól, hogy játszunk az erősségeinkkel és kitapasztaljuk a határainkat. Keresd meg azt a területet, amelyben ki tudod bontakoztatni a kreativitásod!

A kreativitás eleve adott, velünk született képesség. 
Ha hiszed, ha nem, mindannyiunkban benne van. Egyedül az nem mindegy, hogy felhasználod-e vagy sem.

Egy folyamatosan változó világban élünk, és ezzel csupán egyféleképpen tudunk lépést tartani, ha megpróbálunk alkalmazkodni hozzá. Az egyes szerepek, amelyeket életünk során eljátszunk, idővel megszűnnek, átalakulnak, mire pedig feleszmélünk, teljesen új szerepkörben találjuk magunkat. Az alkalmazkodás az addig ismeretlen dolgokhoz, szerepekhez, néha kellemetlenségekkel jár, hiszen ezek mind a komfortzónánkon kívül helyezkednek el, mégis ez az egyetlen módja a fejlődésnek.

 A reziliencia: rugalmas ellenálló képesség.

Kevésbé ellenálló, inkább elnyelő, erre utal a rugalmas elnevezés. Egyfajta gondolkodási keret, rendszer, amely folyamatosan tágul, hiszen nem visszaveri, hanem magába fogadja a velünk szembekerülő problémákat. Erre a szupermasszív védőhálóra egyfajta megküzdési stratégiaként is lehet tekinteni, csakhogy ennél jóval több. Elnyeli, feldolgozza azokat az impulzusokat, amelyek kibillentenek bennünket az egyensúlyunkból az egyes testi-lelki szenvedések, nehéz élethelyzetek után. Ennek köszönhetően a rendszer állapota megváltozik, és oly módon tér vissza eredeti állapotába, hogy egy magasabb szinten regenerálódik.

                                                                    

A probléma ott kezdődik, hogy a biztonságot, amelyre törekszünk, nem a változás, hanem az állandóság táplálja. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy tudatosan törekedjünk a rezilienciánk fejlesztésére, hiszen mindannyian arra vágyunk, hogy minél gyorsabban visszanyerjük a stabil lelkiállapotunkat.

1.) Minden nap tegyél valamit a minél pozitívabb önképedért!

A reziliencia működése olyan tényezőktől függ, mint a rendszer tanulási, illetve alkalmazkodó képessége, és a kiinduló állapot stabilitásának mértéke.

Fordítás: Egy eleve önbizalomhiánnyal küzdő személy sokkal nehezebben birkózik meg a vele szembekerülő problémákkal, mint olyasvalaki, aki hisz magában.

Tűzz ki célokat magad elé, miközben maradj végig reálisan optimista! A megvalósítást a kisebb célokkal kezd, és fokozatosan haladj a nagyobbak felé, mert a sikerélmények azok, amik feltornázzák az önbizalmad.

2.) Összepontosíts a jó dolgokra!

Ha hiszel a vonzás törvényében, ha nem, azt már biztos megfigyelted magadon és az életeden, hogy a dolgok sokkal jobban alakulnak, ha megpróbálod pozitívan megközelíteni azokat. Ennek a legnagyobb csapdája általában türelmetlenség szokott lenni, ugyanis az emberi természet eleve olyan, hogy mindent, azonnal meg akar kapni.

Kívánni lehet, sőt kell is, de azt azért ne higgyük, hogy az egetrengető változások még abban a percben be fognak következni. Van, hogy évek kellenek ahhoz, hogy egy-egy kívánság, vagy inkább te megérj annak a befogadására.

3.) Vizsgáld meg a dolgokat több szempontból!

Hányszor kérdezted már magadtól: Miért pont én? Miért történik ez velem? Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? A helyzet az, hogy az életben minden a maga rendje és módja szerint történik, így a dolgok sem csupán feketék-fehérek, hanem azért jóval több szín van azon a palettán. Elsőre talán nem látod, nem veszed észre, de bizony a legnehezebb időszakok rejtik magukban a legnagyobb tanulságokat. Csak annyi kell, hogy hidd el, a sors nem ellened játszik, hanem pont érted!

4.) Ne csak az új kapcsolatok építésén dolgozz, hanem a meglévők ápolásán is!

Nagyon sokan, ha új életet szeretnének kezdeni, akkor azt kizárólag új emberekkel az oldalukon tudják elképzelni. Tény és való, hogy új ismeretségekre szükség van a fejlődés szempontjából, hiszen az új kapcsolatok, tapasztalatok, történetek új színeket hoznak az életünkbe, de stabilitást egyelőre nem.

Ne égess fel minden hidat magad mögött! Kapcsolatok születnek és szűnnek meg a világon minden egyes pillanatban. Az a személy, akinek be kell lépnie az életedbe, be is fog lépni és az, akinek ki kell lépnie belőle, annak bizony búcsút fogsz mondani. A te dolgod csupán annyi, hogy minden ember felé nyitottan fordulj oda, a sors úgyis elintézi a többit.

5.) Légy produktív!

A felnőtté válás azzal kezdődik, hogy képesek vagyunk felelősséget vállalni nemcsak magunkért, hanem a környezetünkben lévő emberekért is. Érdemes néha külső szemlélőként megvizsgálni az életünket, és így meghatározni azokat a dolgokat, amik hozzánk tartoznak, minket szolgálnak, majd azokat, amelyeken változtatni szeretnénk. Ez a felismerés az első lépés afelé, hogy változtassunk a hozzáállásunkon, azonban egy valamit mindig tartsunk szem előtt: vannak dolgok, amiken ha megfeszülünk, sem tudunk változtatni, és csupán annyit tehetünk, hogy elfogadjuk azokat.