Idén valahogy különösen korán megkezdődött az ünnepekre való hangolódás, így amikor advent második vasárnapján linzersütésre adtam a fejem, már jócskán elkésve éreztem magam. Mivel az előző évben a vizsgák révén alig-alig jutott időm az általam olyannyira imádott karácsonyi készülődésre, tűkön ülve vártam, hogy ismét bevethessem a kiszúró gyűjteményem, amelynél nagyobbal csak Nigella Lawson rendelkezhet, noha még így is szomorúan konstatáltam, egy-egy példány bizony  hiányzik a kollekciómból.

A mai bejegyzés kimondottan az aprósütemények kedvelőinek szól, és azoknak, akik hozzám hasonlóan szeretnek előre dolgozni, és ízességekkel megtölteni a karácsonyi süteményes dobozokat.

LINZER

A linzerrel kötött barátságom kimondottan újnak mondható, noha előnyeivel – (1) elkészítése pofonegyszerű, (2) előre megsüthető, hiszen légmentesen tárolva több napig is eláll – már korábban is tisztában voltam. Néhány évvel ezelőtt próbáltam ki először a családi receptet, amely nálam egy szakadós, száraz és azzal együtt szaggathatatlan tésztát eredményezett. A következő receptre az általam rendkívül nagyra tartott Aranytepsi blogon bukkantam, és azzal együtt meg is találtam a tökéletes receptúrát!

- 30 dkg liszt

- 1 csipet só

- 10 dkg porcukor

- 2 tasak vaníliás cukor

- 1 kk sütőpor

- 0,5 citrom reszelt héja

- 20 dkg margarin

- 1 tojás sárgája

- baracklekvár a töltéshez

A lisztet első lépésben összeszitáltam a porcukorral, vaníliás cukorral és a sütőporral. Meghintettem egy csipet sóval, és hozzáreszeltem egy fél citrom héját. A puha margarint belemorzsoltam, hozzáadtam a tojás sárgáját. A hozzávalókat összedolgoztam, és összeállítottam belőlük a tésztát. Lisztezett felületen kb. 4 mm vastagra nyújtottam.

Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam a kiszúrt tésztákat. Előmelegített sütőben 180°C-on 8-10 perc alatt megsütöttem. Megvártam, míg kihűl a tészta, hogy aztán sárgabaracklekvárral összeragasszam a teli és az esetemben karácsonyfa alakú formával kiszúrt linzereket. Porcukorral meghintettem, és bepakoltam a süteményes dobozba szikkadni őket.

MÉZES PUSZEDLI

A mézes puszedli kimondottan azon édességek egyike, amelyet a nagymamám régen kizárólag a kedvemért sütött. Az igazat megvallva, nincs túl sok kellemes élményem vele kapcsolatban, az viszont tagadhatatlan, hogy sütni nagyon tudott, és bár évek óta nem beszéltünk, a puszedlijét évről-évre elkészítem.   

- 12 dkg zsír

- 35 dkg liszt

- 7 ek cukor

- 3 ek méz

- ½ sütőpor

- 2 tojás

- fahéj, szegfűszeg

A lisztet és a sütőport ismét összeszitáltam, majd meghintettem egy kevéske őrölt fahéjjal és szegfűszeggel. Hozzákanalaztam a cukrot, a zsírt, ehhez öntöttem hozzá a tojásokat, és csurgattam rá a mézet. A hozzávalókat összedolgoztam, majd diónyi darabkákat tépkedtem az így kapott tésztából. Megformáztam, kissé meglapogattam a gömböket, sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem a puszedliket. 180 °C-on addig sütöttem, míg szép aranybarnára nem sültek. Miután kihűltek, egy kevéske olvasztott étcsokoládét csorgattam a tetejükre. A csokoládé dermedését követően bepakoltam ezeket is egy bödönbe.

HÓ(kifli)KAGYLÓ

Íme, az ékes bizonyítéka annak, hogy valóban nincs elegendő kiszúróformám! A hókifli igazi sláger a családunkban. A magam részéről ugyan a legkevésbé sem preferálom a diós süteményeket, azonban a linzerhez hasonlóan, arra gondoltam, hogy idén beújítok, és kipróbálok egy vadonatúj receptet. Lelkesen begyúrtam hát a tésztát, ám a kiflik formázásra során jöttem csak rá arra, hogy a tészta túlságosan omlós ahhoz, hogy bármilyen módon felhengergessem. Az eredeti receptben persze egy kimondottan erre a célra szánt kifli formát használtak, amelyet ahogy utóbb kiderült, sikerült teljes mértékben figyelmen kívül hagynom. Így történt, hogy a kifli helyett, kagylóformába tömködtem a tésztát. Hogy bárki is fennakadt-e a sütemény formáján? Ugyan, dehogy. Már csak azért sem, mert így is egy kimondottan elegáns sütemény sült ki belőle. Szó szerint.

- 25 dkg finomliszt

- 1 késhegynyi sütőpor

- 10 dkg porcukor

- 10 dkg darált dió

- 20 dkg margarin

A lisztet az előbbiekhez hasonlóan összeszitáltam a sütőporral, a porcukorral, és ehhez öntöttem hozzá a darált diót. A puha margarint hozzácsipkedtem, és szép simára dolgoztam a masszát. Egy enyhén ragadós tésztát kaptam, amelyet lefóliázva a hűtőbe tettem néhány órára, de az a legjobb, ha egy éjszakát pihen.

 A tepsiket sütőpapírral, egy kifli, akarom mondani kagylóformát fóliával kibéleltem. A tésztából kisebb darabokat csipkedtem le, ezeket kisujjnyi rúddá sodortam, a kibélelt formába pedig belenyomkodtam úgy, hogy a tészta ne púposodjon ki a formából. A fólia segítségével kiemeltem a tésztát a formából és a sütőpapíros tepsibe fektetettem.

Előmelegített sütőben 170-180 °C-on 10 perc alatt megsütöttem. A sütőből kivéve hagytam pár percet a tepsin hűlni, mert a kagylók ekkor még puhák és könnyen megnyomódnak. Megszórtam porcukorral, amikor aztán teljesen kihűltek, süteményes dobozba pakoltam, amelyben sokáig omlós is fog maradni.

Bízom benne, hogy sikerült némi ihletet adnom a karácsonyi készülődéshez. Az általam bemutatott sütemények mindegyike villámgyorsan, és nem mellesleg előre elkészíthető, hogy aztán a sütés még véletlenül se menjen az ünnepi hangulat rovására.

Arról pedig ne feledkezzetek meg, hogy a Magyar Telekom idén az Adni jó! Sütiakció keretén belül különös gondot fordít az Autistic Art Alapítvány megsegítésére! Csatlakozzatok minél többen a kezdeményezéshez! Ehhez nincs más dolgotok, mint megörökíteni egy-egy süteményt, és megosztani az így készült fényképet az Instagramon #sutitadok hashtaggel december 1. és 27. között, ugyanis mindegyikért 100 Ft-ot jóváírnak az alapítvány részére.

Azt hiszem, hogy az ősznél alkalmasabb időt keresve sem találhatnánk arra, hogy belevágjunk egy-két kreatív projektbe. Ehhez hoztam most egy remek alternatívát, amelyben a festést ezúttal a sav-bázis reakciókkal ötvözzük, hogy elkészítsünk néhány mesés, őszi ihletésű almácskát. A procedúra (1) hihetetlenül mutatós végeredményt kínál, (2) az elkészítése kimondottan egyszerű és szórakoztató egyben, így tökéletesen alkalmas arra, hogy akár otthon, akár iskolában gyerkőcökkel együtt készítsük el, (3) rendkívül olcsó, hiszen a hozzávalói megtalálhatóak egy hétköznapi háztartásban is.

A projekthez szükségünk lesz:

▪ citromsav

▪ ételszínezék (piros, zöld, sárga)

▪ szódabikarbóna

▪ rajzlap

▪ almasablon

▪ ecsetek

Azzal kezdjük, hogy készítünk egy sablont, ugyanakkor hozzátenném: ne féljetek a szabad kézi rajzolástól! Főleg, ha gyerekekkel együtt alkottok. Állítom, hogy ezeket a végtelenül egyszerű és alapvető formákat, mintákat, mint egy alma vagy egy körte nemcsak mi, hanem ők is meg tudják rajzolni. Azt hiszem, csak a mi "felnőtt agyunk" törekszik a tökéletes egyformaságra, csakhogy ezzel aligha fejlesztjük a gyerekek kreativitását. A sablont abból a szempontból tartom praktikusnak, hogy (1) felgyorsítja a munkát, és (2) biztonságot nyújt az alkotók számára. Amennyiben az egyéniség üdvözölendőségét kívánjuk hirdetni egy-egy dekorációval, adjunk szabad kezet a gyerkőcöknek, hadd mutassák meg a személyiségüket! Az almácskák elkészítésében viszont rengeteg nevelési célzatú potenciált látok. Míg a sablonok egyformaságot sugallnak, addig a festegetés során megjelenő egyedi mintázatok az egyéniségre irányítják a figyelmet. Azt hangsúlyozhatjuk vele: "Nézzétek csak! Mindannyian különböző személyiséggel vagyunk megáldva, ebben a teremben mégis egyenlőek vagyunk."

Az almák legyártását követően 1 púpos evőkanálnyi szódabikarbónát összekeverünk úgy 2-3 teáskanálnyi vízzel, hogy egy festhető keveréket kapjunk, és tetszőleges ételszínezékkel megfestjük. Készíthetünk zöld, piros és sárga alapot is, amelyet a citromsav keverékkel fogunk igazán izgalmassá varázsolni. A szódabikarbóna színezésénél ügyeljünk arra, hogy amennyiben nem pasztás állagút választunk, hanem annál hígabbat, kevesebb vízre lesz szükségünk hozzá. A szódabikarbóna után elkészítjük a citromsavas festéket. A port ismét megint csak 2-3 teáskanálnyi vízben és ételszínezékben oldjuk fel. A citromsav helyett egyébként a színezett ecet is kiválóan működik.

"Kreativitás - minél jobban használod, annál több lesz belőle."

Maya Angelou

Az ecsetet először mindig a szódabikarbónás oldatba mártjuk bele, és vékonyan felvisszük a papírra. Erre a rétegre egy másik ecsettel óvatosan felcsepegtetjük, „tunkoljuk” a színezett oldatok egyikét, amelynek az eredménye, hogy a szódabikarbóna és a citromsav azonnali pezsgésbe kezd, és különleges mintát rajzol a papírra. Innentől kezdve gyakorlatilag mindenki a saját szájíze szerint mintázhatja, színezheti a maga-maga almáját. Értelemszerűen minél több szódabikarbónát halmozunk fel a papírra, annál látványosabb reakciót érhetünk el a citromsavval. A pezsgő elegybe szabad kézzel is szórhatunk egy kevéske citromsavat, így egy kissé bebarnul az adott terület.

Az almácskákat tegyük félre száradni, és ha szükséges, ismételjük meg még egyszer a festegetést. Száradást követően kocogtassuk hozzá az asztalhoz, hogy megszabaduljunk a szódabikarbónából képzett felesleges halmoktól, amelyek alatt ott díszeleg a keverékek reakciója által képzett minta. A magam részéről viszont úgy döntöttem, hogy minél több halmot meg szeretnék menteni, így fogtam egy flakon hajlakkot, és egyszer-kétszer lefújtam vele az almákat, hogy a dimbes-dombos maradjon a felületük.

Ezt követően nincs más dolgunk, mint tetszés szerint felhasználni azokat. Felragaszthatjuk őket az ablaküvegre, vagy akár ki is lyukaszthatjuk az almákat, hogy aztán felfűzhessük azokat egy spárgára, és felakaszthassuk dekoráció gyanánt. Vehetünk akár egy hosszabb szalagot, amely illik az őszi tematikához, majd pedig ragasztópisztoly segítségével rárögzíthetjük az almákat, majd egy facsipesszel bárhová felcsíptethetjük, belógathatjuk akár a függöny közepére is. A technikát persze nemcsak kivágott papíron alkalmazhatjuk, hanem egy nagyobb papírfelületre össze-vissza is felrajzolhatunk gyümölcsformákat – almát, körtét, szilvát vagy szőlőt akár –, majd száradás után egy fényképkeretbe zárva kitehetjük a konyhába.