Idén valahogy különösen korán megkezdődött az ünnepekre
való hangolódás, így amikor advent második vasárnapján linzersütésre adtam a
fejem, már jócskán elkésve éreztem magam. Mivel az előző évben a vizsgák révén
alig-alig jutott időm az általam olyannyira imádott karácsonyi készülődésre,
tűkön ülve vártam, hogy ismét bevethessem a kiszúró gyűjteményem, amelynél
nagyobbal csak Nigella Lawson rendelkezhet, noha még így is szomorúan konstatáltam,
egy-egy példány bizony hiányzik a kollekciómból.
A mai bejegyzés kimondottan az aprósütemények
kedvelőinek szól, és azoknak, akik hozzám hasonlóan szeretnek előre dolgozni, és
ízességekkel megtölteni a karácsonyi süteményes dobozokat.
LINZER
A linzerrel kötött barátságom kimondottan újnak
mondható, noha előnyeivel – (1) elkészítése pofonegyszerű, (2) előre megsüthető,
hiszen légmentesen tárolva több napig is eláll – már korábban is tisztában
voltam. Néhány évvel ezelőtt próbáltam ki először a családi receptet, amely
nálam egy szakadós, száraz és azzal együtt szaggathatatlan tésztát
eredményezett. A következő receptre az általam rendkívül nagyra tartott
Aranytepsi blogon bukkantam, és azzal együtt meg is találtam a tökéletes
receptúrát!
-
30 dkg liszt
-
1 csipet só
-
10 dkg porcukor
-
2 tasak vaníliás cukor
-
1 kk sütőpor
-
0,5 citrom reszelt héja
-
20 dkg margarin
-
1 tojás sárgája
-
baracklekvár a töltéshez
A lisztet első lépésben összeszitáltam a porcukorral,
vaníliás cukorral és a sütőporral. Meghintettem egy csipet sóval, és
hozzáreszeltem egy fél citrom héját. A puha margarint belemorzsoltam, hozzáadtam
a tojás sárgáját. A hozzávalókat összedolgoztam, és összeállítottam belőlük a
tésztát. Lisztezett felületen kb. 4 mm vastagra nyújtottam.
Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam a kiszúrt
tésztákat. Előmelegített sütőben 180°C-on 8-10 perc alatt megsütöttem.
Megvártam, míg kihűl a tészta, hogy aztán sárgabaracklekvárral összeragasszam a
teli és az esetemben karácsonyfa alakú formával kiszúrt linzereket. Porcukorral
meghintettem, és bepakoltam a süteményes dobozba szikkadni őket.
MÉZES PUSZEDLI
A mézes puszedli kimondottan azon édességek egyike, amelyet
a nagymamám régen kizárólag a kedvemért sütött. Az igazat megvallva, nincs túl
sok kellemes élményem vele kapcsolatban, az viszont tagadhatatlan, hogy sütni
nagyon tudott, és bár évek óta nem beszéltünk, a puszedlijét évről-évre
elkészítem.
-
12 dkg zsír
-
35 dkg liszt
-
7 ek cukor
-
3 ek méz
- ½
sütőpor
-
2 tojás
-
fahéj, szegfűszeg
A lisztet és a sütőport ismét összeszitáltam, majd
meghintettem egy kevéske őrölt fahéjjal és szegfűszeggel. Hozzákanalaztam a
cukrot, a zsírt, ehhez öntöttem hozzá a tojásokat, és csurgattam
rá a mézet. A hozzávalókat összedolgoztam, majd diónyi darabkákat tépkedtem az
így kapott tésztából. Megformáztam, kissé meglapogattam a gömböket,
sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem a puszedliket. 180 °C-on addig sütöttem,
míg szép aranybarnára nem sültek. Miután kihűltek, egy kevéske olvasztott
étcsokoládét csorgattam a tetejükre. A csokoládé dermedését követően bepakoltam
ezeket is egy bödönbe.
HÓ(kifli)KAGYLÓ
Íme, az ékes bizonyítéka annak, hogy valóban nincs
elegendő kiszúróformám! A hókifli igazi sláger a családunkban. A magam részéről
ugyan a legkevésbé sem preferálom a diós süteményeket, azonban a linzerhez
hasonlóan, arra gondoltam, hogy idén beújítok, és kipróbálok egy vadonatúj
receptet. Lelkesen begyúrtam hát a tésztát, ám a kiflik formázásra során jöttem
csak rá arra, hogy a tészta túlságosan omlós ahhoz, hogy bármilyen módon
felhengergessem. Az eredeti receptben persze egy kimondottan erre a célra szánt
kifli formát használtak, amelyet ahogy utóbb kiderült, sikerült teljes
mértékben figyelmen kívül hagynom. Így történt, hogy a kifli helyett, kagylóformába tömködtem a tésztát. Hogy bárki is fennakadt-e a sütemény formáján? Ugyan,
dehogy. Már csak azért sem, mert így is egy kimondottan elegáns sütemény sült ki belőle. Szó szerint.
-
25 dkg finomliszt
-
1 késhegynyi sütőpor
-
10 dkg porcukor
-
10 dkg darált dió
-
20 dkg margarin
A lisztet az előbbiekhez hasonlóan összeszitáltam a
sütőporral, a porcukorral, és ehhez öntöttem hozzá a darált diót. A puha
margarint hozzácsipkedtem, és szép simára dolgoztam a masszát. Egy enyhén ragadós tésztát
kaptam, amelyet lefóliázva a hűtőbe tettem néhány órára, de az a legjobb, ha
egy éjszakát pihen.
A tepsiket
sütőpapírral, egy kifli, akarom mondani kagylóformát fóliával kibéleltem. A
tésztából kisebb darabokat csipkedtem le, ezeket kisujjnyi rúddá sodortam, a kibélelt
formába pedig belenyomkodtam úgy, hogy a tészta ne púposodjon ki a formából. A
fólia segítségével kiemeltem a tésztát a formából és a sütőpapíros tepsibe
fektetettem.
Előmelegített sütőben 170-180 °C-on 10 perc alatt megsütöttem.
A sütőből kivéve hagytam pár percet a tepsin hűlni, mert a kagylók ekkor még
puhák és könnyen megnyomódnak. Megszórtam porcukorral, amikor aztán teljesen kihűltek,
süteményes dobozba pakoltam, amelyben sokáig omlós is fog maradni.
Bízom benne, hogy sikerült némi ihletet adnom a
karácsonyi készülődéshez. Az általam bemutatott sütemények mindegyike
villámgyorsan, és nem mellesleg előre elkészíthető, hogy aztán a sütés még véletlenül se menjen az ünnepi hangulat rovására.
Arról pedig ne feledkezzetek meg, hogy a Magyar Telekom idén az Adni jó! Sütiakció keretén belül különös gondot fordít az Autistic Art Alapítvány megsegítésére! Csatlakozzatok minél többen a kezdeményezéshez! Ehhez nincs más dolgotok, mint megörökíteni egy-egy süteményt, és megosztani az így készült fényképet az Instagramon #sutitadok hashtaggel december 1. és 27. között, ugyanis mindegyikért 100 Ft-ot jóváírnak az alapítvány részére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése