Pages

2015. december 27., vasárnap

Azok, akik otthonosan mozognak a blogok világában, valószínűleg már találkoztak külföldi, vagy éppen hazai bloggerek TAG videóival, bejegyzéseivel. Az ehhez hasonló posztok egyelőre nem kaptak helyet a blogomon, egy kis fáziskéséssel ugyan, de itt az első TAG bejegyzésem, amiben az olvasási szokásaimról olvashattok.



1. HOL SZOKTÁL OLVASNI? VAN EGY OTTHONI, OLVASÁSRA KIJELÖLT HELYED?
Anna Quindlen szerint, azért olvasunk az ágyban, mert az olvasás félúton van az álom és a valóság között. Azt hiszem, hogy ezzel mindent elmondtam. Bár a jó idő beköszöntével említésre méltó még a horgászás és a napozás alatti olvasás is.

2. MIVEL JELÖLÖD, HOGY HOL TARTASZ EGY KÖNYVBEN?
Imádom a könyvjelzőket, de tényleg, viszont úgy tűnik, hogy ez nem kölcsönös.
A könyvjelzőim java részének általában lába kél egy-egy könyv befejezése után, úgyhogy ezt a problémát rendszerint egy éppen a kezem ügyébe akadó papírfecnivel szoktam orvosolni. Ennek köszönhető az is, hogy jelenleg, Bezerédy Amália, Flóri könyvében egy acélkéseket hirdető prospektus figyel.

3. HOL ÁLLSZ MEG OLVASÁS KÖZBEN? LE TUDOD TENNI BÁRHOL, VAGYEL KELL JUTNOD A FEJEZET VÉGÉIG?
Többnyire arra törekszem, hogy azt az adott fejezetet be tudjam fejezni, mert nem szeretek megszakítani egy-egy gondolatmenetet, viszont ha annyira izgalmas a történet, általában bele szoktam kukkantani a következő fejezet első néhány oldalába is.
Mit meg nem teszek a nyugodt alvás kedvéért...

4. SZOKTÁL ENNI VAGY INNI VALAMIT OLVASÁS KÖZBEN?
Az evés abszolút nem jellemző rám. Mármint olvasás közben.
Ki nem állhatom, ha a könyvlapok maszatosak lesznek. Írás alatt szoktam inkább rágcsálni, és olyankor általában bekészítek magam mellé egy nagy üveg vizet is, mert folyamatosan emlékeztetnem kell magam arra, hogy meg legyen a napi folyadék bevitel.

5. HALLGATSZ ZENÉT OLVASÁS KÖZBEN? ELŐFORDUL, HOGY MEGY KÖZBEN A TV?
Könyvfüggő. Ha a történet nyelvezete nehezebb, akkor kimondottan zavar a háttérzaj. Néha még a játszótérről felszűrődő hangok miatt is azt veszem észre, hogy harmadjára olvasom el ugyanazt a mondatot.

6. HÁNY KÖNYVET OLVASOL EGYSZERRE?
Régebben elképzelhetetlennek tartottam, hogy egyszerre több könyvet olvassak, az egyetem alatt viszont muszáj volt hozzáfognom a kötelező olvasmánylistáimnak, úgyhogy előfordul, hogy két könyvet olvasok egyszerre.


7. MAGADBAN OLVASOL, VAGY SZOKTÁL HANGOSAN IS?
Alapvetően magamban olvasok, de többször előfordult már, hogy hümmögésen kaptam magam, vagy ha nem értettem valamit, mégegyszer felolvastam azt az adott mondatot hangosan.

8. ELŐFORDUL, HOGY ELŐRE UGRASZ NÉHÁNY OLDALT KÍVÁNCSISÁGODBAN?
Két esetben: ha nagyon unom a könyvet, vagy ha éppen ellenkezőleg.

9. MELYIKET PREFERÁLOD JOBBAN? KEMÉNYFEDELES VAGY PAPÍRBORÍTÁSÚ?
Nagyon kevés keményfedeles könyvem van, de a szemem fénye, az Elfújta a szél köztük van.
Egyébként pedig mindegy. Számomra a tartalom a lényeg.

10. BELE SZOKTÁL ÍRNI A KÖNYVEIDBE?
Nem jellemző. Inkább aláhúzogatni szoktam az értékes gondolatokat. Anyunak viszont van egy olyan érdekes szokása, hogy minden olyan könyvbe, amit elolvasott, beleírja a nevét és az aznapi dátumot.


Eredetileg minden TAG bejegyzés végén meg kell hívni néhány embert erre a kis kérdezz-felelekre, viszont én ezt most kihagyom. Bárki, akinek kedve támad, másolja le a kérdéseim és készítse el a saját verzióját. Egyetlen kérésem van: ha ezt megteszed, linkeld be a megjegyzésként a blogod vagy youtube csatornád linkjét, hogy én is el tudjam olvasni a válaszaid! 

2015. december 21., hétfő

Bárhol, bármit és bármilyen formában dolgozunk, egyértelműen kijelenthetjük: felnőtt létünk legnagyobb részét a munkahelyünkön töltjük. A munkánk amellett, hogy megélhetést, identitást is biztosít számunkra, ami azért fontos, mert ha identitásunkat meghatározza az, amivel foglalkozunk, már pedig ébrenléti időnk legnagyobb részét munkával töltjük, akkor lényegében minden, ami megromlik, vagy megterhelővé válik munkahelyi környezetünkben, pusztító hatással lehet ránk.


● A megkérdezettek 81%-a egyetért azzal a megállapítással, hogy "napjainkban a társadalomban tapasztalható stressz, boldogtalanság és betegség fő okai a felgyorsult életritmus, a megsokasodott tennivalók és aggodalmak";
● 86%-a egyetért azzal, hogy "az emberek sokkal boldogabbak és egészségesebbek lennének, ha tudnák, hogyan lassítsanak és hogyan éljék meg a pillanatot";
● 53%-a egyetért azzal, hogy "nehezen tud lazítani és kikapcsolódni, állandóan a tennivalókon és nyomasztó gondokon jár az esze."

/Mentális Egészségügyi Alapítvány, Nagy-Britannia, 2010./

Anna Black: Tudatos Jelenlét A Munkában című önismeret-fejlesztő könyvében a kutatás kapcsán felmerülő problémákra igyekszik életképes stratégiákkal szolgálni, amelynek egyik  lehetséges módja a tudatos jelenlét meditációja.

Tudatos jelenlét: éber figyelem, amelynek főbb elemei:

● Szándékosság: tudatosan figyelünk.
● Sajátos módon, ítélkezés nélkül észleljük a tapasztalatainkat.
Olyanok, amilyenek. Nincs jó vagy rossz.
● Pillanatról pillanatra figyelünk, így észleljük, hogy a tapasztalásaink – azaz gondolataink, fizikai érzeteink és érzelmeink – állandóan változnak.


Ha hagynánk, az egónk a következő gondolatokkal próbálná meg megakadályozni azt, hogy a tudatos jelenlétet válasszuk: "Nem nagy ügy otthoni környezetben figyelni a légzésünk, de egészen más a munkahelyen, válsághelyzetben, vagy egy önuralmát vesztett ügyfél jelenlétében." 

Na, de kimondta, hogy könnyű menetnek nézünk elébe?

A munkahelyi harmónia érdekében ugyanis olyan magatartásminták megváltoztatására kell folyamodnunk, amelyek hosszú éveken át sikeresen bevésődtek a tudatunkba. Ezeket kizárólag sokszoros ellensúlyozással, pozitív cselekedetekkel, illetve új gondolkodás-, magatartásmódok kiépítésével érhetjük el.

"Ha változtatni tudunk a történések észlelési módján, akkor változtatni tudunk azon is, ahogyan megtapasztaljuk őket."

A tudatos jelenlét meditációjának alkalmazása azonban alternatívát jelenthet a harmonikus élet elérése. A módszer gyökerei a több mint 2500 éves buddhista meditációs gyakorlatra nyúlnak vissza, napjainkban pedig mindfulness alapú stressz-csökkentő programként (Mindfulness-based Stress Reducation – MBSR), valamint azon eljárás alapján kidolgozott, kognitív terápia (Mindfulness-based Cognitive Therapy – MBCT) formájában alkalmazzák, méghozzá meglehetősen meggyőző eredményekkel, az élet számos területén.

Mese a munkahelyi stresszről

"Közismert tény, hogy a fokozott feszültség növeli a teljesítményt - de csak egy bizonyos pontig. Ha a nyomás túlságosan erős, nem tudunk boldogulni vele, stresszesek leszünk, sőt néha bele is betegszünk. Mindenkinél eljön a pillanat, amikor az erősödő nyomás nem fokozza, hanem rombolja a teljesítményt.
Ez történt velem is. Egyre több munkát kellett átvállalnom, s észrevettem, hogy egy idő után személyiségváltozáson megyek át. Indulatos lettem, hamaros elfogyott a türelmem, különösen azokkal szemben, akik - úgy éreztem - akadályozzák a munkámat. A munkahelyen kívül sajátos narratívákat alakítottam ki, s ezeket megosztottam a barátokkal és a családdal. Észrevettem, hogy a korábbi események elmesélésekor a negatív gondolatok közvetlen hatást gyakorolnak a szervezetemre. Éreztem, hogyan növekszik bennem a feszültség, különösen a vállamban és a nyakamban. A hangom jellegzetes tónust vett föl, a légzésem felgyorsult. Azt is észrevettem, hogy szelektálom az eseményeket: kiválasztom azokat, amelyek kiegyensúlyozottabbá tennék az összképet. Észrevettem, hogy hajlamos vagyok dramatizálni mindent. Feledékeny lettem, nehezen tudtam koncentrálni. Szétszórtan dolgoztam, hol ebbe kaptam bele, hol abba, mert úgy éreztem, agyonnyom a munka mennyisége. Néha elakadtam, s szinte belebénultam – melyikkel kezdjem a tömérdek tennivaló közül? Szokatlan módon hajlamos lettem a sírásra és a pánikra. Elveszítettem az arányérzékemet, a munkahelyi eseményeket fehérnek vagy feketének láttam.
Észrevettem, hogy szorongásaim túlnőnek a munkahelyen. Korábban jó alvó voltam, de ez megszűnt. Éjszaka többször felébredtem és a munkán járt az eszem. Megszegtem a saját szabályaimat, esetenként és hétvégén többször megnéztem a munkahelyi e-mailjeimet. Akkor is állandóan a munkán járt az eszem, amikor ki kellett volna kapcsolódnom, lelkileg felszabadulnom a munkahelyi nyomás alól. Egyre korábban mentem be, hogy el tudjam látni a feladatokat, ami azt jelentette, hogy nem tudtam beiktatni előtte egy jóga- vagy fitnesszórát. Busszal jártam, mert így 15 perccel korábban értem be. A munkanap végén és hétvégén olyan fáradt voltam, hogy képtelem voltam olyasmit csinálni, ami jót tett volna, így aztán a tévé előtt vegetáltam.
Az erősen stresszes időszakok enyhülésekor észrevettem, hogy a korábban kialakított szokások lettek "normálisak" számomra. Ráébredtem, hogy én növelem és szítom a saját stresszemet."

A jó hír: Kutatások kimutatták, hogy az agy sokkal képlékenyebb és formálhatóbb, mint azt korábban hitték, ami annyit tesz: van lehetőség változtatni a gondolkodásmódunkon és cselekedeteinken. Anna Black RENGETEG olyan konkrét, a hétköznapokba könnyedén beiktatható módszert sorakoztat fel, amelyek nemcsak a stressz csökkentésére, hanem a problémamegoldó képességedre, valamint az önbizalmadra is jótékonyan hatnak. A gyakorlatok alapját szolgáló, pszichológiai vizsgálatok megosztása révén, még hitelesebbé, "életszagúbbá" varázsolja a kötetet. A könyvet el lehet olvasni elejétől a végéig, de találomra is ki lehet választani és kipróbálni egy-egy gyakorlatot, többségüket többféleképpen is el lehet végezni, az által könnyedén hozzá lehet igazítani a különféle szituációkhoz.


Hogy kiknek íródott? Mindenkinek. Kortól, nemtől, a munkahely típusától függetlenül. Prevencióként, vagy akár "rehabilitáció" gyanánt, méghozzá oly módon, hogy megtanít arra, miként létezz a jelenben.


Felkeltettem az érdeklődésed a regény iránt? Anna Black: Tudatos Jelenlét @ Munkában című irományát ide kattintva megrendelheted!

2015. december 4., péntek

Eredeti cím: The Horse Boy: A Father's Quest to Heal His Son, 2009.
Kiadó: Partvonal Kiadó
Oldalszám: 370 oldal
Goodreads: 3.97

Novemberben a Partvonal Kiadó munkatársai elláttak némi olvasnivalóval, amit ezúton is hálásan köszönök nekik! Bár a kiadóra az Angyalműhely Könyvek hívták fel a figyelmem, a csomagban Rupert Isaacson: Lóháton - Egy gyógyulás igaz története is helyet kapott, amelyhez eleinte meglehetősen szkeptikusan viszonyultam. Amióta az eszemet tudom, ki nem állhatom az állatos regényeket, és ez a lovas történetekre fokozottan igaz. A gyomrom egyszerűen képtelen befogadni az állatszeretet márcos ábrázolását. Túlságosan hatásvadásznak éreztem, és érzem az ilyesfajta könyveket mind a mai napig. Annak fényében, hogy egy-egy terméket gyerekekkel és állatokkal lehet a legjobban eladni, talán nem is olyan meglepő. És, hogy mi áll Rupert Isaacson regényének középpontjában? A lovak és egy autista gyerek. Remek. 


"Rupert és Kristin Isaacson szíve megszakadt, amikor megtudták az egyértelmű diagnózist: hároméves kisfiuk, Rowan autista."
Az első sokk után terápiák egész sora következett, ám a gyerek növekvő elszigeteltsége és egyre gyakoribb, fékezhetetlen dührohamai miatt be kellett látniuk, hogy minden addig kipróbált kezelés hasztalan. Egy nap aztán Rowan elszökött, és a szomszédos földeken kószáló ménes vezérkancája mellett kötött ki. Édesapja, aki értett a lovakhoz és ismerte a kanca zsémbes természetét, halálra rémült, amikor rájuk talált. Legnagyobb meglepetésére azonban a lovak szeretettel fordultak Rowanhez, és a fiú is hozzájuk.
A hihetetlen egymásra találás láttán az apának merész ötlete támadt, amelyből életre szóló kaland lett. A család elhagyta otthonát, és Mongólia hegyei közé költözött, ahol a lovak és sámánok kultúrájának gyógyító ereje csodákra képes. A lebilincselő és inspiráló utazás célja, hogy megmentsék autista fiukat és önmagukat…"


Lenyeltem az előítéleteimet, és nekifogtam az olvasásnak. Előtte még hatszor körbekritizáltam szakmailag is a könyv alcímét, ugyanis a főiskolán, az integrált-inkluzív modul keretein belül, sajátos nevelési igényű gyermekek neveléséről, és arról tanulok, hogy fogyatékosságot fejleszteni lehet, sőt kell is, azonban irreverzibilis, visszafordíthatatlan állapot, ily módon a gyógyulás sem következhet be. Éppen ez az, amivel Rupertnek és Kristinnek nap, mint nap szembe kell néznie a történetben, és a valóságban egyaránt. Merthogy a regény minden egyes szava megfelel a valóságnak.

"2004 áprilisában a fiamnál, Rowannél, autizmust diagnosztizáltak. Olyan érzés volt, akárha arcon csaptak volna egy baseballütővel. Bánat, szégyen - olyan különös, irracionális szégyenérzet, mintha valamiképpen, a hibás génjeim átadásával megátkoztam volna ezt a gyermeket, mintha arra ítéltem volna, hogy egy életen át idegenként éljen. Elszörnyedve néztem, ahogy egy ismeretlen hely felé sodródik, mintha vastag üvegfal, vagy az álom áttetsző selyme választana el tőle."


Pedig eleinte minden mesébe illőnek tűnt. Kristin, fia másfél éves korában figyelt fel arra, hogy Rowan nem mutat rá dolgokra. Nem ad újabb szavakat a meglévő szókincséhez, kizárólag a gyerekmesék párbeszédeiből ismételget. Nem mutatja meg a játékait másoknak, ahogy ezt más gyerekek teszik, és ha valaki a nevén szólította, nem kapja fel a fejét. A tünetek sokasodtak, a gyanú növekedett, miközben Rowan viselkedése teljesen új fordulatot vett. A kisfiúból démoni, szinte megszállott indulatok kerültek a felszínre. Kivéve, amikor Betsy közelében volt. A ló hátán ugyanis megnyugodott. Otthonra lelt. Rupert pedig eszelős ötlettel állt elő.

"Van olyan hely a világon, ahol a kultúrához egyszerre tartozik hozzá a ló és a gyógyítás? Egy hely, ahol nálam, a tapogatózó laikusoknál jobban értik, milyen kölcsönös kapcsolat köti össze a lovakat és a gyógyítást?
(…) Mongólia. A hely, ahol hatezer évvel ezelőtt háziasították a lovat. Egy ország, ahol a sámánizmus és a buddhizmus a hivatalos vallás.
Mi lenne, ha odavinnénk Rowant? Lóra ülnénk, és egyik gyógyítótól a másikig, egyik sámántól a másikig lovagolnánk a széles, ősi pusztában? Mi lenne, ha Rowan autizmusa valójában a lehető legnagyszerűbb kalandot hozná el számunkra ahelyett, hogy minden kaland végét jelentené?"

És elindultak. Tele kétellyel, félelemmel, és persze reménnyel. Nekivágtak, hogy megkíséreljék a lehetetlent, a gyógyíthatatlan gyógyítását, és tudjátok mit? Sikerrel jártak.

Mindennél jobban értékeltem, ahogyan Rupert képes volt túllépni az egyébként túl sok férfit gúzsba kötő büszkeségén. Felvállalta a benne lappangó szégyenteljes érzések, nyomasztó gondolatok, gyakran arcpirító, és olykor gyomorforgató történések tönk elegén. Mint amikor Rowan túlvisította a légkalapácsot. A tehetetlenséget, amikor a fia a földre hemperedve olyan erővel ütötte a fejét a betonba, hogy le kellett fogniuk. A szégyenérzetet, amikor szembesülnie kellett a járókelők reakcióival. Míg néhány felajánlották, hogy hívják a mentőket, mások rosszallva, borzalmas szülőknek titulálva őket ingatták a fejüket, megint mások pedig hangot is adtak nem tetszésüknek. A bűntudatot, amiért így érez a fiával kapcsolatban.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, ide kattintva megvásárolhatod Rupert Isaacson: Lóháton című regényét!

2015. december 3., csütörtök

Észrevetted már, hogy legyen szó az élet bármely területéről, amibe beleadod a szíved-lelked, az képes a legnagyobb félelemmel is eltölteni? Hányszor éreztél ellenállhatatlan tettvágyat valami iránt, amelyet hiába hittél sziklaszilárdnak, mégis egyetlen ártó gondolat képes volt messzire űzni a magabiztosságod? Az önbizalom hangja csendes. A félelmeinké már annál hangosabbak. Némelyikük pedig úgy üvölt, mint a sakál.

Te milyen gondolatokkal fékezed magad?


Engedd meg, hogy felsoroljak neked néhányat azon félelmeink közül, amelyek a kreatív élet útjában állnak:

– Félsz, hogy ki fog derülni, nem vagy tehetséges.
– Félsz, hogy el fognak utasítani, kikritizálni, nevetség tárgyává tesznek, félreértenek, vagy – a legrosszabb – tudomást sem fognak venni rólad.
– Félsz, hogy nem fogod tudni érvényre juttatni a kreativitásod, ezért nincs is értelme kibontakoztatni.
– Félsz, hogy valaki más jobban csinálja nálad.
– Félsz, hogy mindenki más jobban csinálja nálad.
– Félsz, hogy el fogják lopni az ötleted, ezért biztonságosabb, ha megőrzöd magadnak.
– Félsz, hogy nem fognak komolyan venni.
– Félsz, hogy a munkád nem lesz elég fontos ahhoz, hogy megváltoztassa bárki életét.
– Félsz, hogy kínosnak találhatják az álmaid.
– Félsz, hogy ha egy napon visszatekintesz az erőfeszítéseidre, hatalmas idő-, erő-, és pénzkidobásnak fogod találni az egészet.
– Félsz, hogy nincs meg a kellő önfegyelmed ahhoz, hogy végigvidd, amibe belefogtál.
– Félsz, hogy nincsenek, és nem is lesznek meg a megfelelő munkaköri lehetőségeid, a pénzügyi szabadságod, szabadidőd ahhoz, hogy kutass vagy felfedezz valamit.
– Félsz, hogy nincs meg a szükséges képzettséged.
– Félsz, hogy túl kövér vagy hozzá, mert bizony a külsőségeknél semmi nincs nagyobb hatással az önbizalmunkra.
– Félsz, hogy védtelennek, együgyűnek, dilettánsnak, vagy önimádónak fogsz tűnni.
– Félsz, hogy csalódást fogsz okozni a családodnak.
– Félsz, hogy mit fognak szólni a barátaid és a munkatársaid.
– Félsz, hogy elszabadíthatod azokat a belső démonjaidat, amelyekkel egyáltalán nem akarsz találkozni.
– Félsz, hogy kiderülhet, az életed remekműve már a hátad mögött van.
– Félsz, hogy soha nem lesz már olyan ötleted, amivel bármit is kezdeni tudnál.
– Félsz, hogy mivel túl sokáig elhanyagoltad a kreativitásod, soha többé nem fogja felütni a fejét.
– Félsz, hogy túl öreg vagy ahhoz, hogy belevágj.
– Félsz, hogy túl fiatal vagy ahhoz, hogy belevágj.
– Félsz, hogy mivel egyszer valami jól sikerült az életedben, az már többé nem fog megismétlődni.
– Félsz, hogy soha, semmi nem ment jól az életedben, így most sem fog sikerülni.
– Félsz, hogy kiderülhet rólad, hogy "egy nyári lepke" vagy.
– Félsz, hogy kiderülhet rólad, hogy még egy nyári lepkének sem vagy elég jó.

… és a lista még így sem teljes…
/Elizabeth Gilbert: Big Magic/

Tedd a szívedre a kezed, és gondolkodj el azon, hogy milyen félelmekkel mérgezed az életed!

Ha magamból indulok ki, és a félelmeim forrását kutatom, valahogy mindig a perfekcionizmusnál kötök ki.

A perfekcionizmus jóval több a maximalizmusnál.
Nem az egészséges fejlődésről vagy teljesítményről szól, hanem arról, hogy azt hisszük: ha tökéletesen élünk és cselekszünk, akkor elkerülhetjük a hibáztatásból vagy az ítélkezésből fakadó fájdalmakat. Míg az egészséges törekvés jellemzője, hogy saját magunkra fókuszálunk: "Hogyan lehetnék jobb?", addig a perfekcionizmus a másikat nézi: "Mit fognak gondolni rólam?" Kéz a kézben jár a szégyenből fakadó önbizalomhiánnyal, ami pedig kihat életünk minden területére.

Lássunk egy konkrét példát:
A perfekcionizmus hangja: "Á! Egyetlen ruhám sem jön rám. Kövér vagyok és gusztustalan. Szégyellem, ahogy kinézek. Ha azt akarom, hogy szeressenek, és valakihez tartozzak, muszáj változtatnom az alakomon!"

Az egészséges törekvés hangja valahogy így hangzik: "Persze, hogy szeretném jobban érezni magam a bőrömben, és szeretnék egészségesebb lenni. De nem a mérleg dönti el, hogy az emberek szeretnék és elfogadnak-e. Ha elhiszem, hogy érdemes vagyok a szeretetre és a tiszteletre így, ahogy vagyok, azzal behívom az életembe a bátorságot, az együttérzést és a kapcsolódást. Szeretném, ha így lenne. Biztos vagyok benne, hogy képes vagyok rá."
/Részlet: Brené Brown: Élj szívvel-lélekkel/

Hogyan tudjuk az ártó gondolatokat legyőzni? El kell fogadnunk a gyengeségeinket. Azt, hogy akárhol járunk, akármit is teszünk, mindig ki leszünk téve a szégyen, az ítélkezés és a hibáztatás tapasztalásának.

Soha ne hasonlítsd magad másokhoz! Legyen az a célod, hogy magadhoz képest nőj, fejlődj és gyarapodj! Ezek korántsem azon múlnak, hogy honnan jöttél, hanem azon, hogy hová tartasz! Milyen célt tűztél ki magad elé, van-e terved a megvalósításához és hajlandó vagy megdolgozni érte! Gyakorold a tudatos jelenlétet és próbáld meg kiegyensúlyozottan kezelni a negatív érzelmeket is! Hogy ez mit jelent? Azt, hogy a negatív érzéseinket megéljük, ügyelve arra, hogy se nem nyomjuk el, se nem túlozzuk el ezeket a tapasztalatokat. Soha ne azonosulj túlságosan a gondolataiddal és az érzéseiddel, így a negatívitás sem fog elsodorni!


2015. november 25., szerda

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó, 2014
Oldalszám: 400 oldal
Goodreads: 4,29
Besorolás: NA, romantikus, realista

Némi fáziskéséssel ugyan, de néhány héttel ezelőtt a kezem ügyébe akadt Katy Evans debütáló regénye a Real /Valós/. Az egykori Ulpius-ház gondozásában jelent meg hazánkban, egy hosszabb, new adult sorozat első részeként. Bársonyos tapintású borítójával, amelyen a REAL felirat fényes és kiemelkedő egyértelműen az eyecatching kategóriába tartozik, annak ellenére is, hogy választhattak volna a főszereplőhöz jobban illő borítóképet.


Forró. Szexi. Izmos. Fájdalmas. Valós. Perzselő nemzetközi bestseller, mely elsöpör mindent, amit korábban a szenvedélyről képzeltél…
Remington Tate rossz fiú hírében áll a ringben is, ringen kívül is. Gránitkemény teste és nyers, állati ereje őrületbe hajszolja női szurkolóit. Neki azonban attól a pillanattól, hogy a szemébe nézett, nem kell más nő, csakis Brooke Dumas. Vágya színtiszta, ellenállhatatlan és VALÓS.
Brooke számára álomállásnak tűnik a jól fizető új, sportterápiás munka: karban tartani Remington testének tökéletes gépezetét. De mialatt vele és csapatával sorra látogatja a földalatti harc veszedelmes arénáit, Brooke testében is fellobbannak a legősibb vágyak. Ha volt is olyan pillanat, hogy Brooke és Remy csak flörtöltek egymással, hamarosan mindkettejükben kibontakozik az erotikus megszállottság, és kapcsolatuk ennél is többel kecsegtet.
Izzó vágyuknak azonban sötét oldala is van. Vajon képesek lesznek-e kitartani, amikor fény derül Remy legmélyebb titkára, és Brooke-nak családja segítségére kell sietnie – vagy hirtelen minden, amit olyan valósnak véltek, szertefoszlik, mint a káprázat?

Brooke Dumas sportkarrierjét illető számításait keresztülhúzó térdszalagszakadás nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megterhelő volt a számára. A sérülést követően elhatározza, hogy a továbbiakban rehabilitációs trénerként fog segíteni mindazoknak, akik hozzá hasonló problémákkal küzdenek.
Egy este ő és Melanie barátnője egy underground bokszmeccsen vesznek részt, ahol Brooke elhűlve figyeli a női szurkolói tömeget, amelynek tagjai valósággal meg vannak veszve egy Remington Tate nevű bokszolóért. A srácnak viszont Brook kell. Csak ő. Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy ez kiderüljön.
Remy munkalehetőséget kínál a lánynak, hogy aztán együtt utazzanak városról városra, szigorúan betartva a munkakapcsolatra vonatkozó szabályokat. Egyelőre. Az elfojtott szexuális feszültség ugyanis az első pillanattól kezdve érzékelhető. A srác mindennél jobban vágyik Brooke közelségére, azonban visszatartja a múltja és a sötétebbik oldala, amelynek visszaszorításához minden erejére szüksége van.
Brook úgy tűnik vállalja a kockázatot, így egyre közelebb kerülnek egymáshoz, csakhogy ez több embernek is szemet szúr. Remy ellensége, Skorpió, nem habozik felhasználni ellene a kínálkozó lehetőséget.


Szerettem ezt a könyvet. Annak ellenére is, hogy vulgáris.
Remington Tate karaktere átgondolt és szépen felépített. Az ő személyisége és annak bonyolultsága emeli ki ezt a könyvet a többi new adult közül. Amit a leginkább értékeltem vele kapcsolatban az a józan esze volt. Az, hogy tisztában van önmagával és a korlátaival. A múltja ellenére sem menekül önpusztításba, hanem megpróbálja leküzdeni a démonait.

Brooke karaktere feledhető. Számtalanszor éreztem úgy, hogy az írónőnek csupán Remington személyiségével kapcsolatban vannak határozott elképzelései, miközben Brook megrekedt az "Anastasia-féle" epekedésnél. Ennek a vágyakozásnak köszönhetően a szereplők képtelenek voltak egyeztetni a szándékaikat. Sokszor támadt az a benyomásom, hogy Remy hiába szeretné közel engedni magához a lányt, ahányszor kísérletet tesz erre, Brooke képtelen tovább látni a külsőségeknél. A cselekmények folyamatosan alátámasztják a lány sekélyességét, ami összeférhetetlen a történet elején róla kialakított képpel és hiteltelenné vált a karaktere a szememben. A balesetéből fakadó lelki fájdalmak folyamatosan említésre kerülnek, viszont rendkívül felületesen. Az alvilági élethez hű körülmények megteremtését díjaztam, viszont a Skorpiót illető magánakcióját már annál kevésbé értékeltem.

"Szeretem. Nem simán valami csillag nekem, hanem az egész kibaszott ég. 
Ő a Nap, meg a galaxis összes bolygója."

Ajánlom mindazok figyelmébe, akik a könnyed történetek kedvelői, beveszi a gyomruk a vulgáris szóáradatot és nem riadnak vissza a szexualitástól a könyvekben.

☆☆

2015. november 22., vasárnap

Kiadó: Álomgyár Kiadó, 2015
Oldalszám: 218 oldal
Besorolás: romantikus

"Gabriella, a történet hősnője nyaralni indul barátnőjével Puerto Ricóba, ahol találkozik az ünnepelt filmcsillaggal, David Canóval és szoros barátság alakul ki köztük. Vagy talán még annál is több? Gabi szerelmes lesz a férfiba, mégis elutasítja annak közeledését és a nyaralás végeztével hazatér férjével.
Egy váratlan fordulat azonban úgy hozza, hogy idő közben Gabi férje, Roberto bejelenti: válni akar, újra fellángolt a szerelem közte és a volt barátnője között. Látszólag elhárul minden akadály Gabi és David szerelmének beteljesülése elől.
De a sors furcsa játékot űz a szerelmesekkel, ezért a két egészen különböző világból érkező fiatal útjai hamarosan szétválnak, és Gabi kénytelen egy hatalmas titokkal a szívében élni. Vajon el tudja titkolni szerelme elől azt, amit mindenki más tud?
Katie Francoise első romantikus-kalandos regényében választ keres a minden férfit és nőt foglalkoztató kérdésekre. Vajon el lehet választani azokat, akiket egymásnak szánt a sors?"


