"– Na jó, figyelj! – kezdett bele Dorka. – Szerinted én most szerelmes vagyok Dénesbe, vagy sem? – szegezte nekem a kérdést. Sehogy sem térhettem ki előle. Ösztönösen menekültem a "Szerinted…" kezdetű mondatoktól. Ki vagyok én, hogy bárkinek az életről véleményt alkossak? Elfojtottam egy mosolyt, mire barátnőm folytatta. – Nos, kérlek, vegyél komolyan! Teljesen el vagyok keseredve ettől az állapottól, ami most van.

– Dorka, mégis honnan tudjam, hogy mit érzel? Néha még a saját érzéseimmel sem vagyok tisztában, nemhogy a tieiddel! – hazudtam. A saját érzéseimmel nagyon is tisztában voltam, azonban hajlamos voltam arra, hogy ne vegyek róluk tudomást.

Nem szerettem szembenézni önmagammal. Azt hiszem, senki sem.

Mocskosul fájdalmas tud lenni.

– Úgy, hogy te mindent tudsz!

– Azt csak te tudhatod, hogy mit érzel – sóhajtottam, mintha meg sem hallottam volna iménti közbevetését.

– Szeretem. Azt hiszem – makogta elcsigázottan. – Beleőrülök, ha nincs velem, de abba is, ha igen. Fogalmam sincs, hogy mi tévő legyek. Zárjam ki az életemből vagy engedjem vissza? Utálom az egészet! Hat éve tart! Fel tudod ezt fogni? Hat rohadt éve!

– Történt valami, hogy megint felhoztad a Dénes-témát?

– Veszekedtünk.

– Min?

– Azon, hogy mi legyen velünk.

– Mire jutottatok? – faggatóztam tovább. Kérdezni mindig könnyebb, mint véleményt alkotni.

– Semmire. Soha nem jutunk semmire – nyögte ki. Kevés olyan téma volt, amiről Dorka ilyen nehezen tudott beszélni. –  Az életbe nem fogok tudni elszakadni tőle! Az sem használt, amikor volt valakije. Egy darabig fájt, aztán immunissá váltam. Jött Keve, akivel azt hittem, hogy végre el tudom őt felejteni, de csak arra volt jó, hogy elterelje róla a figyelmem."

/Kapcsolatfüggők Társasága/

Miért érezzük egyes személyekkel kapcsolatban, hogy van még valami dolgunk velük?

Olykor hiába szakítunk valakivel, bármennyi idő telik is el, akárhány kapcsolaton vagyunk túl, akármilyen kapcsolatban vagyunk benne, egyszerűen képtelenek vagyunk elfelejteni a másikat. Ismerős? Ahányszor feltűnik az életünkben, képes megmozgatni bennünk valamit, aminek piszkosul nehéz ellenállni.

Úgy tartják, hogy azok a szerelmek a legromantikusabbak, amelyek mindörökké beteljesületlenek maradnak. Olyan típusú vonzalmak ezek, amelyek a másikhoz való, örökös közelítésen alapulnak. A lényegük, hogy valójában sosem szerezzük meg vágyunk tárgyát, mert mindig úton vagyunk felé, csakhogy bármekkora utat teszünk is meg, mindig megtartjuk a tisztes távolságot.

Elérhetetlen távolságban, az elérhetőség illúziójával.

Az a baj velünk, emberekkel, hogy sokszor arra vágyunk a legjobban, amit soha nem kaphatunk meg. A hiány, amiből az iránta érzett vágy táplálkozik, bennünk van, bennünk él, és valójában semmi köze a másik félhez. Ő csupán egy tükör, általa élesedik ki a kérdés, miszerint valami hiányzik az életünkből.

Vajon ezek a kapcsolatok akkor is életképesek lennének, ha beteljesülnének? Mi történne, ha feloldódna a megvalósulatlanság és a beteljesítetlenség érzése? Képesek lennénk együtt élni a másikkal? A másik oldalról viszont: Mi van, ha tényleg lát bennünk valamit? Ha ő valóban azon kevesek közé tartozik, akik látják a rejtett tartalmainkat? Hogy is vesztegethetnénk el egy ekkora kincset! Ugyanakkor mi van, ha csak mi hisszük, hogy látja? Ha éppen ennyi elég ahhoz, hogy különlegesnek érezzük magunkat? Önzőség párkapcsolatban élni valakivel, akitől különlegesnek érezzük magunkat, vagy éppen ez jelenti egy harmonikus kapcsolat alapját? Ha azért nem akarunk megválni tőle, mert attól félünk, azáltal elvesztenénk a lényünk legértékesebb részét? A részt, ami mindig is a miénk volt és mindig is a miénk lesz, csak egyszerűen képtelenek vagyunk ráébredni arra, hogy már birtokoljuk.

Egy folyamatosan változó világban élünk, és ezzel csupán egyféleképpen tudunk lépést tartani, ha megpróbálunk alkalmazkodni hozzá. Az egyes szerepek, amelyeket életünk során eljátszunk, idővel megszűnnek, átalakulnak, mire pedig feleszmélünk, teljesen új szerepkörben találjuk magunkat. Az alkalmazkodás az addig ismeretlen dolgokhoz, szerepekhez, néha kellemetlenségekkel jár, hiszen ezek mind a komfortzónánkon kívül helyezkednek el, mégis ez az egyetlen módja a fejlődésnek.

 A reziliencia: rugalmas ellenálló képesség.

Kevésbé ellenálló, inkább elnyelő, erre utal a rugalmas elnevezés. Egyfajta gondolkodási keret, rendszer, amely folyamatosan tágul, hiszen nem visszaveri, hanem magába fogadja a velünk szembekerülő problémákat. Erre a szupermasszív védőhálóra egyfajta megküzdési stratégiaként is lehet tekinteni, csakhogy ennél jóval több. Elnyeli, feldolgozza azokat az impulzusokat, amelyek kibillentenek bennünket az egyensúlyunkból az egyes testi-lelki szenvedések, nehéz élethelyzetek után. Ennek köszönhetően a rendszer állapota megváltozik, és oly módon tér vissza eredeti állapotába, hogy egy magasabb szinten regenerálódik.

                                                                    

A probléma ott kezdődik, hogy a biztonságot, amelyre törekszünk, nem a változás, hanem az állandóság táplálja. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy tudatosan törekedjünk a rezilienciánk fejlesztésére, hiszen mindannyian arra vágyunk, hogy minél gyorsabban visszanyerjük a stabil lelkiállapotunkat.

1.) Minden nap tegyél valamit a minél pozitívabb önképedért!

