A tegnapi napot a Károlyi Kastélyban töltöttük, és igen, eszméletlenül megérte ellátogatni Fehérvárcsurgóra. Idén, immáron tizenkettedik alkalommal került megrendezésre az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, és ehhez bizony a lelkes, családi kertészeink igencsak kedvet kaptak. A magam részéről gyakorlatilag bármire kapható voltam, amely egy kicsit is annak a reményével kecsegtetett, hogy elmulasztja az egy hónapnyi, kőkemény tanulásból hátramaradt, keserű szájízt.

A várak, a kastélyok és úgy egyáltalán, a történelmi épületek látványa, amióta az eszemet tudom, lenyűgöz. Néhány évvel ezelőtt, amikor J. és én ellátogattunk a Bécsi Adventi Vásárra, egy-egy épület tövében megállva, szó szerint könnybe lábadt a szemem. Akkoriban még nem tudtam, mi ez a különleges érzés, ami ilyenkor a hatalmába kerít, csak annyit, hogy valami nagyon varázslatos. Az érzés azóta sem változott, azonban a szóhasználat igen, így a varázslatos helyett mostanság a SPIRITUÁLIS szót használom ugyanarra a lenyűgöző jelenségre.

         A Károlyi Kastély számomra így már önmagában véve, ám a fesztivál jellegéből kiindulva, arborétumjellegű kastélyparkjának – amelyben több, mint 150 éves fenyők, hársak, tölgyek, gesztenyék, továbbá egy terebélyes tó, hidak, és sétányok találhatóak –, köszönhetően a lehető legtökéletesebb választás a rendezvény lebonyolítására.

         A kínálatot leginkább a BŐSÉG szóval tudnám jellemezni. Soha, ismétlem SOHA nem láttam még ennyi növényt, vagy növényimádót egy helyen. Hozzáteszem: kiállító és kiállító között is jócskán akadt különbség. A növények mennyisége, sokféleségük felvonultatása önmagában véve számomra nem volt elegendő ahhoz, hogy maradásra bírjon. A "dzsungel effektus" helyett sokkal többre értékeltem az átlátható kínálatot, amely mögött egy mosolygós kiállító áll, akinek a szeme csillogása azt sugallta, hogy megtalálta a hivatását, és egyúttal a helyét a világban. Kerestem az egyedi, kreatív, mégis egyszerű megoldásokat, és az abban rejlő harmóniát.

Az, hogy ismét szemet vetettem a kerámiavirágokra, egyáltalán nem volt meglepő. Valahogy mindig sikerül egy-egy darabbal – ezúttal kamillával és egy szamócával –, bővíteni a gyűjteményem. Ahol pedig szintén sikerült gyarapítanom a beszerzett portékáim számát, az a Rózsakunyhó Alkotóműhely volt. A márka leginkább az ehető virágokat tartalmazó készítményeikkel képviseltette magát a rendezvényen, amelyek közül először a rózsás fűszersón akadt meg a szemem. Ki is választottam egyet ajándékba, egyet pedig saját felhasználásra, amikor aztán fizetni készültünk, a kiállító megkínált minket a Májusi kert zselé ízvariánsukkal. Ez utóbbi győzött meg arról, hogy lecsapjak még néhány mennyi termékre. A Májusi kert zselé mellett helyet kapott egy Levendulás almalekvár és egy Rózsasziromzselé. Kimondottan kedvelem ezeket a kisebb kiszerelésű változatokat. Egyrészt így többféle ízzel is módunkban áll megismerkedni, másrészt pedig ezeket az apró üvegeket a későbbiek folyamán is hasznosíthatom különböző kencék tárolására.

Mivel a viráglekvárok közül csak az egyiket kóstoltuk meg, hazafele úton nem hagyott nyugodni a másik kettő ízének gondolata. Nagyjából fél órába se telt, mire kiötlöttem, mivel is lehetne egy kóstolót rögtönözni otthon: frissen sült FONOTT KALÁCCSAL. Hazaérve az első dolgom volt begyúrni, és kisütni egy adaggal.

Íme az én receptem: 50 dkg liszt; 7 dkg zsiradék; 3 ek kristálycukor; 3 dkg élesztő; 2 tojás; 2 dl tej; 1 kk só. 

Az élesztőt a langyos tejbe morzsoltam, megszórtam egy kevés cukorral, és betakartam egy fél maréknyi liszttel. A maradék lisztet átszitáltam, és összemorzsoltam a cukorral, zsiradékkal, tojásokkal, csipetnyi sóval, és ezúttal némi vanília aromával is ízesítettem. Hozzáadtam az élesztőt, valamint annyi langyos tejet, amennyit felvett a tészta. Bedagasztott és meleg helyen pihentettem. A megkelt tésztát három részre osztottam, egyesével átgyúrtam, sodortam őket. A szálakat összefontam, végét fogpiszkálóval rögzítettem, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem. Megint hagytam pihenni egy keveset. A megkelt kalács tetejét megkentem tojással, és előmelegített sütőben, 150-180 fokon, úgy 45 percig sütöttem, miközben folyamatosan tűpróba alá vetettem a tésztát.

Másnap reggel egy kevéske vajon átpirítottam a kalácsszeleteket, és ha lehet valami istenibb a frissen sült kalácsnál, akkor az a pirított változat!

Eredeti cím: Száz éjjel vártam

Kiadó: Erawan Kiadó, 2014

Oldalszám: 426 oldal

Moly: 76%
Címke: magyar, krimi, romantikus

Néhány héttel ezelőtt érkezett egy csomag az Erawan Kiadótól, amelyben három „ultracsajos” könyv lapult. Liliana Hart: Go-Go Girl Nyomoz és Fejős Éva: Úton hozzád című regényekről szóló értékeléseimet korábban már olvashattátok. A mai napon pedig egy újabb Fejős Éva recenzióval bővül a sor, amelyet ezúttal a Száz éjjel vártamról írtam.

