Rupert Isaacson: Lóháton│Könyvajánló

Eredeti cím: The Horse Boy: A Father's Quest to Heal His Son, 2009.

Kiadó: Partvonal Kiadó

Oldalszám: 370 oldal

Goodreads: 3.97

Novemberben a Partvonal Kiadó munkatársai elláttak némi olvasnivalóval, amit ezúton is hálásan köszönök nekik! Bár a kiadóra az Angyalműhely Könyvek hívták fel a figyelmem, a csomagban Rupert Isaacson: Lóháton - Egy gyógyulás igaz története is helyet kapott, amelyhez eleinte meglehetősen szkeptikusan viszonyultam. Amióta az eszemet tudom, ki nem állhatom az állatos regényeket, és ez a lovas történetekre fokozottan igaz. A gyomrom egyszerűen képtelen befogadni az állatszeretet márcos ábrázolását. Túlságosan hatásvadásznak éreztem, és érzem az ilyesfajta könyveket mind a mai napig. Annak fényében, hogy egy-egy terméket gyerekekkel és állatokkal lehet a legjobban eladni, talán nem is olyan meglepő. És, hogy mi áll Rupert Isaacson regényének középpontjában? A lovak és egy autista gyerek. Remek. 

"Rupert és Kristin Isaacson szíve megszakadt, amikor megtudták az egyértelmű diagnózist: hároméves kisfiuk, Rowan autista."

Az első sokk után terápiák egész sora következett, ám a gyerek növekvő elszigeteltsége és egyre gyakoribb, fékezhetetlen dührohamai miatt be kellett látniuk, hogy minden addig kipróbált kezelés hasztalan. Egy nap aztán Rowan elszökött, és a szomszédos földeken kószáló ménes vezérkancája mellett kötött ki. Édesapja, aki értett a lovakhoz és ismerte a kanca zsémbes természetét, halálra rémült, amikor rájuk talált. Legnagyobb meglepetésére azonban a lovak szeretettel fordultak Rowanhez, és a fiú is hozzájuk.

A hihetetlen egymásra találás láttán az apának merész ötlete támadt, amelyből életre szóló kaland lett. A család elhagyta otthonát, és Mongólia hegyei közé költözött, ahol a lovak és sámánok kultúrájának gyógyító ereje csodákra képes. A lebilincselő és inspiráló utazás célja, hogy megmentsék autista fiukat és önmagukat…"

Lenyeltem az előítéleteimet, és nekifogtam az olvasásnak. Előtte még hatszor körbekritizáltam szakmailag is a könyv alcímét, ugyanis a főiskolán, az integrált-inkluzív modul keretein belül, sajátos nevelési igényű gyermekek neveléséről, és arról tanulok, hogy fogyatékosságot fejleszteni lehet, sőt kell is, azonban irreverzibilis, visszafordíthatatlan állapot, ily módon a gyógyulás sem következhet be. Éppen ez az, amivel Rupertnek és Kristinnek nap, mint nap szembe kell néznie a történetben, és a valóságban egyaránt. Merthogy a regény minden egyes szava megfelel a valóságnak.

"2004 áprilisában a fiamnál, Rowannél, autizmust diagnosztizáltak. Olyan érzés volt, akárha arcon csaptak volna egy baseballütővel. Bánat, szégyen - olyan különös, irracionális szégyenérzet, mintha valamiképpen, a hibás génjeim átadásával megátkoztam volna ezt a gyermeket, mintha arra ítéltem volna, hogy egy életen át idegenként éljen. Elszörnyedve néztem, ahogy egy ismeretlen hely felé sodródik, mintha vastag üvegfal, vagy az álom áttetsző selyme választana el tőle."

Pedig eleinte minden mesébe illőnek tűnt. Kristin, fia másfél éves korában figyelt fel arra, hogy Rowan nem mutat rá dolgokra. Nem ad újabb szavakat a meglévő szókincséhez, kizárólag a gyerekmesék párbeszédeiből ismételget. Nem mutatja meg a játékait másoknak, ahogy ezt más gyerekek teszik, és ha valaki a nevén szólította, nem kapja fel a fejét. A tünetek sokasodtak, a gyanú növekedett, miközben Rowan viselkedése teljesen új fordulatot vett. A kisfiúból démoni, szinte megszállott indulatok kerültek a felszínre. Kivéve, amikor Betsy közelében volt. A ló hátán ugyanis megnyugodott. Otthonra lelt. Rupert pedig eszelős ötlettel állt elő.

"Van olyan hely a világon, ahol a kultúrához egyszerre tartozik hozzá a ló és a gyógyítás? Egy hely, ahol nálam, a tapogatózó laikusoknál jobban értik, milyen kölcsönös kapcsolat köti össze a lovakat és a gyógyítást?

(…) Mongólia. A hely, ahol hatezer évvel ezelőtt háziasították a lovat. Egy ország, ahol a sámánizmus és a buddhizmus a hivatalos vallás.

Mi lenne, ha odavinnénk Rowant? Lóra ülnénk, és egyik gyógyítótól a másikig, egyik sámántól a másikig lovagolnánk a széles, ősi pusztában? Mi lenne, ha Rowan autizmusa valójában a lehető legnagyszerűbb kalandot hozná el számunkra ahelyett, hogy minden kaland végét jelentené?"

És elindultak. Tele kétellyel, félelemmel, és persze reménnyel. Nekivágtak, hogy megkíséreljék a lehetetlent, a gyógyíthatatlan gyógyítását, és tudjátok mit? Sikerrel jártak.

Mindennél jobban értékeltem, ahogyan Rupert képes volt túllépni az egyébként túl sok férfit gúzsba kötő büszkeségén. Felvállalta a benne lappangó szégyenteljes érzések, nyomasztó gondolatok, gyakran arcpirító, és olykor gyomorforgató történések tönk elegén. Mint amikor Rowan túlvisította a légkalapácsot. A tehetetlenséget, amikor a fia a földre hemperedve olyan erővel ütötte a fejét a betonba, hogy le kellett fogniuk. A szégyenérzetet, amikor szembesülnie kellett a járókelők reakcióival. Míg néhány felajánlották, hogy hívják a mentőket, mások rosszallva, borzalmas szülőknek titulálva őket ingatták a fejüket, megint mások pedig hangot is adtak nem tetszésüknek. A bűntudatot, amiért így érez a fiával kapcsolatban.

★★★★★

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, ide kattintva megvásárolhatod Rupert Isaacson: Lóháton című regényét!