A reziliencia működése olyan tényezőktől függ, mint a rendszer tanulási, illetve alkalmazkodó képessége, és a kiinduló állapot stabilitásának mértéke.

Fordítás: Egy eleve önbizalomhiánnyal küzdő személy sokkal nehezebben birkózik meg a vele szembekerülő problémákkal, mint olyasvalaki, aki hisz magában.

Tűzz ki célokat magad elé, miközben maradj végig reálisan optimista! A megvalósítást a kisebb célokkal kezd, és fokozatosan haladj a nagyobbak felé, mert a sikerélmények azok, amik feltornázzák az önbizalmad.

2.) Összepontosíts a jó dolgokra!

Ha hiszel a vonzás törvényében, ha nem, azt már biztos megfigyelted magadon és az életeden, hogy a dolgok sokkal jobban alakulnak, ha megpróbálod pozitívan megközelíteni azokat. Ennek a legnagyobb csapdája általában türelmetlenség szokott lenni, ugyanis az emberi természet eleve olyan, hogy mindent, azonnal meg akar kapni.

Kívánni lehet, sőt kell is, de azt azért ne higgyük, hogy az egetrengető változások még abban a percben be fognak következni. Van, hogy évek kellenek ahhoz, hogy egy-egy kívánság, vagy inkább te megérj annak a befogadására.

3.) Vizsgáld meg a dolgokat több szempontból!

Hányszor kérdezted már magadtól: Miért pont én? Miért történik ez velem? Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? A helyzet az, hogy az életben minden a maga rendje és módja szerint történik, így a dolgok sem csupán feketék-fehérek, hanem azért jóval több szín van azon a palettán. Elsőre talán nem látod, nem veszed észre, de bizony a legnehezebb időszakok rejtik magukban a legnagyobb tanulságokat. Csak annyi kell, hogy hidd el, a sors nem ellened játszik, hanem pont érted!

4.) Ne csak az új kapcsolatok építésén dolgozz, hanem a meglévők ápolásán is!

Nagyon sokan, ha új életet szeretnének kezdeni, akkor azt kizárólag új emberekkel az oldalukon tudják elképzelni. Tény és való, hogy új ismeretségekre szükség van a fejlődés szempontjából, hiszen az új kapcsolatok, tapasztalatok, történetek új színeket hoznak az életünkbe, de stabilitást egyelőre nem.

Ne égess fel minden hidat magad mögött! Kapcsolatok születnek és szűnnek meg a világon minden egyes pillanatban. Az a személy, akinek be kell lépnie az életedbe, be is fog lépni és az, akinek ki kell lépnie belőle, annak bizony búcsút fogsz mondani. A te dolgod csupán annyi, hogy minden ember felé nyitottan fordulj oda, a sors úgyis elintézi a többit.

5.) Légy produktív!

A felnőtté válás azzal kezdődik, hogy képesek vagyunk felelősséget vállalni nemcsak magunkért, hanem a környezetünkben lévő emberekért is. Érdemes néha külső szemlélőként megvizsgálni az életünket, és így meghatározni azokat a dolgokat, amik hozzánk tartoznak, minket szolgálnak, majd azokat, amelyeken változtatni szeretnénk. Ez a felismerés az első lépés afelé, hogy változtassunk a hozzáállásunkon, azonban egy valamit mindig tartsunk szem előtt: vannak dolgok, amiken ha megfeszülünk, sem tudunk változtatni, és csupán annyit tehetünk, hogy elfogadjuk azokat.

"– Oké. Felfogtam. Bocsánat! – hadarta Gábor, majd a vállam felett lopott egy pillantást a meccsről, amitől csak még jobban felment bennem a pumpa.

– Rohadtul nem figyelsz rám, igaz? – folytattam, miközben csípőre tett kézzel álltam és küzdöttem a figyelméért, a lehető legrosszabbkor természetesen. Pont leszartam a meccset. Legalább annyira, mint ő az összes olyan helyzetet, amikor tennie kellett volna valamit a kapcsolatunk érdekében.

Min vagyok úgy meglepődve?

Gábor az esetek többségében egyébként is egy szimpla bocsánatkéréssel elintézte a dolgot, hogy aztán úgy tehessen, mintha mi sem történt volna. A bocsánatkérése se többet, se kevesebbet nem jelentett számomra, mint egy legyintés, és legfeljebb annyit ért, hogy kitörölhettem vele a seggem."

/Kapcsolatfüggők Társasága/

Hányszor érezted már úgy, hogy a párod egyfajta varázsigeként használná a "Bocsánat" szócskát, amelyet követően úgy tesz, mintha csiribá-csiribú eltűnnének a problémáitok? Míg néhányan képtelenek a bocsánatkérésre, addig mások hajlamosak tüneti kezelésként alkalmazni a bocsánatkérést, hiszen az által feloldozva érzik magukat a tetteik és azok következményei alól. Kiléphetnek a "hibás" fél szerepéből, és gyakran párjuktól is elvárják, hogy a bocsánatkérés hallatán ők is egy pillanat alatt levetkőzzék a sérelmeiket, ez azonban korántsem ilyen egyszerű.

Senki sem szereti végignézni a másik rossz kedvét, főleg ha azt ő maga okozta. Olyankor a lehető leghamarabb le akarjuk zárni az ügyet, sietve bocsánatot kérünk, csakhogy mihamarabb megszabadulhassunk a bűntudattól, amikor aztán a másik újra és újra hangot ad nemtetszésének, méltatlankodva forgatjuk a szemünket és azt mondogatjuk: "Bocsánatot kértem! Mit akarsz még?!"

Többségünk azonban egy tessék-lássék bocsánatkérés hallatán a következőket gondolja:

– "Meg se bánta igazán, amit tett!"

– "Arra se képes, hogy beismerje a hibáját!"

– "Az se érdekli, hogy mi van velem!"

– "Nem is figyel arra, amit mondok, csak túl akar lenni az egészen!"

– "Újra el fogja követni ugyanazt a hibát!"

Mit tehetünk akkor, ha ezek szerint 

még a bocsánatkérés nem elég?

Ha hibázunk, igen is jól tesszük, ha bocsánatot kérünk, ám ebben az esetben a párunk nem magára a szóra, hanem arra kíváncsi, hogy vajon megértettük-e egyáltalán, mi fájt neki a legjobban, abban, amit mondtunk vagy tettünk. Azt szeretné, hogy figyeljünk oda a megbántottságára, éppen ezért nyugodtan kérdezzünk vissza:  "Mi esett tulajdonképpen rosszul neked?" vagy "Mi bántott meg ennyire?" A legkézenfekvőbb helyzetekben persze a visszakérdezés figyelmetlenséget, értetlenséget jelenthet, mert ezeknek magunktól is látnunk kell a fájdalmat okozó következményeit, viszont a súlyosabb sebek esetén a párunknak arra van szüksége, hogy kiadhassa magából a fájdalmát, dühét, szomorúságát és azt mi megértően végighallgassuk. Ezáltal a fájdalma is alább hagy, és azt fogja érezni, hogy bár megbántottuk, mégis fontos a számunkra és mindennél jobban jóvá akarjuk tenni a hibánkat, kezdve azzal, hogy bocsánatot kértünk, figyelmesen végighallgattuk és beláttuk, hogy fájdalmat okoztunk neki.

Kiadó: Édesvíz Kiadó, 2001

Oldalszám: 156 oldal

Goodreads: 3,61

Besorolás: önfejlesztő

Még a Hogyan NE birkózz meg a hibáiddal bejegyzésem kapcsán találtam rá Gerald Jampolsky, Megbocsátás című könyvére. Arra voltam kíváncsi, milyen további lehetőségeink vannak arra, hogy megszabaduljunk a sérelmeinktől, feloldjuk a múltban elkövetett hibáinkból fakadó bűntudatunkat.

Mi az a megbocsátás?

Annak a szándéka, hogy meg akarunk szabadulni a fájdalmas múlttól, minek utána nyitott szemmel törekedhessünk meglátni másokban a fényt az ítélkezés és az elutasítás helyett. Egy döntés, miszerint nem vagyunk hajlandóak tovább szenvedni, enyhülést akarunk szerezni a szívünknek és a lelkünknek. Választás, hogy nem találunk többé értéket a gyűlölködésben és haragban, meg akarunk szabadulni a vágytól, hogy fájdalmat okozzunk másoknak és magunknak valamilyen múltban történt dolog miatt.

Mit ad a megbocsátás?

Olyan fokú személyes szabadságot, reményt, békét, boldogságot, amihez semmilyen más módon nem lehet hozzájutni. Általa megszabadulhatunk a múlttól, és lehetővé teszi, hogy átérezzük az örömöt, amely a jelen pillanat teljes átéléséből fakad, ám ehhez első körben le kell számolnunk a megbocsátáshoz kapcsolódó tévhitekkel.

TOP5 TÉVHIT a megbocsátással kapcsolatban:

1.) Az a személy, aki ekkora fájdalmat okozott neked megérdemli a haragodat, hogy ne szeresd többé, akárcsak az összes többi büntetést.

2.) Akinek megbocsátasz, az azt fogja gondolni, hogy egyet értesz azzal, amit tett vagy nem tett.

3.) Megbocsátani annyit jelent, mint szemet hunyni a helytelen viselkedés felett.

4.) Gyenge vagy, ha megbocsátasz, hiszen csak abban merülhet fel a megbocsátás gondolata, akinek szinte semmi önbecsülése sincsen.

5.) Ha megbocsátasz, az az ember újra és újra el fogja követni ugyanazt a szörnyűséget.

Ezen tévhiteket az énünk azon része táplálja, amelyet a legtöbb spiritualitással kapcsolatos könyvben egóként emlegetnek. Az egónk hiteti el velünk, hogy a boldogság a külső tényezők függvénye. Azt tanácsolja, hogy folyton figyeljünk, és ne bízzunk senkiben. Az teszi elégedetté, ha meggyőződésünkké válik a mártíromságunk tudata, mert ilyenkor lemondunk a félelem és a szeretet közti választási lehetőségünkről.

Mit tehetünk a teljes megbocsátás elérése érdekében?

#1 TIPP: Alakítsd át a meggyőződésrendszered!

Ismerd fel, hogy minden lelki fájdalmat, amelyet ebben a pillanatban érzel, kizárólag a gondolataid okozzák. Higgy abban, hogy hatalmadban áll megválasztani, milyen gondolatokat engedsz be a tudatodba! Szabadulj meg az ártó gondolatoktól, az egód által sugallt hittől, hogy a boldogság kizárólag külső tényezők függvénye lehet.

#2 TIPP: Legyen a célod a lelki nyugalmad elérése!

Gyökereztesd meg a szándékot az életedben, ugyanis ez adja meg az erőt ahhoz, hogy előrehaladj a megbocsátás folyamatában! Ha készen állsz a cselekvésre, és teljes szívedből akarod, hogy minden sérelmed, amelyet addig jogos haragnak gondoltál átalakuljon a legtisztább igazsággá, azon kapod magad, hogy a haragod lassan átváltozik szeretetté!

#3 TIPP: Gyakorold a megbocsátást minden áldott nap!

Ha nap, mint nap emlékezteted magad arra, hogy az egyetlen célod a lelki nyugalmad megőrzése, a megbocsátás rövid időn belül az életed szerves részévé válik. Tekints úgy a fájdalmad okozójára, mint a legnagyobb tanítódra, hiszen lehetőséget adott arra, hogy megértsd, mit is jelent valójában a megbocsátás! Gyakorold a jó cselekedeteket és az imádkozást másokért és önmagadért! Élvezd ki a boldogságot és a békét, amely a megbocsátásból árad!

Ha felkeltettem a témával kapcsolatos érdeklődésed, és további hasznos tippeket szeretnél gyűjteni a megbocsátáshoz, szívből ajánlom neked Gerald Jampolsky könyvét!

★★★★☆

Úgy tartják, hogy a kialakult személyiségen nem, vagy csak nehezen, hosszú idő alatt tudunk változtatni. Ami ebből tagadhatatlan: a változás megszilárdításához mindennapi ismétlés, és elkötelezettség szükséges, ám magához, a sorsdöntő változáshoz előfordulhat, hogy elegendő egyetlen éjszaka is! A spirituális szemléletmód ezeket az eseteket "kvantumpillanatoknak" nevezi, amelyeket kizárólag azok élhetnek át, akik nyitottak arra.

"Soha ne próbálj senkit változásra kényszeríteni; hadd változzanak meg a saját akaratukból a maga idejében; és bizony akkor akarnak majd megváltozni, ha úgy találják, hogy a te változásod megérte. Nemes törekvés másokat változásra buzdítani a jó érdekében; ehhez azonban békén kell hagynod őket, s magadnak kell nemesebbé válnod." 

/Christian D. Larson/

Hogyan működik?

A kvantumpillanat kvantumugrást eredményez, amely során a változás benned, és nem a körülötted zajló világban megy végbe. Kimozdít abból a lélekállapotból, amelybe beleragadtál, és egy szempillantás alatt átformálja a szemléletmódod. Tulajdonképpen egyetlen döntés elég ahhoz, hogy egy szempillantás alatt megváltoztasd a magadról és a képességeidről alkotott felfogást. Arról szól, hogy ki akarsz lenni, hogy aztán elkezdhess dolgozni rajta, és meggyökereztesd a változást az életedben. Mert ha hiszel magadban, meglesz a kellő önbizalmad is ahhoz, hogy megtégy mindent, ami ahhoz kell, hogy az légy, aki akarsz lenni!

Hogy is néz ki a gyakorlatban?

Olyasvalaki, aki addig ideges típusú emberként látta magát, dönthet úgy, hogy attól a pillanatól fogva sokkal nyugodtabban fog hozzáállni az élethez. Valaki elhatározhatja magát amellett, hogy a múltban becsípődött, hűtlenséggel kapcsolatos félelmei helyett, a bizalmat választja. És még egy egy súlyos szerfüggővel is megeshet, hogy egy napon arra ébred, a józanságot választja a drog vagy az alkohol helyett.

Ezutóbbira a legjobb példa Gabrielle Bernstein története:

"Nem voltam ám mindig ilyen lelkes rajongója az életnek. Sőt, öt évvel ezelőtt a sötétség csapdájában vergődtem, és úgy éreztem, hogy az egyetlen megoldás az, hogy kikiabálom magam onnan. Huszonöt éves voltam akkor, és a saját PR-cégemet vezettem Manhattanben. Én voltam a tipikus középosztálybeli, fiatal New York-i. Kívülről nézve a boldogság minden szükséges kellékével fel voltam szerelve: szuper családdal, szuper állással és szuper barátokkal. Legbelül azonban nem voltam boldog. Akkoriban minden erőmmel arra fókuszáltam, hogy megerősítsem, amit a külvilág érzékel velem kapcsolatban: Miből élek? Kivel járok? Milyen klubokba engednek be? Ezek a dolgok számítottak…

Tele voltam bizonytalansággal, piával és Subway-szendviccsel. A boldogságképem nagyjából ilyen volt: egy tabletta, egy pasi, vagy egy új rovátka az életben elengedhetetlen "teljesítmények" tabelláján. A mantrám így szólt: "Minél keményebben nyomulok, és minél hangosabban kiabálok, annál messzebbre jutok." A "majd ha" hozzáállás megszállottja voltam.  Majd ha lesz egy barátom… Majd ha lesz több pénzem… Majd ha leszerződöm azzal az ügyféllel… akkor boldog leszek. Amikor ezek a majd ha dolgok jelenné értek, még mindig elégedetlen voltam, és a drogokhoz meg az alkoholhoz folyamodtam, hogy betöltsem az űrt. Egy teljes évet töltöttem azzal, hogy a szárnyalás pillanatait űzzem, csak hogy aztán egy ronda drogfüggőséggel végezzem.

Pontosan emlékszem arra a napra, amikor padlót fogtam. 2005. október 2-a volt. Másnaposan, szétdrogozva ébredtem, és szégyenkeztem amiatt, amit az éjszaka műveltem. Hallottam, amint beszűrődik az utcáról a kukásautó zaja, valamint a munkába és az edzőterembe siető emberek beszédfoszlányai. Én sehova nem siettem. Akkor, a fejemben tomboló fejfájás rohamai közepette hallottam az intuícióm hangját. Ezt mondta: "Hagyj fel azzal, hogy kívül keresed a boldogságot. Tisztulj ki, és majd belül megtalálod." Aznap a józan életet választottam, és elhatároztam, hogy ezentúl magamban keresem a boldogságot."

Tegyél fel magadnak néhány kérdést:

- Milyen ember szeretnél lenni? Mit akarsz elérni? Hogyan akarsz magadra nézni?

- Milyen személyt tükröz az életed? Az, aki ma vagy, különbözik attól, aki lenni akarsz?

- Milyen módon gátolod magad abban, hogy az légy, aki lenni akarsz?

- Megrekedtél amiatt, hogy negatív énképet fogadsz el magadról? Mi a jelenlegi éntörténeted?

Nem minden változás érhető el olyan könnyedén, mint az önmagadról alkotott kép átformálása, ami kizárólag a hajlandóságodon múlik! Hagyj fel az önmagaddal, már-már rögeszmésen folytatott negatív párbeszédekkel! Származott valaha is bármi előnyöd az önmarcangolásból? Nem hinném. Ahogy Louise L. Hay tanácsolná: "Évek óta kritizálod magad, nulla eredménnyel. Próbáld ki a dicséretet, és nézd meg, mi történik!" Ha valamit igazán el szeretnél érni az életben, ne gáncsold el magad bizonytalan gondolatokkal, hanem válts át mély meggyőződésre! Változtasd meg az önmagadról alkotott képet, és a világ is mást fog visszatükrözni! 

Hogy miként ültetheted a gyakorlatba az imént leírtakat? 

A következő bejegyzésben megosztom veletek az ezzel kapcsolatos, leghasznosabb tippeket, ha viszont ennél az ízelítőnél is többre vágynátok, Gabrielle Bernstein: Édesítsd meg az életed! című könyvét ide kattintva megvásárolhatjátok!

Eredeti cím: Better Than Before, 2015.

Kiadó: Édesvíz Kiadó

Oldalszám: 326 oldal

Gretchen Rubin egyike a leggondolatébresztőbb és legbefolyásosabb szerzőknek, akik ma a szokások, a boldogság és az emberi természet egymással összefonódó témáiról írnak. Számos könyve közül kiemelkedő jelentőségű a Happier at Home, valamint a Boldogságterv, amely a The New York Times bestsellerlistáját követően nemzetközi ismertséget hozott számára. Jobban, mint valaha című személyiségfejlesztő könyvében ezúttal a szokások, a szokásformálás, illetve a szokásokról való leszokás terén nyújt útmutatást.

A szokásokat illetően négy különböző embertípust különített el: Fenntartó, Kérdésfeltevő, Engedelmeskedő, Lázadó. A négy tendencia, valamint a megkülönböztetés módszerének segítségével azonosíthatóvá válnak szokástermészetünk főbb aspektusai, mindemellett pedig úgy is sok mindent megtudhatunk magunkról, ha mások viszonylatában gondolunk magunkra. A világosság, az énazonosság és a többiek stratégiája a többiek kontextusába helyezve világítanak rá a saját egyéni értékeinkre, érdeklődésünkre és vérmérsékletünkre. Azáltal, hogy megértjük saját magunkat, a szokásainkat, jobban is tudjuk alakítani őket. Ez utóbbinál négy igen hatékony, mindenki által ismert, azonban kevésbé értékelt stratégiát vonultat fel: nyomon követés, megalapozás, órarend és felelősség vagy elszámoltathatóság.

Gretchen minden kezdetet erőteljes szokásformálási alkalomnak tekint, amelyben az újdonság és a szokás keveredik. Előbbi kitörli a régi szokásokat, míg az így keletkezett hiány biztosítja az új szokások zavartalan beáramlását, némi erőfeszítéssel pedig tartósan meggyökereztethetjük a változásokat. A könyv ehhez három stratégiát ajánl: az első lépések, a tiszta lap és a villámcsapás.

A problémát általában az okozza, hogy jó szokásokat kívánunk kialakítani, ugyanakkor könnyebbé és kellemesebbé szeretnénk tenni az életünket, ami már önmagában véve is ellentmondanak egymásnak. Az önmegtartóztatás, a kényelem és a kényelmetlenség stratégiái megmutatják, hogyan formálhatjuk a szokásainkat azáltal, hogy ehhez szabjuk a befektetett erőfeszítést. A biztosíték, a kifogáskeresés és a figyelemelterelés stratégiája a bukás és a kísértés kihívásaival foglalkozik. A jutalom, a kényeztetés és a párosítás pedig az élvezetek kiaknázására összpontosít, hogy ezzel is erősítsük a szokásainkat. Ha óvintézkedéseket teszünk a kibúvók és mentségek ellen, és a lehető legélvezetesebbé tesszük szokásainkat, azzal közelebb kerülünk a sikerhez.

A könyv végén található egy teszt, amelynek segítségével felfedhetjük, hogy a négy tendencia közül melyikbe is tartozunk. A kategóriák persze enyhe átfedésben vannak egymással.

Gretchen könnyed stílusának, a gondolatébresztő idézeteknek, a személyes tapasztalatoknak köszönhetően mindenki számára emészthetővé teszi a témát, miközben konkrét, cselekvés-orientált stratégiákat kínál a mindennapokra.

Gretchen Rubin: Jobban, mint valaha című könyvét ide kattintva megvásárolhatod!

Raveloson Andy vagyok. Amióta az eszemet tudom a kreatívkodás az életem szerves részét képzi. Az ékszerek és az egyéb kiegészítők gyártását az egyetem mellett végzem. Eleinte a húgommal, mostanra viszont egymagam vagyok a Soadyart termékek megálmodója és kivitelezője.

1.) Kitől örökölted a kreativitásod?

Édesanyám régen rengeteget varrt otthon. Olyankor felültetett a varrógép mellé az asztalra és onnan nézhettem, amit csinál. Neki köszönhetem az alkotás iránt érzett szerelmem.

2.) Miből szerzed az inspirációt?

Mindenhonnan, bárhonnan. Főleg Pinterestről, vagy Facebookról, sokszor mások alkotásaiból inspirálódom, de előfordul, hogy az utcán látottaktól száll meg az ihlet. A stílusomat illetően nem ragaszkodok semmihez. A technikáimmal és a külső behatásokkal úgyis változik magától, arról nem is beszélve, hogy elég unalmas lenne, ha ezeket a változásokat nem engedném be. A múzsám, ha szabad ilyet mondani, Judit volt a Fércművektől: mindig nagy csodálattal néztem milyen szépségeket készít.

3.) Honnan jött a kreálmányaid forgalomba hozásának ötlete? Na, és persze a név! Soadyart. Mit tudhatunk a névadásról?

Az eladást tulajdonképpen a kényszer szülte. Túl sok mindent gyártottam, nem volt már hol tárolni vagy kinek elajándékozni. A húgom kitalálta, hogy mi lenne, ha eladásra csinálnánk. Szórakozásnak indult az egész, a nevet sem gondoltuk komolyan. Kettőnk nevét összeollóztuk (HeliSoa + Andy) és létrehoztunk egy felhasználónevet. A húgom azóta felhagyott az alkotással, de a név megmaradt. Üzleti szempontból talán nem a legideálisabb, de szeretem, mert arra emlékeztet, honnan indult a történet.

4.) Számos technikát használsz a termékeid elkészítéséhez. Melyek ezek?

A technikáim folyamatosan változnak, mindig vannak újak, és néha elhagyok egyet-egyet. Jelenleg varrok, horgolok, üvegékszereket készítek és mivel nemrég költöztünk, kisebb bútordarabokat készítek és felújítok. Az első helyen jelenleg a rajzolás szerepel, míg a legújabb szerelmem a transzfertechnika és a horgolás. Érdekes, hogy ez utóbbit korábban milyen öregesnek éreztem, pedig elképesztő mi mindent ki lehet hozni egy gombolyag fonalból!

5.) Honnan szerzed be a termékeidhez szükséges alapanyagokat?

Mivel sok technikát használok, elég sok helyről szerzem be az alapanyagokat. Többségében webáruházokból, hiszen azokban általában olcsóbb és nagyobb a választék, mint a hobbiboltokban. Jelenleg főleg a csinaljekszert.hu oldalon vásárolok az ékszerekhez, textilboltok közül pedig a Kell-me és a Textilcottage a kedvencem. Budapesti boltok közül újabban a Fabtextil és a Barka közös boltja a kis kedvenc.

6.) Mit gondolsz a hazai anyagellátásról?

Szerencsére a hazai anyagellátás elég fejlett. Egyre több helyen lehet kapni jó áron ékszerkellékeket, textileket vagy egyéb alapanyagokat. Egyedül azt sajnálom, hogy ezek nagy része külföldről érkezik. Jó érzés lenne magyar termékekkel dolgozni, a vállalkozás korai szakaszában viszont ez egyébként is megfizethetetlennek tűnik.

7.) Hogyan kell elképzelni magát, az alkotói folyamatot? Rendelkezel egy saját, alkotói sarokkal?

Bizony van alkotósarkom (és tényleg egy konkrét sarokról van szó), a folyamat maga azonban nagyon változatos. Mivel több technikát ötvözök általában hosszadalmas, sokszor napokig tart. Ilyenkor az alkotósarkom terjed, és sokszor átkúszik a barátom dolgozó részlegébe is. Szerencsére neki nincs szüksége túl sok helyre ezért többnyire szó nélkül hagyja ezeket az inváziós szakaszokat, én meg igyekszem a türelmét meghálálni azzal, hogy időközönként visszavezényelem az eltévedt egységeket.

8.) Mivel egy márka kiépítése meglehetősen költséges munka, kiváltképp az első időkben, amikor inkább kiadásra, mintsem bevételekre számíthatunk, az ezzel foglalkozók többsége munka mellett igyekszik beindítani a vállalkozását. Hogyan tudtad beilleszteni a hétköznapjaidba az egyre komolyabbá váló kreatívkodást?

Azt hiszem, viszonylag egyszerűen, hiszen nem munkaként kezelem, hanem hobbiként. Azóta, hogy megrendelésre is dolgozom persze kicsit bonyolultabb a történet, de egyelőre az egyetem a legfontosabb, a hobbim nem mehet a tanulmányaim rovására. Ettől függetlenül sokszor esténként is dolgoznom kell, de egy darabig még biztos nem kell felvennem segédet.

9.) Amennyiben valaki szeretne magáénak tudni egy Soadyart terméket, viszont egyedi elképzelései vannak, vállalod azoknak is a megvalósítását?

Szeretem a kihívásokat, ezért nagyon szívesen megvalósítom az extrémebb kéréseket is. Tulajdonképpen nem okoz többletmunkát: ilyenkor egyszerűen félreteszem azt, amit magam találtam ki kihívásként és a vevő rendelését teljesítem helyette.

10.) Ahogyan a ruhákra, úgy az ékszerekre is igaz, hogy a tervezőknek előre kell gondolkodniuk, hogy termékeik igazodni tudjanak az aktuális szezonhoz. Mennyire fontos számodra, hogy az ékszereid passzoljanak az aktuális időszakhoz?

Az ékszereim többsége egész évben hordható. Készítek ugyan szezonális kollekciókat, de ezeket nem tervezem meg előre, mert általában ha előre megtervezek valamit, azt többnyire nem valósítom meg, ezért hagyom, hogy az inspiráció vezessen.

11.) Melyek a legkelendőbb termékeid?

Nehéz megmondani, még túl kevés ideje vagyok ehhez a piacon. Az biztos, hogy a csajszis, biciklis ékszerek nagyon jól mennek, illetve volt egy bevásárlószatyros időszak, amikor mindenki azt rendelt.

12.) Az utóbbi időben meglehetősen felkapottá vált a "DoItYourself", azaz "Csináld magad!" típusú ékszergyártás. A blogodra tévedők számos DIY bejegyzéssel találkozhatnak, miközben a hozzád hasonló ékszergyártók között akad olyan is, akik foggal-körömmel védik a termékeik elkészítésének módját. Miért döntöttél úgy, hogy megosztod a nagyközönséggel a praktikáid?

Szerintem nincs jobb érzés az alkotás öröménél és ettől az örömtől senkit sem szeretnék megfosztani. Aki magától szeretné megcsinálni, miért ne tehetné? Magam is úgy kezdtem, hogy megláttam más ékszereit, megtetszett és megpróbáltam elkészíteni őket. Az már önmagában jó érzés, hogy valakinek tetszik annyira, amit csinálok, hogy kipróbálja ő is. A bejegyzéseim másik oka pedig az, hogy tavaly megnyertem a "Csinálj Ékszert!" pályázatát, aminek keretein belül vállaltam a leírások elkészítését, cserébe pedig minden hónapban kapok egy kincsekkel teli csomagot, amivel kedvem szerint dolgozhatok.

13.) Hol lehet megvásárolni a termékeid? Milyen terveid vannak terjeszkedés terén?

Jelenleg Győrben, a „Szeretjük” boltban, illetve Budapesten „Emily Kincsesboltjában”. Emellett pedig van egy kis Meska boltom, de az utóbbi időben a sok egyéni megrendelés mellett ezt eléggé hanyagoltam. Tervezem még további helyek megkeresését és talán egyszer a piacozást is kipróbálom.

14.) Mit tanácsolsz azoknak, akik hozzád hasonlóan, ki szeretnének lépni az otthoni kreatívkodásból és meg szeretnék ismertetni a termékeiket másokkal is?

Nem tudom, mit merjek tanácsolni, mert még én sem látom, hogy mi vár igazán odakint, de az eddigi tapasztalataimból adódóan először is azt mondanám: Bízz magadban! Legyél nyitott, merész és kitartó! Elég komoly kihívást jelent a közönség elé állni és a konkurencia is nagy. Sokan vannak odakint és nagyon sok jó kézműves van, nem lesz egyszerű. Sokszor érzi azt az ember, hogy „én ehhez nem vagyok elég jó” vagy, hogy „a többiek mennyivel jobbak”. Ezt az érzést ki kell zárni. A többiek nem jobbak, hanem mások. Ha körülnézek nem konkurenciát látok, hiszen nekik sem könnyebb. És van még egy dolog, amit ki kell zárni: az irigységet. Sokan féltve őrzik titkaikat és felháborodnak, ha mások hasonló termékeket készítenek. Szerintem ez nem egészséges. Nem azt mondom, hogy nem lesznek olyanok, akik megpróbálnak majmolni, de mielőtt hibáztatnád őket, gondold végig, hogy a te ötleted honnan jött, tényleg sajátod-e? Nem lehet, hogy láttad egyszer Pinteresten csak már elfelejtetted? Na, és ha majmolnak, miért vagy úgy oda? Ezek szerint valamit mégiscsak jól csinálsz, nem?

Hányszor érted már tetten magad azon, hogy utálkozva pillantasz azokra az ismerőseidre, akikből napkitörésként sugárzik a boldogság, miközben titkon, egy kicsit irigykedsz is emiatt rájuk? Elmész mellettük az utcán, és csak azért is megkritizálod őket, hogy bebizonyítsd magadnak, ők sem tökéletesek, de azért felmerül benned a kérdés: Vajon mit csinálnak másként? És én hol rontom el? Egyáltalán: Mennyire valódi a boldogságuk? Hány százalék megjátszás húzódik a mosolyuk mögött?

"Gondolataiddal, érzéseiddel és hiteddel átírhatod a jövendődet. A jelent nem, mert az már készen van. Megfagyott minden múltbéli gondolatod, jó és rossz érzésed, félelmed, tévhited és tévedésed. Megdermedt már minden, és olyan lett, amilyen - de a jövőd még várakozik." - Müller Péter

Egy valamit érdemes már előre tisztázni: Az élethez való pozitív hozzáállás nem azt jelenti, hogy az eszerint élőknek nincsenek meg a maguk problémái, vagy éppen mélypontjai. A hangsúly a szemléletmódon van. Azon, hogy miként dolgozzuk fel a velünk szembejövő impulzusokat. A döntésen, hogy a negatív élethelyzeteket is megpróbáljuk-e a magunk javára fordítani, avagy sem. Ahelyett, hogy beburkolóznánk a harag, az irigység, vagy éppen az önsajnálat kényelmes, meleg burkába, megpróbálunk válaszokat találni a miértekre. Megnézni, milyen következtetéseket tudunk levonni a történtekből, és beépíteni a tapasztalatainkat a hétköznapjainkba.

Az optimista emberek mit csinálnak másként?

Megválogatják, hogy milyen gondolatokat gyökereztetnek meg a tudatukban, ugyanis ezek azok, amelyek nagymértékben befolyásolják a lelkiállapotunkat. Ha őszinte akarok lenni, a gondolataink 90%-a egy nagy rakás kaka, ráadásul ezek még egymást is generálják. Ezért van az, hogy a borúlátó emberek mindig rosszabbnak fogják találni az életüket másokénál. Gyakran meg sem tudják magyarázni az okát, mégis felemészti őket a rosszindulatú irigység, így a reakciójuk is csak ellenséges lehet a boldog emberekkel szemben. Ahelyett, hogy önmagukon dolgoznának, a menthetetlenül nyomorúságosnak tartott életük helyett, azokéval foglalkoznak, akikét sokkal jobbnak találják a sajátjukénál, és ha ők már semmiben sem lelik örömüket, akkor elintézik, hogy másoknak se sikerüljön.

Mindezek persze nem azt jelentik, hogy az optimista emberek nem lehetnek időnként egy kicsit szomorúak, vagy a pesszimista emberek ne érezhetnék magukat derűsen. Utóbbira talán a legjobb példa az a fajta hamis boldogság, amit akkor képes érezni egy rosszindulatú ember, ha keresztbe tehet valakinek, akit titkon irigyel. A lényeg pusztán annyi, hogy a pozitív vagy a negatív gondolatainkhoz, érzéseinkhez ragaszkodunk tartósan.

A rosszindulatú embereket nem, vagy csak nagyon nehezen lehet meggyőzni arról, hogy ha csak feleannyi időt fordítanának önmaguk fejlesztésére, mint mások kritizálására, sokkal felszabadultabbá válhatnának. Szeretnek ragaszkodni a sérelmeikhez, gyakran hagyják elhatalmasodni magukban az irigységet, a féltékenységet, a dühöt, vagy a haragot. Nem mozgatja meg őket, hogy átformálják a gondolkodásmódjukat, holott minél jobban törekszünk arra, hogy jobb emberekké váljunk, és teszünk is érte nap, mint nap, egyre elégedettebbek leszünk a saját életünkkel kapcsolatban. Hamar rádöbbenünk: nincs miért irigykednünk, és szépen lassan képessé válunk arra, hogy együtt örüljünk másokkal.

"Érezhetem magam bűnösnek a múlt miatt, aggódhatok a jövőn,

de cselekedni csak a jelenben tudok." (Abraham Maslow)

Érezted már tehetetlennek magad egy kapcsolatban? Hányszor szembesültél azzal, hogy hiába teszel meg minden tőled telhetőt, ha a párod egész egyszerűen nem képes változtatni a viselkedésén? A viselkedésén, és nem önmagán, merthogy a kettő között lényeges a különbség, mégis hamar azon kapod magad, hogy mindenért őt hibáztatod, rendszeresen szembesíted őt a tévedéseivel, majd javíthatatlannak könyveled el, de mi van, ha a probléma forrása nem benne, sokkal inkább benned keresendő?

Miért gyűjtögeted a párod hibáit, ha vele akarod leélni az életed?

Elárulom: Fenn akarod tartani a róla alkotott negatív képet.

Mindannyian teszünk olyan dolgokat a párkapcsolatainkban, az apróbbaktól egészen a legfájdalmasabbakig, amelyekről a lelkünk mélyén érezzük, hogy nem helyesek. Ezekkel a hibákkal sokkal könnyebb együtt élni, ha a másik hibáira tereljük a figyelmet és bebizonyítjuk: a párunk rossz ember. Az ő cselekedeteinek fényében, a mieink már nem is tűnnek olyan súlyosaknak, így a saját tetteinkért sem kell felelősséget vállalnunk.

                                                                 

Lássunk néhány példát azok közül, amelyek miatt kellemetlenül érezhetjük magunkat a bőrünkben, és arra késztetnek, hogy a másikra tereljük a figyelmet:

- nem hívtam fel, pedig tudtam, hogy várta

- lemondtam a találkozót, a közös programot, amit régóta tervezgetett

- hazudtam vagy eltitkoltam előle valamit

- kifordultam önmagamból, kiabáltam vele

- más nőkről fantáziáltam

- részegen jártam haza

- megütöttem

- megcsaltam

Gondolj csak bele! A történtekből fakadó gondolatok mind ott mocorognak a fejünkben, és nem hagynak bennünket nyugodni. Természetünkből fakadóan óvakodunk a fájdalomtól, az énvédő mechanizmusok mindenáron meg akarnak védeni bennünket tőlük.

Tagadunk, védekezünk, nem merjük bevallani, olykor még önmagunknak sem: hibáztunk. Elbújunk és távolságot tartunk, ellökjük magunktól a másikat, csakhogy ne kelljen szembesülnünk azzal, hogy megbántottunk valakit, talán éppen azt, aki a világon a legfontosabb számunkra. Mindezt miért? A lelkünk mélyén mindannyian jó embernek szeretnénk érezni magunkat, ám ha kudarcot vallunk, az képes alapjaiban megrengetni az önmagunkba vetett hitünket. Milyen ember az olyan, aki fájdalmat okoz másnak? Elárulok valamit: Mindannyian hibázunk. Te is. Én is. Mindenki. Azáltal, hogy elnyomod magadban a hibáid, csak még nagyobb súlyt helyezel magadra. Rossz ember lenne az, akit nyomaszt, ha fájdalmat okoz a másiknak? Nem hinném.

A hibáinkból fakadó kudarcélmény belső, nyomasztó érzése az, amelyet minden erőnkkel igyekszünk megszüntetni vagy legalább csökkenteni, ám ha azáltal kívánunk megnyugvást találni, hogy letagadjuk a történteket, önigazolóan megmagyarázni a dolgot, csak elnyomjuk magunkban a rossz érzéseket. Nem oldottuk fel őket, csak annyit érünk el vele, hogy a bennünk maradó kudarcérzés frusztrációt kelt.

Ismerjük be a hibáinkat először magunknak, majd a párunknak és hozzuk helyre azt, amit elrontottunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy harmóniában éljünk önmagunkkal és a társunkkal.

"Érezted már valaha, hogy csodálatos dolgokra teremtettek? Mikor kislány voltál, tudtad, hogy valami különlegeset kell adnod a világnak? Mi, nők nagyon sokszor elveszítjük a kapcsolatot furcsa, női, saját nagyságunkról szövögetett álmainkkal, és férfias, sikert hajszoló álmokra cseréljük őket. Pedig jobban tennénk, ha elfogadnánk, hogy azért születtünk, mert küldetésünk van: be kell bizonyítanunk, hogy éppen olyan jól, vagy még jobban meg tudjuk csinálni, mint a férfiak. Mindannyian kétségbeesetten próbáljuk elérni, amiről azt képzeljük, hogy egyenlővé és boldoggá tesz minket – a sikeres karriert, a házasságot, a családot és a két gyereket –, és közben elfelejtjük, kik vagyunk valójában: briliáns, szexi és varázslatos, mással össze nem téveszthető lények.

Elfelejtettük, hogy az erőnk nem a férfiakkal való versenyzésben vagy az abban való erőlködésben rejlik, hogy hasonlítsunk hozzájuk, hanem abban, hogy elfogadjuk természetes női erősségeinket: az együttérzést, a belőlünk sugárzó varázslatot és a finomságot. Ösztönös gyógyítók és mesteri szeretők vagyunk. A szívünk tele van szeretettel, és fogékonyak vagyunk a spirituális igazságokra. Szexuális és női fortélyaink másokat is ösztönöznek, lelkesítenek és erővel töltenek fel. Rendkívüliek vagyunk." /Marie Forleo: Az elbűvölő nő/

Marie Forleo amerikai business- és life couch. A Marie Forleo International, a B-School és a MarieTv tulajdonosa. Előadásaival és YouTube csatornán futó videóival, immáron évek óta inspirálja és motiválja a közönségét. Azt tanítja nekik, hogyan legyenek hitelesek, kifejezők, valamint életerősek a jelenlétben rejlő energia segítségével.

Az elbűvölő nő: Minden pasi engem akar (Make Every Man Want You: How to Be So Irresistible You'll Barely Keep from Dating Yourself!) című könyve a tengerentúlon 2008-ban, hazánkban viszont nemrég jelent meg az Édesvíz Kiadó jóvoltából.

Már hónapok óta figyelemmel követtem a MarieTv adásait, amikor megláttam a kiadó webshopjában a könyvet és azonnal lecsaptam rá. Számomra a könyv írójának neve önmagában garantálta a minőségbeli elvárásaim, bár bevallom, sem az angol, sem a magyar címétől nem vagyok különösképpen elragadtatva.

A könyv három részből áll.

Az első rólad szól. Rólad és arról, mit is jelent pontosan az ellenállhatatlanság és miben rejlik. Ebben a fejezetben egyfajta szemléletformálás történik azzal kapcsolatban, hogyan állj hozzá a férfiakhoz és arról is szó esik, hogy mit NE tegyél, hacsak nem akarod elüldözni magadtól szerencsétlent.

A második részben már trükköket sorol fel Marie, amelyek ellenállhatatlanságodat csak még szembetűnőbbé varázsolják az ellenkező nem számára.

A harmadik részben gyakran feltett kérdésekre adott válaszokat olvashatsz.

Tipp: Ne reménykedj abban, hogy Marie sejtelmes utalásokkal vezet rá a valóságra. Szókimondósága némelyik kérdésnél olyan hatással volt rám, mintha egy vödör jeges vízzel öntöttek volna nyakon.

A következőkben a TOP3 férfitaszító szokásról olvashattok:

#1: Görcsös ragaszkodás

Milyen viselkedésformák jellemzőek egy mindenáron ragaszkodó nőre? Ha mániákusan keresi, ellenőrzi a párját, csakhogy meggyőződjön affelől, hogy minden rendben van-e vele. Bizton hiszi, hogy csak a másik által érheti el a boldogságot és rendszeresen hangot ad az érzelmeinek és a hiányának. Folyamatosan kielégítetlen vágyat érez a férfi megerősítése iránt a külsejével és viselkedésével egyaránt.

Mindezek hatalmas súlyt helyeznek a másik vállára, amitől úgy érezheti, ha netalán hibázna, azzal is számolnia kell, hogy ő lesz a felelős a boldogtalanságodért. Ne felejtsd el: Ahhoz, hogy boldog légy, senki másra nincs szükséged, csakis magadra!

#2: Folytonos bizonytalanság

A bizonytalanság és a görcsös ragaszkodás kéz a kézben járnak, hiszen mindkettő a kóros önbizalomhiányra, és az abból fakadó a kétségbeesésre vezethető vissza, ami azt súgja a füledbe: "nem vagy elég jó".

Hányszor hagyta már el a szádat a "Még mindig szeretsz?", "Szerinted ő csinosabb, mint én?" vagy "Elég vonzónak találsz?" típusú kérdések?

A helyzet az, hogy a bizonytalanság és az önmagunkban való kételkedés természetes velejárói az emberi létezésnek. Az a nem mindegy, hogy leragadsz-e az ártó gondolatoknál vagy tovább táplálod a bizonytalanságot. Fogadd el magad! Engedd el a folytonos megfelelési kényszert! Szabadulj meg az ártó gondolatoktól!

#3: Kemény, megkeseredett hozzáállás

Azok a nők, akik keményen és megkeseredetten viszonyulnak az élethez, általában merevek és fáradtak. Túl komolyak, cinikusak és keserű a humoruk.

A legtöbbször a csalódás, az ebből származó, visszafojtott düh áll a háttérben. Sokan nem engedjük meg magunknak, hogy megtapasztaljuk a haragot, így hajlamosak vagyunk elnyomni azt magunkban. Ezzel csak egy probléma van: attól, hogy elnyomunk magunkban valamit, még nem fog eltűnni, éppen ellenkezőleg, egyre jobban felgyülemlik.

Hogyan szabaduljunk meg a megkeseredettségtől? A gyógyulás a megvilágosodással kezdődik. Ha abban a tévhitben élsz, hogy az élet vagy a férfiak rosszat akarnak neked, áldozati szerepbe bújsz. Próbálj meg más szerepet választani! Vedd kezedbe az irányítást! Szabadulj meg a dühtől! Add át magad neki, járja csak át a tested, majd engedd el! Ragyogj!

Az elbűvölő nő egy könnyen olvasható, humoros, mégis gondolatébresztő könyv. Bátran ajánlom mindazoknak, akik rá akarnak ébredni az ellenállhatatlanságukra, hogy aztán életigenlő szemléletben töltse a mindennapjait!