„Andi élete egy csapásra megváltozik, amikor a titokzatos fiú, akivel évek óta együtt él, váratlanul félrelép, és ezért a lány szakít vele. Azt tervezi, hogy önsajnálata jeléül egész nyáron egy gumimatracon lebeg majd a délegyházi tavon, és mogyorókrémet majszol, de ezt a tervét is keresztülhúzzák. Andi szeme előtt fényképek kelnek életre, dühkitörései áramkimaradást okoznak, rejtélyes jeleket kap egy másik világból, miközben egy igencsak e világi meglepetés is várja új otthonában… kincset talál az egyik ruhásdobozban. Hová tűnt Alex szinte nyomtalanul a szakítást követően, miért nem tudja vele tisztázni a múltat Andi? Mi köze a lánynak egy, a világ túlsó felé kitört forradalomhoz? Leszállhatunk-e szabad akaratunkból az érzelmi hullámvasútról?

A Száz éjjel vártam minden egyes lapját áthatja az a bizonyos „fejősévás” stílus, amely nemcsak az írónő jellegzetes fogalmazásmódjában, hanem a több szálon futó cselekményben, a vibráló személyiséggel megáldott karakterekben, és az élénk párbeszédekben is tetten érhető.

Az Úton hozzád borítóját illető áradozásommal ellentétben, ugyan a piros tornacipős-menyasszonyi ruhás koncepció nem különösebben nyerte el a tetszésem, ám a könyv, azon véleményemen, miszerint a Fejős Éva regények legerősebb ütőkártyája az egzotikus helyszínek hiteles felvonultatása, korántsem változtatott. A Száz éjjel vártamban pedig akad bőven az utazásból, annál is inkább, hogy regényünk egyik főhőse, társaival együtt, inkognitóban járja a világot, miközben a ghenerrai diktátor megbuktatásán ügyködik, és igyekszik felégetni maga mögött minden hidat, amely egy kicsit is a valósághoz kötheti őt. A hangsúly pedig a próbálkozáson van, merthogy Andi korántsem olyan típus, akit könnyedén ki lehet zárni az életéből. A nő eszméletlenül vakmerő, ugyanakkor rendkívül önfejű, mi több: zabolátlan. A természetfeletti mivoltáról nem is beszélve, amely egyre gyakrabban lép működésbe.

Andi képességei kétségkívül a meglepetés erejével hathatnak Fejős Éva olvasóbázisára, ám én éppen emiatt viszonyultam meglehetősen szkeptikusan a regény olvasásához. Nekem, aki fantasy történeteken nőtt fel, elég határozott elvárásaim vannak a természetfeletti történésekkel kapcsolatban. Mindezektől persze igyekeztem elvonatkoztatni, azonban még így is képtelen voltam megszabadulni azon érzésemtől, miszerint ez a regény jóval erősebb lehetne Andi „havasága” nélkül, azáltal leegyszerűsítve kissé a cselekményt. Nyilvánvalóan akadnak olvasók, akik kimondottan szeretik a hősökkel együtt, több oldalról megközelítve felfejteni a szálakat, de vannak olyanok is, akik egyszerűen belebonyolódnak a történetbe, emiatt megunják, és leteszik a könyvet. Én meg elakadtam valahol a kettő között. Egyrészt a már említett természetfeletti szál feleslegessége miatt, ugyanis nem éreztem elég kiforrottnak annak hátterét, miközben szívesebben olvastam volna ahelyett a ghenerrai forradalomról. Másrészt, és leginkább annak köszönhetően, hogy a történet első száz oldala gyakorlatilag az alaphelyzet felvázolásáról szólt, míg a cselekmény lendületessége a regény utolsó harmadába lett suvasztva.

„Anyukám, aki kétéves korom óra folyamatosan aggódott értem, végre egy kicsit lazíthatott, és mint később megtudtam, azzal a boldog bejelentéssel hívta fel a nővéremet, hogy a kicsi lánya, aki eddig csak és kizárólag hibbantakkal és elmebetegekkel randevúzott, talált egy normális pasit. Szótagolva mondta a nővéremnek: nor-má-lis.”

A szerelmesek könyvbéli megjelenítése ezúttal Vörösmarty Csongor és Tündéjét idézte fel bennem. Ahogy Csongor és Tünde, úgy Kölyök-Kid-Sanyi-Alex-Laci-és-még-ki-tudja-hány-névvel-megáldott-karakter és Andi is együtt, mégis egymástól, nemcsak földrajzilag, de világok tekintetében is elválasztva, egymás után sóvárogva léteznek egy történeten belül, egészen a beteljesülésig, amely kizárólag úgy következhet be, ha a pár egyik tagja feladja az addigi életét a másikért cserébe.

És, amit megint csak hiányoltam: Az Úton hozzád kapcsán emlegetett, akkoriban Balázs és Lea, ezúttal pedig Andi és Alex fizikai, ezúttal inkább érzelmi közelségét elmélyítő jelenetek.

Ahogy az írónő által megalkotott női mellékszereplőkkel kapcsolatban az szokott lenni, úgy Amira most is meglehetősen a szívemhez nőtt, éppen ezért kimondottan a kedvemre való lenne, ha egy olyan Fejős Éva könyv is születne a közeljövőben, amelynek főszereplője hozzá hasonlóan higgadt személyiséggel rendelkezne, akár egy leheletnyit komolyabb, de még emészthető témát boncolgatva.

A Száz éjjel vártam teljes mértékben beteljesíti a Fejős Éva könyvekhez fűzött előfeltevéseinket. Nem törekszik világmegváltó okosságok megfogalmazására, kizárólag az olvasó szórakoztatására. Azoknak, akik ismerik és szeretik az írónő munkáit, egészen biztosan tetszeni fog ez a regény is. Számomra viszont az Úton hozzád marad a Fejős Éva regények királynője. Legalábbis egyelőre.

★★★☆☆

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed Fejős Éva: Száz éjjel vártam című regénye iránt, ide kattintva megrendelheted! 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2013

Oldalszám: 344

Goodreads: 4,28

Besorolás: YA, disztópia, angyal

2013 decemberében, a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából megjelent Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása című regénye, de valamiért csak az utóbbi néhány napban került a kezem ügyébe.

Az elmúlt évek YA könyvekkel kapcsolatos tapasztalataim azt mutatják, aligha lehet olyan témát találni, amit ne aknáztak volna már ki, éppen ezért elég szkeptikusan fordultam az angyalos történetek felé. Egy újabb cukormázas angyalábrázolásra számítottam, amelyre az Angyalok bukása alaposan rácáfolt. Susan Ee bebizonyította, hogy kizárólag az számít, ahogyan TE  hozzányúlsz egy adott témához, és az korántsem, hogy előtted hányan és hogyan tették meg azt.

"Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.

Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.

Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.

Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen."

Penryn Young egy, az addigi búvóhelyüknél biztonságosabb menedék reményében, kerekesszékhez kötött húgával és elborult elméjű édesanyjával együtt útra kel, amelynek során szemtanúi lesznek egy angyal szárnyaitól való megfosztásának. Mivel nem sikerül észrevétlennek maradniuk, egyikük magával ragadja a lány húgát, ezért Penryn a haldokló, szárnya fosztott lénytől várja a segítséget. Rafi vonakodva  ugyan, de enged a lány unszolásának, már csak azért is, mert rádöbben: egyedül esélye sincs bejutni a Fészekbe, ahol visszavarrhatják a szárnyait. San Fransisco felé belebotlanak az emberi ellenállás egyik táborába, amelynek katonái visszavágást terveznek az angyaloknak, azonban helyzetüket igen csak megnehezítik az erdőben ólálkodó kannibál lények. Természetfeletti lények tehetnek a félig megrágott tetemekről, vagy pusztán az életösztön nyert csatát az emberi erkölcsökkel szemben? Hová fajulhat még a világ? Véget vethet az ellenállás az angyalok uralmának?

"Tetszik az elszánt vezér alakja, aki majd kivezet minket a sötétségből. Magával ragad a lehetőség gondolata, hogy része legyek valami nagynak, valami fontosnak, hogy olyanokat kövessek, akik igazi hősökké válnak majd. Csakhogy, ez nem az én dolgom. Az én dolgom, hogy visszahozzam a húgomat, épen és egészségesen. Az én dolgom, hogy az anyámat távol tartsam a bajtól, és biztonságos helyre tereljem. Az én dolgom, hogy etessem, és fedél alá juttassam, ami a családomból megmaradt. És amíg ezt végérvényesen el nem rendezem, addig nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy távolabbra tekintsek, hogy romantikus hősök és félistenek háborújába ártsam magam."

Ahogyan az angyalos történetekkel, úgy a női főszereplőkkel kapcsolatban is fenntartásokkal rendelkezem. Nagyon ritka, hogy szimpatizáljak bármelyikükkel is. Nehéz olyan női karaktert felépíteni, aki kellőképpen erős és tettre kész, mégsem esik túlzásba. Penryn családjához való lojalitása lenyűgöző, amiért a világmegváltó tervek  helyett, a célja csupán a húga kimentése az ellenség karmai közül, éppen ez teszi őt annyira hitelessé.

"Egy hangya vagyok a mezőn, ahol istenek csatáznak. Itt nincs helye a büszkeségnek vagy önérzetnek. Még a túlélésnek is épp csak alig akad."

Rafi az egyik legtekintélyesebb arkangyal mindközül. Megvan a maga küldetése, ami jócskán túlmutat az izmos felsőtestének mutogatásán és a bajba jutott Penryn megmentésével járó önfeláldozáson. Igyekszik távol tartani magát a lánytól, miközben vágyik is a közelségére, amelynek köszönhetően az írónőnek sikerült mesterien kihangsúlyoznia az angyal emberiségét.

"A szomorkodás tényleg segít az embereknek, hogy jobban érezzék magukat?"

Az Angyalok bukásába elég kevés romantika szorult. Penryn és Rafi között végig érezhető a feszültség, amelyet mindketten mélyen elfojtanak. Egy részről az eltorzult világukban, ahol emberi csonkok hevernek szerte szét, az életben maradás a tét, egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy szerelmesek legyenek. Más részről Rafi előtt ott lebeg a múltja, amelyben a bukott angyalok és az embernők gyermekeit, a nephiliemeket üldözte.

Paige számomra viszont irritáló volt. Sosem vette be a gyomrom ezeket a gyámolatlan, tisztaszívű karaktereket, akik önhibájukon kívül kerülnek szorítóba, magatehetetlenül vergődnek, arra várnak, hogy valaki megmentse őket. Egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor szégyelltem el magam, amiért Paige haláláért szurkolok, és csak akkor vált szimpatikussá a számomra, amikor kivette a részét a kannibalizmusból. Szükséges rosszként könyveltem el a jelenlétét, hiszen éppen ő indította útnak a nővérét, nélküle korántsem lett volna kerek a történet, ahogyan az anyja nélkül sem. A nő skizofréniájáról árulkodó megnyilvánulásai, na és persze a cselekedetei még inkább kihangsúlyozták a pusztulásra ítélt világ nyerseségét, miközben végig azt éreztem, hogy az asszonyban jóval több van, mint amennyi látszik.

ÖSSZEFOGLALVA:

Az Angyalok bukása egyértelműen egy KIHAGYHATATLAN kategóriás könyv!

★★★★★

"– Na jó, figyelj! – kezdett bele Dorka. – Szerinted én most szerelmes vagyok Dénesbe, vagy sem? – szegezte nekem a kérdést. Sehogy sem térhettem ki előle. Ösztönösen menekültem a "Szerinted…" kezdetű mondatoktól. Ki vagyok én, hogy bárkinek az életről véleményt alkossak? Elfojtottam egy mosolyt, mire barátnőm folytatta. – Nos, kérlek, vegyél komolyan! Teljesen el vagyok keseredve ettől az állapottól, ami most van.

– Dorka, mégis honnan tudjam, hogy mit érzel? Néha még a saját érzéseimmel sem vagyok tisztában, nemhogy a tieiddel! – hazudtam. A saját érzéseimmel nagyon is tisztában voltam, azonban hajlamos voltam arra, hogy ne vegyek róluk tudomást.

Nem szerettem szembenézni önmagammal. Azt hiszem, senki sem.

Mocskosul fájdalmas tud lenni.

– Úgy, hogy te mindent tudsz!

– Azt csak te tudhatod, hogy mit érzel – sóhajtottam, mintha meg sem hallottam volna iménti közbevetését.

– Szeretem. Azt hiszem – makogta elcsigázottan. – Beleőrülök, ha nincs velem, de abba is, ha igen. Fogalmam sincs, hogy mi tévő legyek. Zárjam ki az életemből vagy engedjem vissza? Utálom az egészet! Hat éve tart! Fel tudod ezt fogni? Hat rohadt éve!

– Történt valami, hogy megint felhoztad a Dénes-témát?

– Veszekedtünk.

– Min?

– Azon, hogy mi legyen velünk.

– Mire jutottatok? – faggatóztam tovább. Kérdezni mindig könnyebb, mint véleményt alkotni.

– Semmire. Soha nem jutunk semmire – nyögte ki. Kevés olyan téma volt, amiről Dorka ilyen nehezen tudott beszélni. –  Az életbe nem fogok tudni elszakadni tőle! Az sem használt, amikor volt valakije. Egy darabig fájt, aztán immunissá váltam. Jött Keve, akivel azt hittem, hogy végre el tudom őt felejteni, de csak arra volt jó, hogy elterelje róla a figyelmem."

/Kapcsolatfüggők Társasága/

Miért érezzük egyes személyekkel kapcsolatban, hogy van még valami dolgunk velük?

Olykor hiába szakítunk valakivel, bármennyi idő telik is el, akárhány kapcsolaton vagyunk túl, akármilyen kapcsolatban vagyunk benne, egyszerűen képtelenek vagyunk elfelejteni a másikat. Ismerős? Ahányszor feltűnik az életünkben, képes megmozgatni bennünk valamit, aminek piszkosul nehéz ellenállni.

Úgy tartják, hogy azok a szerelmek a legromantikusabbak, amelyek mindörökké beteljesületlenek maradnak. Olyan típusú vonzalmak ezek, amelyek a másikhoz való, örökös közelítésen alapulnak. A lényegük, hogy valójában sosem szerezzük meg vágyunk tárgyát, mert mindig úton vagyunk felé, csakhogy bármekkora utat teszünk is meg, mindig megtartjuk a tisztes távolságot.

Elérhetetlen távolságban, az elérhetőség illúziójával.

Az a baj velünk, emberekkel, hogy sokszor arra vágyunk a legjobban, amit soha nem kaphatunk meg. A hiány, amiből az iránta érzett vágy táplálkozik, bennünk van, bennünk él, és valójában semmi köze a másik félhez. Ő csupán egy tükör, általa élesedik ki a kérdés, miszerint valami hiányzik az életünkből.

Vajon ezek a kapcsolatok akkor is életképesek lennének, ha beteljesülnének? Mi történne, ha feloldódna a megvalósulatlanság és a beteljesítetlenség érzése? Képesek lennénk együtt élni a másikkal? A másik oldalról viszont: Mi van, ha tényleg lát bennünk valamit? Ha ő valóban azon kevesek közé tartozik, akik látják a rejtett tartalmainkat? Hogy is vesztegethetnénk el egy ekkora kincset! Ugyanakkor mi van, ha csak mi hisszük, hogy látja? Ha éppen ennyi elég ahhoz, hogy különlegesnek érezzük magunkat? Önzőség párkapcsolatban élni valakivel, akitől különlegesnek érezzük magunkat, vagy éppen ez jelenti egy harmonikus kapcsolat alapját? Ha azért nem akarunk megválni tőle, mert attól félünk, azáltal elvesztenénk a lényünk legértékesebb részét? A részt, ami mindig is a miénk volt és mindig is a miénk lesz, csak egyszerűen képtelenek vagyunk ráébredni arra, hogy már birtokoljuk.

„Az időd véges, úgyhogy ne vesztegesd el arra, hogy valaki más életét éled! Ne engedd, hogy mások véleménye túlharsogja a saját belső hangodat! De ami a legfontosabb: legyen elég bátorságod a szívedre és a megérzéseidre hallgatni! Ők valahogyan már most tudják, mivé akarsz válni valójában.” /Steve Jobs/

Emberek milliói rendelkeznek egy titkos vagy éppen nem titkos, mindenesetre kihasználatlan kreatív élettel, amelyben az önmegvalósítás lehetőségét látják. Ebben a demotiváltsággal küzdő társadalomban persze csak kevesen képesek elindulni ezen az úton. Többségünk a végtelenségig össze van zavarodva, úgyhogy ahelyett, hogy tudatosan élnénk a mindennapjainkat, inkább ide-oda csapódunk, folyamatosan azt kérdezgetjük magunktól: „Mihez kezdjek az életemmel?”, mert elveszettnek lenni is kényelmesebb annál, mint belevágni az ismeretlenbe és dolgozni a céljainkért.

Arról, hogy elveszettnek érzed magad, a tetteid tanúskodnak a legjobban.

   Hiszek a kreativitás erejében. Kevés olyan dolog létezik a világon, ami ekkora erőt tud belénk pumpálni. Arról nem is beszélve, hogy kreatívnak lenni és alkotni valamit senki másról nem szól, csak rólad! A lehető legjobb módja annak, hogy visszahozd magad az életed középpontjába, hogy aztán eredményes választ tudj adni az előzőnél, egy jóval célravezetőbb kérdésre, miszerint „Ki akarok lenni valójában?”

Az önfejlesztés sosem megy egyik lépésről a másikra, a helyzeten pedig az sem segít, hogy a legtöbb ezzel foglalkozó könyvben felelőtlen ígéretekkel, sőt hazugságokkal kecsegtetik az olvasót.

 

Íme a TOP 5 hazugság, ami a kreativitás útjában áll:

1.)„Nincsenek eredeti ötletek!”

A kreativitás nem az eredetiségről szól, ugyanis egy ötlet önmagában véve nem lehet sem új, sem eredeti, sem nagy, csak is akkor, ha időt és energiát szánsz rá, és kihozod belőle a legtöbbet. Alapvetően nem az számít, hogy egyszer már kipattant valakinek a fejéből az ötlet, hanem az, hogy TE hogyan használod fel. A másoláson egyébként is mindenki keresztüllát, úgyhogy ne ez legyen a célod, hanem az, hogy megszerzett tapasztalataidat valami sokkal nagyobba, jobba vagy másba fektesd bele!

2.) „Ha egy nap 48 órából állna...”

Mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Néha még saját magunknak is hazudunk a kényelem érdekében, úgyhogy ha valamire nem találsz időt, azt valószínűleg nem akarod eléggé.

3.) „Kövesd az álmaid!”

Az álmok képzeletbeliek, a célok viszont megvalósíthatóak. Egyet sose felejts el: előfordul, hogy változik a prioritásunk. Teljesen normális, ha meggondolod magad, és megváltoztatod a céljaid.

4.) „Néhányan szerencsésen születnek, mások meg...”

Ostobaság azt hinni, hogy valaki azért jutott el valahová, mert szerencsés. A valóságban ugyan olyan keményen megdolgozott a sikerért, mint bárki más, ha nem jobban. Sose felejtsd el, hogy az, amit te látsz, csak a történet fele, és valójában fogalmad sincs arról, mi zajlott le a háttérben. Mindannyiunknak megvannak a magunk erősségei és gyengeségei. Ne engedd meg magadnak azt a luxust, hogy még csak meg sem próbálod kihozni magadból a legjobbat!

5.) „Az lehetsz, ami csak akarsz...”

Sajnos, vagy nem sajnos, senki sem lehet tehetséges mindenben, és ez egyben azt is jelenti, hogy azokon a területeken, amiken kevésbé vagyunk jók, a sikerre való lehetőségeink szintén jóval kisebbek, csakhogy mindenkinek van valami, amiben jó. Az élet arról szól, hogy játszunk az erősségeinkkel és kitapasztaljuk a határainkat. Keresd meg azt a területet, amelyben ki tudod bontakoztatni a kreativitásod!

A kreativitás eleve adott, velünk született képesség. 
Ha hiszed, ha nem, mindannyiunkban benne van. Egyedül az nem mindegy, hogy felhasználod-e vagy sem.

Egy folyamatosan változó világban élünk, és ezzel csupán egyféleképpen tudunk lépést tartani, ha megpróbálunk alkalmazkodni hozzá. Az egyes szerepek, amelyeket életünk során eljátszunk, idővel megszűnnek, átalakulnak, mire pedig feleszmélünk, teljesen új szerepkörben találjuk magunkat. Az alkalmazkodás az addig ismeretlen dolgokhoz, szerepekhez, néha kellemetlenségekkel jár, hiszen ezek mind a komfortzónánkon kívül helyezkednek el, mégis ez az egyetlen módja a fejlődésnek.

 A reziliencia: rugalmas ellenálló képesség.

Kevésbé ellenálló, inkább elnyelő, erre utal a rugalmas elnevezés. Egyfajta gondolkodási keret, rendszer, amely folyamatosan tágul, hiszen nem visszaveri, hanem magába fogadja a velünk szembekerülő problémákat. Erre a szupermasszív védőhálóra egyfajta megküzdési stratégiaként is lehet tekinteni, csakhogy ennél jóval több. Elnyeli, feldolgozza azokat az impulzusokat, amelyek kibillentenek bennünket az egyensúlyunkból az egyes testi-lelki szenvedések, nehéz élethelyzetek után. Ennek köszönhetően a rendszer állapota megváltozik, és oly módon tér vissza eredeti állapotába, hogy egy magasabb szinten regenerálódik.

                                                                    

A probléma ott kezdődik, hogy a biztonságot, amelyre törekszünk, nem a változás, hanem az állandóság táplálja. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy tudatosan törekedjünk a rezilienciánk fejlesztésére, hiszen mindannyian arra vágyunk, hogy minél gyorsabban visszanyerjük a stabil lelkiállapotunkat.

1.) Minden nap tegyél valamit a minél pozitívabb önképedért!

A reziliencia működése olyan tényezőktől függ, mint a rendszer tanulási, illetve alkalmazkodó képessége, és a kiinduló állapot stabilitásának mértéke.

Fordítás: Egy eleve önbizalomhiánnyal küzdő személy sokkal nehezebben birkózik meg a vele szembekerülő problémákkal, mint olyasvalaki, aki hisz magában.

Tűzz ki célokat magad elé, miközben maradj végig reálisan optimista! A megvalósítást a kisebb célokkal kezd, és fokozatosan haladj a nagyobbak felé, mert a sikerélmények azok, amik feltornázzák az önbizalmad.

2.) Összepontosíts a jó dolgokra!

Ha hiszel a vonzás törvényében, ha nem, azt már biztos megfigyelted magadon és az életeden, hogy a dolgok sokkal jobban alakulnak, ha megpróbálod pozitívan megközelíteni azokat. Ennek a legnagyobb csapdája általában türelmetlenség szokott lenni, ugyanis az emberi természet eleve olyan, hogy mindent, azonnal meg akar kapni.

Kívánni lehet, sőt kell is, de azt azért ne higgyük, hogy az egetrengető változások még abban a percben be fognak következni. Van, hogy évek kellenek ahhoz, hogy egy-egy kívánság, vagy inkább te megérj annak a befogadására.

3.) Vizsgáld meg a dolgokat több szempontból!

Hányszor kérdezted már magadtól: Miért pont én? Miért történik ez velem? Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? A helyzet az, hogy az életben minden a maga rendje és módja szerint történik, így a dolgok sem csupán feketék-fehérek, hanem azért jóval több szín van azon a palettán. Elsőre talán nem látod, nem veszed észre, de bizony a legnehezebb időszakok rejtik magukban a legnagyobb tanulságokat. Csak annyi kell, hogy hidd el, a sors nem ellened játszik, hanem pont érted!

4.) Ne csak az új kapcsolatok építésén dolgozz, hanem a meglévők ápolásán is!

Nagyon sokan, ha új életet szeretnének kezdeni, akkor azt kizárólag új emberekkel az oldalukon tudják elképzelni. Tény és való, hogy új ismeretségekre szükség van a fejlődés szempontjából, hiszen az új kapcsolatok, tapasztalatok, történetek új színeket hoznak az életünkbe, de stabilitást egyelőre nem.

Ne égess fel minden hidat magad mögött! Kapcsolatok születnek és szűnnek meg a világon minden egyes pillanatban. Az a személy, akinek be kell lépnie az életedbe, be is fog lépni és az, akinek ki kell lépnie belőle, annak bizony búcsút fogsz mondani. A te dolgod csupán annyi, hogy minden ember felé nyitottan fordulj oda, a sors úgyis elintézi a többit.

5.) Légy produktív!

A felnőtté válás azzal kezdődik, hogy képesek vagyunk felelősséget vállalni nemcsak magunkért, hanem a környezetünkben lévő emberekért is. Érdemes néha külső szemlélőként megvizsgálni az életünket, és így meghatározni azokat a dolgokat, amik hozzánk tartoznak, minket szolgálnak, majd azokat, amelyeken változtatni szeretnénk. Ez a felismerés az első lépés afelé, hogy változtassunk a hozzáállásunkon, azonban egy valamit mindig tartsunk szem előtt: vannak dolgok, amiken ha megfeszülünk, sem tudunk változtatni, és csupán annyit tehetünk, hogy elfogadjuk azokat.

"– Oké. Felfogtam. Bocsánat! – hadarta Gábor, majd a vállam felett lopott egy pillantást a meccsről, amitől csak még jobban felment bennem a pumpa.

– Rohadtul nem figyelsz rám, igaz? – folytattam, miközben csípőre tett kézzel álltam és küzdöttem a figyelméért, a lehető legrosszabbkor természetesen. Pont leszartam a meccset. Legalább annyira, mint ő az összes olyan helyzetet, amikor tennie kellett volna valamit a kapcsolatunk érdekében.

Min vagyok úgy meglepődve?

Gábor az esetek többségében egyébként is egy szimpla bocsánatkéréssel elintézte a dolgot, hogy aztán úgy tehessen, mintha mi sem történt volna. A bocsánatkérése se többet, se kevesebbet nem jelentett számomra, mint egy legyintés, és legfeljebb annyit ért, hogy kitörölhettem vele a seggem."

/Kapcsolatfüggők Társasága/

Hányszor érezted már úgy, hogy a párod egyfajta varázsigeként használná a "Bocsánat" szócskát, amelyet követően úgy tesz, mintha csiribá-csiribú eltűnnének a problémáitok? Míg néhányan képtelenek a bocsánatkérésre, addig mások hajlamosak tüneti kezelésként alkalmazni a bocsánatkérést, hiszen az által feloldozva érzik magukat a tetteik és azok következményei alól. Kiléphetnek a "hibás" fél szerepéből, és gyakran párjuktól is elvárják, hogy a bocsánatkérés hallatán ők is egy pillanat alatt levetkőzzék a sérelmeiket, ez azonban korántsem ilyen egyszerű.

Senki sem szereti végignézni a másik rossz kedvét, főleg ha azt ő maga okozta. Olyankor a lehető leghamarabb le akarjuk zárni az ügyet, sietve bocsánatot kérünk, csakhogy mihamarabb megszabadulhassunk a bűntudattól, amikor aztán a másik újra és újra hangot ad nemtetszésének, méltatlankodva forgatjuk a szemünket és azt mondogatjuk: "Bocsánatot kértem! Mit akarsz még?!"

Többségünk azonban egy tessék-lássék bocsánatkérés hallatán a következőket gondolja:

– "Meg se bánta igazán, amit tett!"

– "Arra se képes, hogy beismerje a hibáját!"

– "Az se érdekli, hogy mi van velem!"

– "Nem is figyel arra, amit mondok, csak túl akar lenni az egészen!"

– "Újra el fogja követni ugyanazt a hibát!"

Mit tehetünk akkor, ha ezek szerint 

még a bocsánatkérés nem elég?

Ha hibázunk, igen is jól tesszük, ha bocsánatot kérünk, ám ebben az esetben a párunk nem magára a szóra, hanem arra kíváncsi, hogy vajon megértettük-e egyáltalán, mi fájt neki a legjobban, abban, amit mondtunk vagy tettünk. Azt szeretné, hogy figyeljünk oda a megbántottságára, éppen ezért nyugodtan kérdezzünk vissza:  "Mi esett tulajdonképpen rosszul neked?" vagy "Mi bántott meg ennyire?" A legkézenfekvőbb helyzetekben persze a visszakérdezés figyelmetlenséget, értetlenséget jelenthet, mert ezeknek magunktól is látnunk kell a fájdalmat okozó következményeit, viszont a súlyosabb sebek esetén a párunknak arra van szüksége, hogy kiadhassa magából a fájdalmát, dühét, szomorúságát és azt mi megértően végighallgassuk. Ezáltal a fájdalma is alább hagy, és azt fogja érezni, hogy bár megbántottuk, mégis fontos a számunkra és mindennél jobban jóvá akarjuk tenni a hibánkat, kezdve azzal, hogy bocsánatot kértünk, figyelmesen végighallgattuk és beláttuk, hogy fájdalmat okoztunk neki.

Kiadó: Édesvíz Kiadó, 2001

Oldalszám: 156 oldal

Goodreads: 3,61

Besorolás: önfejlesztő

Még a Hogyan NE birkózz meg a hibáiddal bejegyzésem kapcsán találtam rá Gerald Jampolsky, Megbocsátás című könyvére. Arra voltam kíváncsi, milyen további lehetőségeink vannak arra, hogy megszabaduljunk a sérelmeinktől, feloldjuk a múltban elkövetett hibáinkból fakadó bűntudatunkat.

Mi az a megbocsátás?

Annak a szándéka, hogy meg akarunk szabadulni a fájdalmas múlttól, minek utána nyitott szemmel törekedhessünk meglátni másokban a fényt az ítélkezés és az elutasítás helyett. Egy döntés, miszerint nem vagyunk hajlandóak tovább szenvedni, enyhülést akarunk szerezni a szívünknek és a lelkünknek. Választás, hogy nem találunk többé értéket a gyűlölködésben és haragban, meg akarunk szabadulni a vágytól, hogy fájdalmat okozzunk másoknak és magunknak valamilyen múltban történt dolog miatt.

Mit ad a megbocsátás?

Olyan fokú személyes szabadságot, reményt, békét, boldogságot, amihez semmilyen más módon nem lehet hozzájutni. Általa megszabadulhatunk a múlttól, és lehetővé teszi, hogy átérezzük az örömöt, amely a jelen pillanat teljes átéléséből fakad, ám ehhez első körben le kell számolnunk a megbocsátáshoz kapcsolódó tévhitekkel.

TOP5 TÉVHIT a megbocsátással kapcsolatban:

1.) Az a személy, aki ekkora fájdalmat okozott neked megérdemli a haragodat, hogy ne szeresd többé, akárcsak az összes többi büntetést.

2.) Akinek megbocsátasz, az azt fogja gondolni, hogy egyet értesz azzal, amit tett vagy nem tett.

3.) Megbocsátani annyit jelent, mint szemet hunyni a helytelen viselkedés felett.

4.) Gyenge vagy, ha megbocsátasz, hiszen csak abban merülhet fel a megbocsátás gondolata, akinek szinte semmi önbecsülése sincsen.

5.) Ha megbocsátasz, az az ember újra és újra el fogja követni ugyanazt a szörnyűséget.

Ezen tévhiteket az énünk azon része táplálja, amelyet a legtöbb spiritualitással kapcsolatos könyvben egóként emlegetnek. Az egónk hiteti el velünk, hogy a boldogság a külső tényezők függvénye. Azt tanácsolja, hogy folyton figyeljünk, és ne bízzunk senkiben. Az teszi elégedetté, ha meggyőződésünkké válik a mártíromságunk tudata, mert ilyenkor lemondunk a félelem és a szeretet közti választási lehetőségünkről.

Mit tehetünk a teljes megbocsátás elérése érdekében?

#1 TIPP: Alakítsd át a meggyőződésrendszered!

Ismerd fel, hogy minden lelki fájdalmat, amelyet ebben a pillanatban érzel, kizárólag a gondolataid okozzák. Higgy abban, hogy hatalmadban áll megválasztani, milyen gondolatokat engedsz be a tudatodba! Szabadulj meg az ártó gondolatoktól, az egód által sugallt hittől, hogy a boldogság kizárólag külső tényezők függvénye lehet.

#2 TIPP: Legyen a célod a lelki nyugalmad elérése!

Gyökereztesd meg a szándékot az életedben, ugyanis ez adja meg az erőt ahhoz, hogy előrehaladj a megbocsátás folyamatában! Ha készen állsz a cselekvésre, és teljes szívedből akarod, hogy minden sérelmed, amelyet addig jogos haragnak gondoltál átalakuljon a legtisztább igazsággá, azon kapod magad, hogy a haragod lassan átváltozik szeretetté!

#3 TIPP: Gyakorold a megbocsátást minden áldott nap!

Ha nap, mint nap emlékezteted magad arra, hogy az egyetlen célod a lelki nyugalmad megőrzése, a megbocsátás rövid időn belül az életed szerves részévé válik. Tekints úgy a fájdalmad okozójára, mint a legnagyobb tanítódra, hiszen lehetőséget adott arra, hogy megértsd, mit is jelent valójában a megbocsátás! Gyakorold a jó cselekedeteket és az imádkozást másokért és önmagadért! Élvezd ki a boldogságot és a békét, amely a megbocsátásból árad!

Ha felkeltettem a témával kapcsolatos érdeklődésed, és további hasznos tippeket szeretnél gyűjteni a megbocsátáshoz, szívből ajánlom neked Gerald Jampolsky könyvét!

★★★★☆

Úgy tartják, hogy a kialakult személyiségen nem, vagy csak nehezen, hosszú idő alatt tudunk változtatni. Ami ebből tagadhatatlan: a változás megszilárdításához mindennapi ismétlés, és elkötelezettség szükséges, ám magához, a sorsdöntő változáshoz előfordulhat, hogy elegendő egyetlen éjszaka is! A spirituális szemléletmód ezeket az eseteket "kvantumpillanatoknak" nevezi, amelyeket kizárólag azok élhetnek át, akik nyitottak arra.

"Soha ne próbálj senkit változásra kényszeríteni; hadd változzanak meg a saját akaratukból a maga idejében; és bizony akkor akarnak majd megváltozni, ha úgy találják, hogy a te változásod megérte. Nemes törekvés másokat változásra buzdítani a jó érdekében; ehhez azonban békén kell hagynod őket, s magadnak kell nemesebbé válnod." 

/Christian D. Larson/

Hogyan működik?

A kvantumpillanat kvantumugrást eredményez, amely során a változás benned, és nem a körülötted zajló világban megy végbe. Kimozdít abból a lélekállapotból, amelybe beleragadtál, és egy szempillantás alatt átformálja a szemléletmódod. Tulajdonképpen egyetlen döntés elég ahhoz, hogy egy szempillantás alatt megváltoztasd a magadról és a képességeidről alkotott felfogást. Arról szól, hogy ki akarsz lenni, hogy aztán elkezdhess dolgozni rajta, és meggyökereztesd a változást az életedben. Mert ha hiszel magadban, meglesz a kellő önbizalmad is ahhoz, hogy megtégy mindent, ami ahhoz kell, hogy az légy, aki akarsz lenni!

Hogy is néz ki a gyakorlatban?

Olyasvalaki, aki addig ideges típusú emberként látta magát, dönthet úgy, hogy attól a pillanatól fogva sokkal nyugodtabban fog hozzáállni az élethez. Valaki elhatározhatja magát amellett, hogy a múltban becsípődött, hűtlenséggel kapcsolatos félelmei helyett, a bizalmat választja. És még egy egy súlyos szerfüggővel is megeshet, hogy egy napon arra ébred, a józanságot választja a drog vagy az alkohol helyett.

Ezutóbbira a legjobb példa Gabrielle Bernstein története:

"Nem voltam ám mindig ilyen lelkes rajongója az életnek. Sőt, öt évvel ezelőtt a sötétség csapdájában vergődtem, és úgy éreztem, hogy az egyetlen megoldás az, hogy kikiabálom magam onnan. Huszonöt éves voltam akkor, és a saját PR-cégemet vezettem Manhattanben. Én voltam a tipikus középosztálybeli, fiatal New York-i. Kívülről nézve a boldogság minden szükséges kellékével fel voltam szerelve: szuper családdal, szuper állással és szuper barátokkal. Legbelül azonban nem voltam boldog. Akkoriban minden erőmmel arra fókuszáltam, hogy megerősítsem, amit a külvilág érzékel velem kapcsolatban: Miből élek? Kivel járok? Milyen klubokba engednek be? Ezek a dolgok számítottak…

Tele voltam bizonytalansággal, piával és Subway-szendviccsel. A boldogságképem nagyjából ilyen volt: egy tabletta, egy pasi, vagy egy új rovátka az életben elengedhetetlen "teljesítmények" tabelláján. A mantrám így szólt: "Minél keményebben nyomulok, és minél hangosabban kiabálok, annál messzebbre jutok." A "majd ha" hozzáállás megszállottja voltam.  Majd ha lesz egy barátom… Majd ha lesz több pénzem… Majd ha leszerződöm azzal az ügyféllel… akkor boldog leszek. Amikor ezek a majd ha dolgok jelenné értek, még mindig elégedetlen voltam, és a drogokhoz meg az alkoholhoz folyamodtam, hogy betöltsem az űrt. Egy teljes évet töltöttem azzal, hogy a szárnyalás pillanatait űzzem, csak hogy aztán egy ronda drogfüggőséggel végezzem.

Pontosan emlékszem arra a napra, amikor padlót fogtam. 2005. október 2-a volt. Másnaposan, szétdrogozva ébredtem, és szégyenkeztem amiatt, amit az éjszaka műveltem. Hallottam, amint beszűrődik az utcáról a kukásautó zaja, valamint a munkába és az edzőterembe siető emberek beszédfoszlányai. Én sehova nem siettem. Akkor, a fejemben tomboló fejfájás rohamai közepette hallottam az intuícióm hangját. Ezt mondta: "Hagyj fel azzal, hogy kívül keresed a boldogságot. Tisztulj ki, és majd belül megtalálod." Aznap a józan életet választottam, és elhatároztam, hogy ezentúl magamban keresem a boldogságot."

Tegyél fel magadnak néhány kérdést:

- Milyen ember szeretnél lenni? Mit akarsz elérni? Hogyan akarsz magadra nézni?

- Milyen személyt tükröz az életed? Az, aki ma vagy, különbözik attól, aki lenni akarsz?

- Milyen módon gátolod magad abban, hogy az légy, aki lenni akarsz?

- Megrekedtél amiatt, hogy negatív énképet fogadsz el magadról? Mi a jelenlegi éntörténeted?

Nem minden változás érhető el olyan könnyedén, mint az önmagadról alkotott kép átformálása, ami kizárólag a hajlandóságodon múlik! Hagyj fel az önmagaddal, már-már rögeszmésen folytatott negatív párbeszédekkel! Származott valaha is bármi előnyöd az önmarcangolásból? Nem hinném. Ahogy Louise L. Hay tanácsolná: "Évek óta kritizálod magad, nulla eredménnyel. Próbáld ki a dicséretet, és nézd meg, mi történik!" Ha valamit igazán el szeretnél érni az életben, ne gáncsold el magad bizonytalan gondolatokkal, hanem válts át mély meggyőződésre! Változtasd meg az önmagadról alkotott képet, és a világ is mást fog visszatükrözni! 

Hogy miként ültetheted a gyakorlatba az imént leírtakat? 

A következő bejegyzésben megosztom veletek az ezzel kapcsolatos, leghasznosabb tippeket, ha viszont ennél az ízelítőnél is többre vágynátok, Gabrielle Bernstein: Édesítsd meg az életed! című könyvét ide kattintva megvásárolhatjátok!