Pages

2016. július 14., csütörtök

Hogyan várjuk a vendégeket nyáron?│Gasztro

Nincsenek megjegyzések:
 
Nem mondhatnám, hogy a szabadtéri sütés-főzés meghatározó élménye lett volna a gyermekkoromnak. Egy-egy nagyobb családi, vagy baráti összejövetel alkalmával ugyan előkerült a bogrács, vagy a tárcsa, csakhogy a főzés, mint közösségi élmény egyáltalán nem vált maradandóvá a számomra, így persze aligha nyílt lehetőségem arra, hogy ellessek egy-egy vendégvárást illető praktikát. Július közepét taposva immáron szent meggyőződésem, hogy az egyik lehető legjobb nyári program. Az utóbbi néhány hétben igencsak rákaptunk az ízére, így arra gondoltam, hogy megosztok veletek néhány hasznos tippet, és receptet, amelyeket bátran ajánlok egy-egy baráti, vagy akár családi összejövetelre.



#1 Megfelelő mennyiségű étel és ital
Talán ez a legnehezebb része a vendégvárásnak. Megfelelően felmérni, hogy mennyit fog enni és inni a társaság. Egyszer azt a tanácsot kaptam, hogy egy vendég fogyasztását úgy érdemes kiszámolni, mint a magamra jutó adag másfélszeresét, de ettől függetlenül is, mindenképpen érdemes egy kicsit többel kalkulálni, hiszen inkább maradjon meg egy kevés, minthogy ne legyen elég. A maradékot másnap szintén elfogyaszthatjuk, vagy akár le is fagyaszthatjuk, a száraz alapanyagokat pedig el tudjuk tenni a következő összejövetelre.
Egy-egy baráti vacsora persze megszervezhető úgy is, hogy viszonylag kevés munkával és kiadással járjon, mintegy "batyu-bál" jelleggel. A háziasszony készül a hellyel, a terített asztallal, esetleg egy-két étellel, de mindenki hozzájárul valamivel az estéhez, és kizárólag logisztika kérdése.

BBQ Hamburger

Az elmúlt néhány napot J. és én Orfűn töltöttük – ezúton is köszönet a meghívásért –, ahol második nap mi voltunk felelősek az ebéd prezentálásáért.


Hozzávalók: 1,5 kg darálthús (2/3 marhahús, 1/3 sertéshús), vöröshagyma, fokhagyma, mustár, cheddar sajt, Worchester szósz, Jack Daniel's füstös BBQ szósz, só, bors, római kömény, újburgonya, baconszalonna, hamburgerzsemle, saláta, paradicsom, lilahagyma, káposztasaláta, ketchup.

A főzést azzal kezdtük, hogy még előző este bekevertük a húspogácsának valót. Ehhez egy kevéske olajon megpároltunk egy jókora vöröshagymát, és elkevertünk benne egy evőkanálnyi mustárt, és belereszeltünk két gerezd fokhagymát. A kihűlt hagymalapot összekevertük a húsokkal, a tojásokkal, némi felkockázott cheddar sajttal, egy leheletnyi ketchuppalWorchester-, és Jack Daniel's BBQ szósszal. Ezt követően pedig ízlés szerint fűszereztük, amelyhez a és a bors mellett a római kömény is előkerült. A húst egy éjszakán át, lefedve hűtőben pihentettük, és grillezés előtt 8 db nagyobb pogácsát formáztunk belőle, viszont ez az adag bőven elegendő 4 helyett, 6 személyre is.


A grill előkészítése alatt kissé előfőztük a hamburger mellé járó újburgonyát, amelyet hosszában félbevágtunk. A krumpliszeleteket a húspogácsák elkészültével szintén feldobtuk a rácsra, hogy szép színt kapjanak, fogyasztás előtt pedig sóval ízesítettük. Míg a krumpli főtt, a hamburgerzsemléket is félbevágtuk, vékonyan megkentük vajjal, hogy a parázson ropogósra piruljanak. A salátát leveleire bontottuk, átmostuk. A paradicsomot, hagymát felkarikáztuk.


A szalonnát és húspogácsákat átsütöttük a grillen, majd utóbbira még az összeállítás előtt egy-egy szelet cheddar sajtot is ráolvasztottunk. A ropogósra sült hamburgerzsemle alját vékonyan megkentük BBQ szósszal, erre jött egy levél saláta, majd a húspogácsa a ráolvasztott sajttal, káposztasaláta, baconparadicsomszeletek, hagymakarika, ketchup és végül a zsemle teteje.


#2 Legyünk figyelmesek!
Soha ne hozzuk a vendégeinket kellemetlen helyzetbe azzal, hogy számukra tiltólistás ételek fogyasztására kényszerítjük, vagy épp koplalniuk kell miattunk. Az ételek megtervezése előtt kérdezzünk körbe, hogy akad-e bárkinek valamilyen kérése a menüvel kapcsolatban, és merjünk tanácsot, vagy útmutatást kérni egy-egy élelmiszer-allergiás vagy speciális étrendű vendég esetén

#3 Ne költsünk drága üdítőkre!
A tapasztalat azt mutatja, hogy hiába veszünk egy raklap drága, cukros üdítőt, ha kiteszünk az asztalra egy hideg, limonádés kancsót, tele friss citrusokkal, senki sem fogja a bolti verziót választani választani. A kancsó már puszta látványában is feldobja az asztalt, másrészt egy tíz fős társaságot limonádéval megvendégelni negyed annyi pénzből megvalósítható, mint üdítővel.

#4 Előkészületek
Nincs rosszabb annál, amikor mindenki kint ül a kertben, beszélgetnek, jól érzik magukat, a házigazda pedig bent robotol a konyhában. Így érdemes, amit csak lehet előkészíteni, hogy a vendégek érkezése után már csak minimális munka legyen az étel befejezésével. A közös sütögetés élményét mindenképp ki kell használni, azonban ha bográcsozunk (pl. marhapörkölt, gulyás stb.), akkor arra törekedjünk, hogy ne a vendégek érkezésekor kezdjük el felvágni a hagymát, hanem próbáljuk meg úgy időzíteni, hogy 30-40 perc múlva asztalhoz lehessen ülni.  Ha viszont egy óránál többet kell várni a főétel elkészülésére, akkor érdemes kikészíteni valami rágcsálnivalót, gyümölcsöt, hogy addig is tudjanak csipegetni a vendégek.


#5 Fordítsunk gondot a tálalásra!
Fontos, hogy minden ételt tegyünk ki, amellyel készültünk. Néha nem is gondolnánk, hogy egy tetemes mennyiségű adag elfogyasztása után belefér az emberbe némi édesség, de így van. Még ha nem is volt időnk sütni, és bolti édességgel készültünk, azokat se zacskóstól tegyük az asztalra, mert a vendégek nem fogják maguktól kinyitni. Minden nassolnivalót  kibontva, tányéron, szépen tálalva tegyünk az asztalra!  A legegyszerűbb süteményeket, édességeket, vagy akár gyümölcsöt is fel lehet dobni egy szép tálalással.

#6 Mosogatás, takarítás, rendrakás
Kevés annál idegesítőbb létezik, mint amikor az utolsó falatokat majszoljuk, de a házi gazda már el is rántotta előlünk a tányérunkat, nehogy rászáradjon a sajt, vagy éppen vadul sikálja az asztalra csöppent ételt, nehogy a paprika megfogja annak felületét. Számoljunk előre azzal, hogy ami kifolyhat, az ki is fog folyni, és tegyünk olyan terítőt az asztalra, amelyet könnyedén tisztán tudunk tartani, továbbá a bőséges szalvétaellátmányról se feledkezzünk meg! Egy kerti sütögetés esetében pedig a legegyszerűbb megoldás, ha beruházunk egy készlet műanyag tányérra és evőeszközre, amelyet utána egy mozdulattal be tudunk söpörni a szemetesbe.


Visszatérve a rágcsálnivalóra: mutatok néhány tetemes mennyiséget garantáló ropogtatnivalót, amelyek hihetetlenül gyorsan elkészülnek, és nevetségesen egyszerűek! 

Magvas-Sajtos Falatkák
25 dkg finomliszt, 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 20 dkg margarin, 1 tojás, 1 ek só, kb. 3 ek tejföl, 2 dkg élesztő, és ehhez egy kevéske tej, cukor, tetejére pedig ízlés szerint sajt, szezámmag, köménymag, lenmag, akár mák, ki mit szeret. Nincs más dolgunk, mint az élesztőt langyos tejben a cukorral és a liszttel felfuttatni, majd hozzáönteni az addigra összemorzsolt alapanyagokhoz. A masszát meleg helyen hagyjuk kelni, és tetszőleges alakúra kiszaggatjuk. Megkenjük tojással a tetejét, megszórjuk sajttal, és a magokkal, aztán készre sütjük.


Hajtogatott Tejfölös Pogácsa
50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 2 tojás sárgája, 3 dkg élesztő, 2 dl tejföl, 1-2 dl tej, 1 ek só, ízlés szerint sajt, különböző magvak. Az élesztőt langyos tejben, kevéske cukorral, liszttel betakarva felfuttatjuk, miközben a lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, tejföllel, tojássárgájával, és a sóval. Hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, és mindig csak annyi tejet, amennyit a tészta felvesz. Gyenge, rétestésztaszerű masszát készítünk, amit 1/2 óráig a deszkán pihentetünk. Kinyújtjuk, és három hajtjuk. Ezt még 2x megismételjük. 20 perc pihentetés után kinyújtjuk, megrácsozzuk, kiszaggatjuk. Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.


Szalakálés-Sajtos Perec
1/2 kg liszt, 25 dkg margarin, 1 cs szalakálé, 2 db tojás, 35 dkg sajt (fele a tésztába, fele a perec tetejére), 1 dz tejföl, 1,5 ek só. Mindezekkel annyi a teendőnk, hogy alaposan összegyúrjuk, és akár pihentetés nélkül szaggatjuk, megkenjük tojással, megszórjuk reszelt sajttal és különböző magvakkal, majd 180 ᵒC-ra előmelegített sütőben készre sütjük.


Szaftos Kiflicskék
70 dkg liszt, 1 dz kefir, 1 dl olaj, 1 tojás, 1,5 ek só, 5 dkg élesztő, 2,5 dl tej, 25 dkg margarin, ismét csak reszelt sajt a tetejére, és magvak. Ahogy minden kelt tésztánál, ezúttal is felfuttatjuk az élesztőt a langyos tejben, csipetnyi cukorral és liszttel. Míg az élesztő dolgozik, addig a margarin kivételével összemorzsoljuk az alapanyagokat. A felfuttatott élesztőt hozzáöntjük a morzsalékhoz, és alaposan eldolgozzuk fele, majd megkelesztjük. A megkelt tésztát nyolc részre osztjuk, gombócokat formálunk belőle, és leheletvékonyra nyújtjuk. Az egyik tésztát megkenjük vékonyan a sóval kikevert margarinnal, majd befedjük egy másik, kinyújtott tésztakoronggal. Ezt tizenkét szeletre vágjuk, és feltekerjük kiflinek. (Tipp: készíthetünk sajttal, sonkával, vagy akár virslivel töltött kifliket is.) A tetejét megkenjük tojással, megszórjuk sajttal, és különféle magvakkal, aztán készre sütjük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése