Pages

2015. szeptember 27., vasárnap

Kiadó: Álomgyár Kiadó, 2015
Oldalszám: 224 oldal
Besorolás: YA, misztikus-romantikus

"A 19 éves Leila egy átlagos iskolai nap után hazafelé indul, csakhogy nem érkezik meg. Őt és a város lakóit fegyveres katonák terelik az ismeretlen, elkerített Zónába. A hely egy tábor, ahol a halál szelleme veszi körül az embereket.
A pusztulás világában Leila lát valakit, aki iránt egyszerre érez félelmet és vonzalmat. Kék szeme teljesen megbabonázza. De van ott más is, aki szem nélkül is lát mindent, és nem tűri, ha beleszólnak a tervébe. A tervbe, melyben nem szerepelt egy különös találkozás."


A könyv címéért oda és vissza vagyok.
XAVÉR.
Rideg. Erőteljes. Titokzatos. Ahányszor belegondolok a névből áradó energiákba, beleborzongok. Ehhez hasonló, nyers és ösztönös hatást vártam a regény olvasásától is.

A katonák Demprux lakosságát, mintegy karámba, beterelik az X-Zónába, hogy aztán a legkülönfélébb módokon végezhessenek velük. Leila erre akkor döbben rá, amikor sírógörcsét leküzdve, megacélozza magát, és elindul felderíteni a haláltábort. Odabent az emberek tülekednek, szabadulni vágynak, azonban minden próbálkozásukat véres megtorlás követi, így ahogyan telnek a napok, egyre kevesebb esélyt látnak a menekülésre.

A történetben rengeteg potenciált láttam, azonban számos esetben úgy éreztem, hogy a lehetőségek kiaknázatlanul maradtak. A téma elég provokatív. Büntetőtáborról írni bátor dolog, hiszen az már önmagában véve is érzelmileg felkavaró, ráadásul az ehhez hasonló eseményeket esélytelen lelki fejlődés, vagy éppen csorbulás nélkül megúszni. Éppen ezért olyan kockázatos az ehhez hasonló témákhoz nyúlni. A lélektani mélységek megragadása elengedhetetlen ahhoz, hogy hiteles cselekményt és karaktereket tudjunk az olvasó elé tárni.

Leila megnyilvánulásai azonban jelentősen aláásták a sorok mögül kiszivárgó büntetőtábor hangulatát. A lány hol pánikrohamot kapott, hol Katniss Everdeen szerepébe bújva kiutat keresett a Zónából. Eleinte csak az a benyomásom nem hagyott nyugodni, hogy Leilát az életösztöne helyett, leginkább a kíváncsisága hajtotta előre, később aztán az, hogy a Xavér iránt érzett fellángolásának köszönhetően elvesztette minden racionalitását.


A fiúban lejátszódó belső folyamatok, küllemével való összehangba hozását díjaztam, annál is inkább, hogy a lelki rohadásának kivetítése Dorian Gray történetét idézte fel bennem. Nemcsak a szélsőséges hangulatingadozások, hanem a mindkettejük személyiségében fellelhető önzőség szúrta a szemem. A város lakossága, a lány szüleit beleértve, lassan elsorvad a táborban, míg ők kizárólag egymással vannak elfoglalva. Xavér esetében ezt még meg is tudnám magyarázni azzal, hogy az ő célja eleve a pusztítás, de vajon Leilának mi a mentsége?

Amit sajnáltam: Képtelen voltam megszabadulni attól az idegesítő érzéstől, hogy a történet egész egyszerűen lóg a levegőben. Míg a Volnura Gimnázium és Demprux egy idilli, misztikus világ reményével kecsegtetett, addig Otília neve, és számos utalás magyar hatást keltett, amibe Susie néni,  vagy éppen Savanah sehogy sem illettek bele.

Ami felvillanyozott: Az utolsó néhány oldalon megcsillanó skizofrén helyzet, amellyel kapcsolatban csak remélni tudom, hogy az írónő maradéktalanul kiaknázza az abból adódó lehetőségeket.


Ha egy valamit tanácsolhatnék a folytatáshoz, akkor az a következő lenne:
Ne csak a felszínt kapargasd, hanem merj mélyebbre ásni! Ragadd ki a téged körülvevő világból a valódi érzelmeket, és hasznosítsd az írás során! Ahogy a valóságban, úgy az általad megteremtett közegben is hagyj időt arra, hogy az érzelmek a maguk természetes módján bontakozzanak ki!

2015. szeptember 23., szerda

Raveloson Andy vagyok. Amióta az eszemet tudom a kreatívkodás az életem szerves részét képzi. Az ékszerek és az egyéb kiegészítők gyártását az egyetem mellett végzem. Eleinte a húgommal, mostanra viszont egymagam vagyok a Soadyart termékek megálmodója és kivitelezője.



1.) Kitől örökölted a kreativitásod?
Édesanyám régen rengeteget varrt otthon. Olyankor felültetett a varrógép mellé az asztalra és onnan nézhettem, amit csinál. Neki köszönhetem az alkotás iránt érzett szerelmem.

2.) Miből szerzed az inspirációt?
Mindenhonnan, bárhonnan. Főleg Pinterestről, vagy Facebookról, sokszor mások alkotásaiból inspirálódom, de előfordul, hogy az utcán látottaktól száll meg az ihlet. A stílusomat illetően nem ragaszkodok semmihez. A technikáimmal és a külső behatásokkal úgyis változik magától, arról nem is beszélve, hogy elég unalmas lenne, ha ezeket a változásokat nem engedném be. A múzsám, ha szabad ilyet mondani, Judit volt a Fércművektől: mindig nagy csodálattal néztem milyen szépségeket készít.

3.) Honnan jött a kreálmányaid forgalomba hozásának ötlete? Na, és persze a név! Soadyart. Mit tudhatunk a névadásról?
Az eladást tulajdonképpen a kényszer szülte. Túl sok mindent gyártottam, nem volt már hol tárolni vagy kinek elajándékozni. A húgom kitalálta, hogy mi lenne, ha eladásra csinálnánk. Szórakozásnak indult az egész, a nevet sem gondoltuk komolyan. Kettőnk nevét összeollóztuk (HeliSoa + Andy) és létrehoztunk egy felhasználónevet. A húgom azóta felhagyott az alkotással, de a név megmaradt. Üzleti szempontból talán nem a legideálisabb, de szeretem, mert arra emlékeztet, honnan indult a történet.



4.) Számos technikát használsz a termékeid elkészítéséhez. Melyek ezek?
A technikáim folyamatosan változnak, mindig vannak újak, és néha elhagyok egyet-egyet. Jelenleg varrok, horgolok, üvegékszereket készítek és mivel nemrég költöztünk, kisebb bútordarabokat készítek és felújítok. Az első helyen jelenleg a rajzolás szerepel, míg a legújabb szerelmem a transzfertechnika és a horgolás. Érdekes, hogy ez utóbbit korábban milyen öregesnek éreztem, pedig elképesztő mi mindent ki lehet hozni egy gombolyag fonalból!

5.) Honnan szerzed be a termékeidhez szükséges alapanyagokat?
Mivel sok technikát használok, elég sok helyről szerzem be az alapanyagokat. Többségében webáruházokból, hiszen azokban általában olcsóbb és nagyobb a választék, mint a hobbiboltokban. Jelenleg főleg a csinaljekszert.hu oldalon vásárolok az ékszerekhez, textilboltok közül pedig a Kell-me és a Textilcottage a kedvencem. Budapesti boltok közül újabban a Fabtextil és a Barka közös boltja a kis kedvenc.

6.) Mit gondolsz a hazai anyagellátásról?
Szerencsére a hazai anyagellátás elég fejlett. Egyre több helyen lehet kapni jó áron ékszerkellékeket, textileket vagy egyéb alapanyagokat. Egyedül azt sajnálom, hogy ezek nagy része külföldről érkezik. Jó érzés lenne magyar termékekkel dolgozni, a vállalkozás korai szakaszában viszont ez egyébként is megfizethetetlennek tűnik.

7.) Hogyan kell elképzelni magát, az alkotói folyamatot? Rendelkezel egy saját, alkotói sarokkal?
Bizony van alkotósarkom (és tényleg egy konkrét sarokról van szó), a folyamat maga azonban nagyon változatos. Mivel több technikát ötvözök általában hosszadalmas, sokszor napokig tart. Ilyenkor az alkotósarkom terjed, és sokszor átkúszik a barátom dolgozó részlegébe is. Szerencsére neki nincs szüksége túl sok helyre ezért többnyire szó nélkül hagyja ezeket az inváziós szakaszokat, én meg igyekszem a türelmét meghálálni azzal, hogy időközönként visszavezényelem az eltévedt egységeket.



8.) Mivel egy márka kiépítése meglehetősen költséges munka, kiváltképp az első időkben, amikor inkább kiadásra, mintsem bevételekre számíthatunk, az ezzel foglalkozók többsége munka mellett igyekszik beindítani a vállalkozását. Hogyan tudtad beilleszteni a hétköznapjaidba az egyre komolyabbá váló kreatívkodást?
Azt hiszem, viszonylag egyszerűen, hiszen nem munkaként kezelem, hanem hobbiként. Azóta, hogy megrendelésre is dolgozom persze kicsit bonyolultabb a történet, de egyelőre az egyetem a legfontosabb, a hobbim nem mehet a tanulmányaim rovására. Ettől függetlenül sokszor esténként is dolgoznom kell, de egy darabig még biztos nem kell felvennem segédet.

9.) Amennyiben valaki szeretne magáénak tudni egy Soadyart terméket, viszont egyedi elképzelései vannak, vállalod azoknak is a megvalósítását?
Szeretem a kihívásokat, ezért nagyon szívesen megvalósítom az extrémebb kéréseket is. Tulajdonképpen nem okoz többletmunkát: ilyenkor egyszerűen félreteszem azt, amit magam találtam ki kihívásként és a vevő rendelését teljesítem helyette.

10.) Ahogyan a ruhákra, úgy az ékszerekre is igaz, hogy a tervezőknek előre kell gondolkodniuk, hogy termékeik igazodni tudjanak az aktuális szezonhoz. Mennyire fontos számodra, hogy az ékszereid passzoljanak az aktuális időszakhoz?
Az ékszereim többsége egész évben hordható. Készítek ugyan szezonális kollekciókat, de ezeket nem tervezem meg előre, mert általában ha előre megtervezek valamit, azt többnyire nem valósítom meg, ezért hagyom, hogy az inspiráció vezessen.

11.) Melyek a legkelendőbb termékeid?
Nehéz megmondani, még túl kevés ideje vagyok ehhez a piacon. Az biztos, hogy a csajszis, biciklis ékszerek nagyon jól mennek, illetve volt egy bevásárlószatyros időszak, amikor mindenki azt rendelt.



12.) Az utóbbi időben meglehetősen felkapottá vált a "DoItYourself", azaz "Csináld magad!" típusú ékszergyártás. A blogodra tévedők számos DIY bejegyzéssel találkozhatnak, miközben a hozzád hasonló ékszergyártók között akad olyan is, akik foggal-körömmel védik a termékeik elkészítésének módját. Miért döntöttél úgy, hogy megosztod a nagyközönséggel a praktikáid?
Szerintem nincs jobb érzés az alkotás öröménél és ettől az örömtől senkit sem szeretnék megfosztani. Aki magától szeretné megcsinálni, miért ne tehetné? Magam is úgy kezdtem, hogy megláttam más ékszereit, megtetszett és megpróbáltam elkészíteni őket. Az már önmagában jó érzés, hogy valakinek tetszik annyira, amit csinálok, hogy kipróbálja ő is. A bejegyzéseim másik oka pedig az, hogy tavaly megnyertem a "Csinálj Ékszert!" pályázatát, aminek keretein belül vállaltam a leírások elkészítését, cserébe pedig minden hónapban kapok egy kincsekkel teli csomagot, amivel kedvem szerint dolgozhatok.

13.) Hol lehet megvásárolni a termékeid? Milyen terveid vannak terjeszkedés terén?
Jelenleg Győrben, a „Szeretjük” boltban, illetve Budapesten „Emily Kincsesboltjában”. Emellett pedig van egy kis Meska boltom, de az utóbbi időben a sok egyéni megrendelés mellett ezt eléggé hanyagoltam. Tervezem még további helyek megkeresését és talán egyszer a piacozást is kipróbálom.

14.) Mit tanácsolsz azoknak, akik hozzád hasonlóan, ki szeretnének lépni az otthoni kreatívkodásból és meg szeretnék ismertetni a termékeiket másokkal is?
Nem tudom, mit merjek tanácsolni, mert még én sem látom, hogy mi vár igazán odakint, de az eddigi tapasztalataimból adódóan először is azt mondanám: Bízz magadban! Legyél nyitott, merész és kitartó! Elég komoly kihívást jelent a közönség elé állni és a konkurencia is nagy. Sokan vannak odakint és nagyon sok jó kézműves van, nem lesz egyszerű. Sokszor érzi azt az ember, hogy „én ehhez nem vagyok elég jó” vagy, hogy „a többiek mennyivel jobbak”. Ezt az érzést ki kell zárni. A többiek nem jobbak, hanem mások. Ha körülnézek nem konkurenciát látok, hiszen nekik sem könnyebb. És van még egy dolog, amit ki kell zárni: az irigységet. Sokan féltve őrzik titkaikat és felháborodnak, ha mások hasonló termékeket készítenek. Szerintem ez nem egészséges. Nem azt mondom, hogy nem lesznek olyanok, akik megpróbálnak majmolni, de mielőtt hibáztatnád őket, gondold végig, hogy a te ötleted honnan jött, tényleg sajátod-e? Nem lehet, hogy láttad egyszer Pinteresten csak már elfelejtetted? Na, és ha majmolnak, miért vagy úgy oda? Ezek szerint valamit mégiscsak jól csinálsz, nem?

2015. szeptember 15., kedd

Hányszor érted már tetten magad azon, hogy utálkozva pillantasz azokra az ismerőseidre, akikből napkitörésként sugárzik a boldogság, miközben titkon, egy kicsit irigykedsz is emiatt rájuk? Elmész mellettük az utcán, és csak azért is megkritizálod őket, hogy bebizonyítsd magadnak, ők sem tökéletesek, de azért felmerül benned a kérdés: Vajon mit csinálnak másként? És én hol rontom el? Egyáltalán: Mennyire valódi a boldogságuk? Hány százalék megjátszás húzódik a mosolyuk mögött?

"Gondolataiddal, érzéseiddel és hiteddel átírhatod a jövendődet. A jelent nem, mert az már készen van. Megfagyott minden múltbéli gondolatod, jó és rossz érzésed, félelmed, tévhited és tévedésed. Megdermedt már minden, és olyan lett, amilyen - de a jövőd még várakozik." - Müller Péter


Egy valamit érdemes már előre tisztázni: Az élethez való pozitív hozzáállás nem azt jelenti, hogy az eszerint élőknek nincsenek meg a maguk problémái, vagy éppen mélypontjai. A hangsúly a szemléletmódon van. Azon, hogy miként dolgozzuk fel a velünk szembejövő impulzusokat. A döntésen, hogy a negatív élethelyzeteket is megpróbáljuk-e a magunk javára fordítani, avagy sem. Ahelyett, hogy beburkolóznánk a harag, az irigység, vagy éppen az önsajnálat kényelmes, meleg burkába, megpróbálunk válaszokat találni a miértekre. Megnézni, milyen következtetéseket tudunk levonni a történtekből, és beépíteni a tapasztalatainkat a hétköznapjainkba.

Az optimista emberek mit csinálnak másként?
Megválogatják, hogy milyen gondolatokat gyökereztetnek meg a tudatukban, ugyanis ezek azok, amelyek nagymértékben befolyásolják a lelkiállapotunkat. Ha őszinte akarok lenni, a gondolataink 90%-a egy nagy rakás kaka, ráadásul ezek még egymást is generálják. Ezért van az, hogy a borúlátó emberek mindig rosszabbnak fogják találni az életüket másokénál. Gyakran meg sem tudják magyarázni az okát, mégis felemészti őket a rosszindulatú irigység, így a reakciójuk is csak ellenséges lehet a boldog emberekkel szemben. Ahelyett, hogy önmagukon dolgoznának, a menthetetlenül nyomorúságosnak tartott életük helyett, azokéval foglalkoznak, akikét sokkal jobbnak találják a sajátjukénál, és ha ők már semmiben sem lelik örömüket, akkor elintézik, hogy másoknak se sikerüljön.

Mindezek persze nem azt jelentik, hogy az optimista emberek nem lehetnek időnként egy kicsit szomorúak, vagy a pesszimista emberek ne érezhetnék magukat derűsen. Utóbbira talán a legjobb példa az a fajta hamis boldogság, amit akkor képes érezni egy rosszindulatú ember, ha keresztbe tehet valakinek, akit titkon irigyel. A lényeg pusztán annyi, hogy a pozitív vagy a negatív gondolatainkhoz, érzéseinkhez ragaszkodunk tartósan.


A rosszindulatú embereket nem, vagy csak nagyon nehezen lehet meggyőzni arról, hogy ha csak feleannyi időt fordítanának önmaguk fejlesztésére, mint mások kritizálására, sokkal felszabadultabbá válhatnának. Szeretnek ragaszkodni a sérelmeikhez, gyakran hagyják elhatalmasodni magukban az irigységet, a féltékenységet, a dühöt, vagy a haragot. Nem mozgatja meg őket, hogy átformálják a gondolkodásmódjukat, holott minél jobban törekszünk arra, hogy jobb emberekké váljunk, és teszünk is érte nap, mint nap, egyre elégedettebbek leszünk a saját életünkkel kapcsolatban. Hamar rádöbbenünk: nincs miért irigykednünk, és szépen lassan képessé válunk arra, hogy együtt örüljünk másokkal.


2015. szeptember 1., kedd

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2014
Oldalszám: 240 oldal
Goodreads: 3,87
Besorolás: YA, fantasy

"Cassie visszasírja régi életét, miután kénytelen volt a napfényes Kaliforniából a borongós New Englandbe költözni. Ugyanakkor furcsa kötődést érez egy csapat ijesztő kamaszhoz, akik az iskoláját uralják. Beavatást nyer a New Salemet évszázadok óta uraló boszorkányok rendjébe, bekerül a Titkos Körbe, amely egyszerre jelent mámorító izgalmat és halálos veszélyt.
Ám amikor beleszeret a titokzatos és érdekes Adambe, Cassie-nek döntenie kell, hogy ellenáll-e a kísértésnek, vagy szembeszáll a sötét erőkkel, hogy megkapja, amit akar - még ha ez azt is jelenti, hogy elég egyetlen rossz döntés és utolérheti a vég."


A Vámpírnaplók szerzőjeként ismertté vált L. J. Smith, A Titkos Kör /The Secret Circle/ című története 2011-ben vált igazán felkapottá, amikor a CW úgy döntött, hogy adaptációt készít belőle. Kisebb-nagyobb fenntartásokkal ugyan, de a sorozat végül elnyerte a tetszésem, úgyhogy a tengerentúli bukása ellenére, kíváncsian vártam a könyv hazai megjelenését, ami a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, a 2014-es Könyvfesztiválon meg is történt.

A történet egy észak-amerikai, tengerparti városkában, New Salemben játszódik, ahová Cassie és az édesanyja, a családi kapcsolatokat helyrehozandó, költöznek vissza. A lány kénytelen új életet kezdeni ebben a különös hangulatú városkában, amelyet az Egylet nevű társaság tagjai uralnak, és hozzá hasonlóan, mindannyian a Varjúrév úton élő családok leszármazottai.
Cassie hamar megismerkedik a kör tagjaival, és míg Faye személyében ellenségre, addig Dianában igaz barátra talál. A lány egy titokzatos haláleset révén bebocsájtást nyer az Egyletbe, és a beavatás során kiderül, hogy a várost boszorkák alapították és lakják mind a mai napig. A ceremónián feltűnik Adam, Diana szerelme, akivel Cassie korábban már találkozott. Ellenállhatatlan vonzást érez a fiú iránt, és ez önmagában elég bonyodalmat jelent a számára, a kristálykoponyából elszabaduló gonoszról nem is beszélve…


Cassie az első pillanattól fogva kiborított. Egyik napról a másikra vált ártatlan bárányból áldozattá, és mire észbe kaptam már meg is harapta azt a kezet, ami enni adott neki. A reakciói szélsőségesek. A viselkedése hiteltelen. Egy könnycseppet sem ejtenék, ha a folytatásban az Adammel történtek miatt máglyára vetnék.
Mindközül Faye karaktere volt a legértékelhetőbb. Diana ugyan közel áll a szívemhez, viszont az állandó jellegű fényezése kezdett kiábrándítani belőle. Laurel és Melanie révén végre közelebb kerülhettünk a tényleges boszorkánysághoz. Sajnáltam, hogy viszonylag kevés szerep jutott nekik, ahogyan Nick esetében is. Deborah, Suzan és a Henderson fivérek kapcsán nincs kialakult véleményem, Korinak viszont hálás vagyok, hogy meghalt, mert azáltal felpörögtek némileg az események.
Ami tetszett: A boszorkányok természethez való viszonyulása.
Mélypont: Fekete John. Kalózok is lesznek a folytatásban?
Borító: Igézőbb, mint maga a regény.


A történet elnagyolt, kiszámítható és primitív. A karakterek jellemtelenek, idegesítőek és a viselkedésük hiteltelen. Hogy kiknek ajánlom? Nos… Azoknak, akik mániákusan rajonganak a boszorkányokért. Biztosra veszem, hogy ők találnak benne értékelhető elemeket.

☆☆☆☆