Gabriella és Eszter Puerto Ricó-i nyaralásuk alkalmával belebotlanak az ünnepelt filmcsillagba, David Canóba, akit éppen vérmes paparazzik üldöznek. A lányok közbenjárásának köszönhetően a férfinak sikerül megszabadulnia az újságíróktól. Háláját kifejezendő meghívja őket vacsorázni, azonban találkák sora ezután is folytatódik. Gabriella és David kapcsolata egyre inkább elmélyül, csakhogy a családi kötelezettségek, a távolság, az eltérő közeg mind megnehezítik kettejük kapcsolatának kibontakozását. Vajon a kapcsolatuk kiállja az idő próbáját? Na, és a rosszakaróik közbenjárást? Mi több: Képesek-e átlépni a makacsságukon a boldogság érdekében?

A regény egyik alappillére az utazás, viszont sajnáltam, hogy az abból fakadó lehetőségek kiaknázatlanul maradtak. A turistáskodás kimerült a tengerparti napozásban és a bazárjárásban, ami egyébként hihetetlenül jó alkalmat nyújtott volna némi utalásra, miszerint Gabriella korábban már járt a szüleivel Puerto Ricóban. Sőt ennek alkalmával még egy nyári kalandba is bonyolódott, ami kulcsfontosságú információnak számít Gabriella és David kapcsolatának alakulásában. A fordulatot egyébként díjaztam, de ha már elején elhintett volna néhány ezzel kapcsolatos utalást, akkor gyanakvással telve olvastam volna azokat a sorokat, amikor David megbabonázottan figyeli a nő nyakát, és nem úgy értelmezem, hogy megkívánta őt, hanem: "Ő lenne az? Vele találkozott Gabriella évekkel ezelőtt?"

Ami a leginkább zavart  az a – mind a címet, mind a regényt átszövő – kliséhalmaz. A gazdag, népszerű, ráadásul eszméletlenül szexi színész találkozik a férjes asszonnyal, aki bár ragaszkodik erkölcsi elveihez, mégis megremeg a lába a férfi láttán. A történet valószínűleg akkor is működött volna, ha David nem színész, hanem egy egyszerű halász, sőt ennek köszönhetően talán még mélyebb lelki tartalmak is meg tudtak volna jelenni a regényben. Ennek fényében persze a történet végén kialakuló bonyodalmaknak sem lett volna miből kibontakozniuk.

Amit viszont muszáj kiemelnem, mert hihetetlenül aranyos részlet:
"– Az apukád messze lakik. Nagyon sok munkája van, ezért nem tud velünk lenni.
– Mit dolgozik?
Ezt a kérdést nem vártam. Nem akartam becsapni a gyerekem. Könnyes szemmel, összeszorult szívvel mesélnem kellett neki az apjáról.
– Színész. Egy nagyon tehetséges színész. Éppen ezért nem tud eljönni, mert nincs rá ideje. Hidd el, életem, nagyon szeret téged! A szemeidet tőle örökölted!
Odalépett hozzám, lehúzott magához, a kis kezét az arcomhoz tette, és megsimogatott:
– Anya! Köszönöm, hogy te nem vagy színész."


Számos olyan írástechnikai hibát fedeztem fel a regényben, amelyek írói tapasztalatlanságból fakadnak. Mind közül a leghangsúlyosabb, hogy az írónő inkább elmesélte a cselekményt, mintsem megmutatta volna. Ennél fogva az elbeszélések és a dialógusok egyensúlya megbillent, így több mint kétszáz oldalon keresztül, jóformán a hősnő monológját olvashattam. Néhány párbeszédes epizód beékelése sokkal elevenebbé tehette volna a regényt. Gondolok most arra, hogy Paulo és Marko is többször szerelmet vallott Gabriellának, azonban ezek kizárólag említés szintjén kerültek bele a történetbe. Ezzel szemben rengeteg olyan rész került bele, amelyet feleslegesnek tartottam, mert nem vitte előre a cselekményt, csupán megakasztott az olvasásban. Hogy konkrét példát hozzak: Gabriella elviszi a kisfiát a vadasparkba, ahol semmilyen számottevő esemény nem történt, mégis több oldalon keresztül olvashattam arról, hogy milyen állatokkal találkoztak. Ezek mind olyan hibák, amelyeket rengeteg elemző olvasással és az írás gyakorlásával lehet fejleszteni. Na, és persze egy jó bétával, aki felhívja mindezekre a figyelmet, ugyanis egy hozzáértő, külső szemlélő eszméletlen sokat tud segíteni a cselekmény alakításában.

Mindezek ellenére egy kedves, könnyen és gyorsan olvasható regény, éppen ezért kikapcsolódásnak tökéletes. Azoknak, akik szeretik a tömény romantikától átitatott történeteket biztostan tetszeni fog.

2015. november 15., vasárnap

Eredeti cím: Better Than Before, 2015.
Kiadó: Édesvíz Kiadó
Oldalszám: 326 oldal

Gretchen Rubin egyike a leggondolatébresztőbb és legbefolyásosabb szerzőknek, akik ma a szokások, a boldogság és az emberi természet egymással összefonódó témáiról írnak. Számos könyve közül kiemelkedő jelentőségű a Happier at Home, valamint a Boldogságterv, amely a The New York Times bestsellerlistáját követően nemzetközi ismertséget hozott számára. Jobban, mint valaha című személyiségfejlesztő könyvében ezúttal a szokások, a szokásformálás, illetve a szokásokról való leszokás terén nyújt útmutatást.


A szokásokat illetően négy különböző embertípust különített el: Fenntartó, Kérdésfeltevő, Engedelmeskedő, Lázadó. A négy tendencia, valamint a megkülönböztetés módszerének segítségével azonosíthatóvá válnak szokástermészetünk főbb aspektusai, mindemellett pedig úgy is sok mindent megtudhatunk magunkról, ha mások viszonylatában gondolunk magunkra. A világosság, az énazonosság és a többiek stratégiája a többiek kontextusába helyezve világítanak rá a saját egyéni értékeinkre, érdeklődésünkre és vérmérsékletünkre. Azáltal, hogy megértjük saját magunkat, a szokásainkat, jobban is tudjuk alakítani őket. Ez utóbbinál négy igen hatékony, mindenki által ismert, azonban kevésbé értékelt stratégiát vonultat fel: nyomon követés, megalapozás, órarend és felelősség vagy elszámoltathatóság.

Gretchen minden kezdetet erőteljes szokásformálási alkalomnak tekint, amelyben az újdonság és a szokás keveredik. Előbbi kitörli a régi szokásokat, míg az így keletkezett hiány biztosítja az új szokások zavartalan beáramlását, némi erőfeszítéssel pedig tartósan meggyökereztethetjük a változásokat. A könyv ehhez három stratégiát ajánl: az első lépések, a tiszta lap és a villámcsapás.


A problémát általában az okozza, hogy jó szokásokat kívánunk kialakítani, ugyanakkor könnyebbé és kellemesebbé szeretnénk tenni az életünket, ami már önmagában véve is ellentmondanak egymásnak. Az önmegtartóztatás, a kényelem és a kényelmetlenség stratégiái megmutatják, hogyan formálhatjuk a szokásainkat azáltal, hogy ehhez szabjuk a befektetett erőfeszítést. A biztosíték, a kifogáskeresés és a figyelemelterelés stratégiája a bukás és a kísértés kihívásaival foglalkozik. A jutalom, a kényeztetés és a párosítás pedig az élvezetek kiaknázására összpontosít, hogy ezzel is erősítsük a szokásainkat. Ha óvintézkedéseket teszünk a kibúvók és mentségek ellen, és a lehető legélvezetesebbé tesszük szokásainkat, azzal közelebb kerülünk a sikerhez.

A könyv végén található egy teszt, amelynek segítségével felfedhetjük, hogy a négy tendencia közül melyikbe is tartozunk. A kategóriák persze enyhe átfedésben vannak egymással.

Gretchen könnyed stílusának, a gondolatébresztő idézeteknek, a személyes tapasztalatoknak köszönhetően mindenki számára emészthetővé teszi a témát, miközben konkrét, cselekvés-orientált stratégiákat kínál a mindennapokra.

Gretchen Rubin: Jobban, mint valaha című könyvét ide kattintva megvásárolhatod!

2015. november 13., péntek

Biztos vagyok benne, hogy mindenki számára ismerős, milyen is az, amikor megismerkedünk valakivel, és a hormonok elöntik az agyunkat. Az érzések intenzivitása valósággal levesz a lábunkról, a fókusz pedig hamarosan önmagunkról, valaki másra terelődik át. Észre sem vesszük, ahogyan elkövetjük a lehető legnagyobb, és egyben leggyakoribb hibát, amit csak el lehet egy párkapcsolatban: elkezdjük bálványozni a másikat.


Pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy a vonzalom mögött rejlő okok között, főként a kapcsolatok kezdeti szakaszában gyakran megjelenő, és rendkívül meghatározónak számító csodálat érzésének jelensége áll. Ez utóbbi annak ellenére is kialakulhat, ha a kiválasztott személy nem feltétlenül rendelkezik kiváló tulajdonságokkal, ám ezek a másik fél számára mégis annak mutatkoznak. Azt pedig, akit valamilyen téren kiemelkedőnek találunk, sokkal jobban kedveljük, főként, ha erre a fizikai vonzerő is rátesz még egy lapáttal. A rokonszenv kialakulásában ugyanis kiemelkedő szerepet játszik a külső megjelenés, hiszen azzal, akit szépnek találunk, ösztönösen kedvesebben bánunk, mert a kedvező fizikai adottságok mellett más vonzó tulajdonságot, mint a kedvesség vagy a megbízhatóság, feltételezünk tőlük.

"Halálosan, tudatosan… Elfogyni az ölelésben."
/Ady Endre/

Általánosságban véve az ego nem csinál mást, mint a múlt fájdalmaiból táplálkozva újrateremti azokat a jelenben, és kivetíti a jövőre. A párkapcsolatok szempontjából már akkor működésbe lép, amikor elkezded a szerelmi kapcsolatodat kiemelni a többi társas kapcsolatod közül, és búcsút intesz minden addigi, belső töltődéssel járó tevékenységednek. Az ego ekkor egy darabig rejtőzködő üzemmódban működik, majd amikor úgy érzi, hogy elérted azt a szintet, hogy a boldogságod egy rajtad kívülálló személytől teszed függővé, ismét feltűnik a színen, és olyan illuzórikus félelmeket villant fel neked, amelyek létezéséről addig fogalmad sem volt. Azt súgja a füledbe: "Úgysem vagy elég jó neki!" vagy "Ez az ember nem elég jó neked!". Hamar előkerülnek a szüleinktől szerzett viselkedésminták, akárcsak a múltbeli sérelmeink. Egy szempillantás alatt felkavarják a jelenünk, a befolyásuk alá vonnak, mígnem elkezdünk ismét a félelmeink szerint cselekedni. A párkapcsolatunk romba dől, az ego hatása alatt pedig telekürtöljük a világot a következőkkel: "Minden pasi rohadék!" vagy "A nőkkel baromi nehéz bánni!". A szomorú igazság pedig az, hogy vannak, akik be is veszik ezeket a hülyeségeket, így a lavina csak hömpölyög és hömpölyög tovább.



Mit tehetünk annak érdekében, hogy az egónk ne bombázza szét a párkapcsolatainkat?

1.) Hidd el, hogy egymagad is képes vagy a teljességre!
Az ego csak azokra a kapcsolatokra van hatással, amelyeket két nem teljes ember alkot, akik azért jöttek össze, hogy kitöltsék a másikban lévő űrt. Azokra, amelyekben az egyik fél igénye, hogy teljes legyen, míg a másiknak az, hogy értékeljék őt. Ennek ellenkezőjéről a következőképp ír A csodák tanítása: "Mindkét fél magába tekint, és nem lát magában hiányosságot. Ilyenkor elfogadják teljességüket, és egy másik teljes emberrel egyesülve kiterjesztik azt." A könyv "szent kapcsolatként" emlegeti azokat a kapcsolatokat, amelyekben utóbbi megjelenik, ám ez csak azoknál alakulhat ki, akik nem futottak el a feladataik elől, és követték a belső vezetőjüket.

2.) Keress olyan dolgokat az életben, amelyek segítségével belülről töltekezhetsz!
Azáltal, hogy a számodra fontos személyt "különlegessé" teszed, az egód feljogosítva érzi magát arra, hogy azt a bizonyos személyt jobbnak állítsa be a barátaidnál, a munkádnál, a családodnál, és olykor még önmagadnál is. Ennek fényében már nem is olyan meglepő, ha besokallsz a megfelelési kényszertől, nem igaz?

3.) Ébredj rá, hogy nemcsak a szerelem képes felvillanyozni téged!
Az ego szereti elhitetni velünk, hogy a szerelmet, ami az egyetlen módja annak, hogy felvillanyozva érezd magad, kizárólag egy másik személy közreműködésével élheted át, ez azonban hazugság. Vigyél egy kis szenvedélyt mindenbe, amit csinálsz, és rá fogsz döbbenni arra, hogy szerelmet nemcsak egy konkrét személy iránt lehet érezni!
Én például hajlamos vagyok az írás során olyan lelkesedés átélésére, amit leginkább a szerelem érzéséhez tudnék hasonlítani. Belegondolni abba az alkotó folyamatba, amely során az addig kizárólag bennem létező gondolatok és érzések a papírra kerülnek, mindig lenyűgöz.
Hagyd, hadd bukkanjon elő a szenvedélyes szeretet minden kapcsolatodban, ahogyan engedj teret a barátságnak is a párkapcsolatodban! Azáltal, hogy nem támasztasz elvárásokat a párkapcsolatod felé, és megpróbálod a többi kapcsolatoddal egyenrangúként kezelni, nemcsak magadat, hanem a társadat is felszabadítod.

Felhasznált irodalom:
Gabrielle Bernstein: Édesítsd meg az életed!
N. Kollár Katalin-Szabó Éva: Pszichológia pedagógusoknak

2015. szeptember 27., vasárnap

Kiadó: Álomgyár Kiadó, 2015
Oldalszám: 224 oldal
Besorolás: YA, misztikus-romantikus

"A 19 éves Leila egy átlagos iskolai nap után hazafelé indul, csakhogy nem érkezik meg. Őt és a város lakóit fegyveres katonák terelik az ismeretlen, elkerített Zónába. A hely egy tábor, ahol a halál szelleme veszi körül az embereket.
A pusztulás világában Leila lát valakit, aki iránt egyszerre érez félelmet és vonzalmat. Kék szeme teljesen megbabonázza. De van ott más is, aki szem nélkül is lát mindent, és nem tűri, ha beleszólnak a tervébe. A tervbe, melyben nem szerepelt egy különös találkozás."


A könyv címéért oda és vissza vagyok.
XAVÉR.
Rideg. Erőteljes. Titokzatos. Ahányszor belegondolok a névből áradó energiákba, beleborzongok. Ehhez hasonló, nyers és ösztönös hatást vártam a regény olvasásától is.

A katonák Demprux lakosságát, mintegy karámba, beterelik az X-Zónába, hogy aztán a legkülönfélébb módokon végezhessenek velük. Leila erre akkor döbben rá, amikor sírógörcsét leküzdve, megacélozza magát, és elindul felderíteni a haláltábort. Odabent az emberek tülekednek, szabadulni vágynak, azonban minden próbálkozásukat véres megtorlás követi, így ahogyan telnek a napok, egyre kevesebb esélyt látnak a menekülésre.

A történetben rengeteg potenciált láttam, azonban számos esetben úgy éreztem, hogy a lehetőségek kiaknázatlanul maradtak. A téma elég provokatív. Büntetőtáborról írni bátor dolog, hiszen az már önmagában véve is érzelmileg felkavaró, ráadásul az ehhez hasonló eseményeket esélytelen lelki fejlődés, vagy éppen csorbulás nélkül megúszni. Éppen ezért olyan kockázatos az ehhez hasonló témákhoz nyúlni. A lélektani mélységek megragadása elengedhetetlen ahhoz, hogy hiteles cselekményt és karaktereket tudjunk az olvasó elé tárni.

Leila megnyilvánulásai azonban jelentősen aláásták a sorok mögül kiszivárgó büntetőtábor hangulatát. A lány hol pánikrohamot kapott, hol Katniss Everdeen szerepébe bújva kiutat keresett a Zónából. Eleinte csak az a benyomásom nem hagyott nyugodni, hogy Leilát az életösztöne helyett, leginkább a kíváncsisága hajtotta előre, később aztán az, hogy a Xavér iránt érzett fellángolásának köszönhetően elvesztette minden racionalitását.


A fiúban lejátszódó belső folyamatok, küllemével való összehangba hozását díjaztam, annál is inkább, hogy a lelki rohadásának kivetítése Dorian Gray történetét idézte fel bennem. Nemcsak a szélsőséges hangulatingadozások, hanem a mindkettejük személyiségében fellelhető önzőség szúrta a szemem. A város lakossága, a lány szüleit beleértve, lassan elsorvad a táborban, míg ők kizárólag egymással vannak elfoglalva. Xavér esetében ezt még meg is tudnám magyarázni azzal, hogy az ő célja eleve a pusztítás, de vajon Leilának mi a mentsége?

Amit sajnáltam: Képtelen voltam megszabadulni attól az idegesítő érzéstől, hogy a történet egész egyszerűen lóg a levegőben. Míg a Volnura Gimnázium és Demprux egy idilli, misztikus világ reményével kecsegtetett, addig Otília neve, és számos utalás magyar hatást keltett, amibe Susie néni,  vagy éppen Savanah sehogy sem illettek bele.

Ami felvillanyozott: Az utolsó néhány oldalon megcsillanó skizofrén helyzet, amellyel kapcsolatban csak remélni tudom, hogy az írónő maradéktalanul kiaknázza az abból adódó lehetőségeket.


Ha egy valamit tanácsolhatnék a folytatáshoz, akkor az a következő lenne:
Ne csak a felszínt kapargasd, hanem merj mélyebbre ásni! Ragadd ki a téged körülvevő világból a valódi érzelmeket, és hasznosítsd az írás során! Ahogy a valóságban, úgy az általad megteremtett közegben is hagyj időt arra, hogy az érzelmek a maguk természetes módján bontakozzanak ki!